1955 nyarán, éppen 70 évvel ezelőtt jelent meg a költő Ocsúdó évek című verskötete. Alcíméből – önéletrajzi költemény – sejtheti az olvasó, hogy különös, talán kissé szokatlan műfajú könyv került a kezébe. Önéletrajzot kevés író írt verses formában.
(Kép forrása: Csorba GYőző Könyvtár)
Az Ocsúdó évek olyan lírai-epikai alkotás, amelyben a költő emléket állított szüleinek, egykori pajtásainak, a lassan feledésbe merülő gyermekkori csínytevéseknek. Még ma is újdonságnak tarthatjuk, hogy a mű tartalmi és formai tekintetben is különleges teljesítmény. Mégpedig azért, mert a mindennapi beszéddel, az ún. közbeszéddel elmondható történetekhez, eseményekhez, életsorsokhoz kapcsolta a költő szépírói-lírai gondolatait. Összességében: az lehet a mai olvasó élménye, hogy a költő a társalgási nyelv közvetlenségével „mesélte el” gyermek- és ifjúkori éveinek mozaikszerűségében is érdekes, tanulságos részleteit.
Valószínűnek látszik, hogy Csorba Győző a mű megírását tervezve tudatosan választotta ezt a nyelvi formát, amely szerint érdemes a felnőtt szemszögéből felidézni, megörökíteni a még elevenen élő családtörténeti emlékeit önéletrajzi költeményében. Tartott ugyanis attól, hogy idősödvén fakulnak az emlékek, és a szél (’a történelmi szél’) elsodorhatja a múlt becses emlékeit. A maga számára kitűzött feladatot Csorba Győző kitűnően oldotta meg. Műve szerepét és nyelvi formáját tekintve verses és részben talán prózai alkotásnak is tekinthető. A két műfaj egybeolvasztását segítette, hogy csaknem minden versszak minitörténettel, leírással, illetve találó arcképpel kezdődik. Ezek a prózai részletek az élő beszéd természetességét juttatják eszünkbe; azt, hogy az író kötöttségek nélkül tudta „felvezetni” az egyes versszakok témáját. Ezek a sorok hitelesen rajzolják meg a szereplők arcvonásait és az emlékezetes történeteket. A prózai betétek úgy épültek a mű verses szövetébe, hogy nem zavarják sem a ritmikai képleteket, sem a költői képek értelmét. A család homályosabb, talán restellni való történeteit sem hallgatta el Csorba. Megmagyarázta például, hogy édesanyja miért volt sokak szemében néha támadó, sün-természetű ember. Azért, hogy a támadásoktól így védje családját.
A verseskötet 123 versszakból áll. A versszakok koherenciáját részben az időrendi összefüggések, részben a tematikus kapcsolódások teremtették meg. A versszakok elejére általában egy-egy szemléletes rajzolatú arckép került, illetve egy érdekes történet. Például: „Anyám parasztlány volt, szegényparasztlány, / porszem az ország szomorú porában” (VII. versszak) – „[Apámat] Nagykálló szülte s lecsúszott család . / Csizmadiából kalauz lett, / mert nem akarta megadni magát” (XIV. vsz.) –„Pécsett, Vilmos utca 23-ban születtem, és éltem hatéves korig” (XX. vsz.). Az elbeszélés természetességét fejezik ki a versszakok elején álló visszautalások: Tudok arról is… – A gyermekkori emlékek derűt és néhány versszakban megdöbbenést válthatnak ki a mai olvasóban. Mosolygunk a gyermekek temetői játszadozásainak történetein, de már szívszorító a család szegénységének érzékeltetése ezekkel a sorokkal:
„Nem csupán éhezés, ruhátlanság / a szegénység, – örök békétlenség / szándéktalan, kényszerű nyugtalanság, / didergő fészektelenség” – volt jelen a Csorba családban szakadatlan (XXXVII. vsz.).
Formai kísérletnek tekinthetjük azt, hogy a költő szabadvers jellegű szakaszt is beillesztett a versszakok közé:
„Azt a Szigetet, melyben most riadt / szemmel járok, ha járok, mert nem a / dolgok színét, de fonákjukat / látom, és rettegek, hogy bennem a / régit az újjal, hogy amazt emezzel azonosítom” (LXXXII. vsz.). Igen, így van! Mi is nehezen tudunk eligazodni az egykori emlékeink dzsungelében.
A kötetben több helyen olvasható aforizmaszerű gondolat: „Az élet emlékét élet őrzi csak. /Amit elmondok, el is vesztem egyben.” – „Nemcsak gyönyörködésért – tanulságért / születik minden igaz ember-ének” – „Nem az építő fontos, hanem az épület / ez áll védő-tetőként a vándorlók felett” (C. vsz.). – „Mert minden ember lelke mélye gyermek, / s csak anyjánál talál igaz kegyelmet” (XII. vsz.).
Nem nehéz felismernünk Csorba Győző verseiben a szigorú szerkezeti rendet. A mondatkapcsolódások nyelvi-logikai összefüggéseit a kötet II. versszakának szövegszerkezeti elemzésével próbálom szemléltetni.
A szöveg:
(1.) Szél fúj, makacs szél, (2.) egyre makacsabb […]
(3.) haragját a hús mélyére ereszti.
(4.) Pedig, (5) hogy voltam légyen is, (4.) szeretném,
(6.) vízre-hullott levélnél több legyek,
(7.) gyökérből, biztos száron emelkedném,
(8.) ne inganék vak semmiség felett,
(9.) hogy, (10.) aki látja sorsom, (9) bátorítást
hirdessen annak, (11) okos szomorítást.
Sematikus rajzzal így lehet érzékeltetni elvontabban a versszak mondatainak kapcsolódásait.
A versszak felső szintjén „futnak” a főmondatok, két tömb szerint: 1. tömb: [(1.) + (2.) + (3.) ↔ (4.)] és 2. tömb: [(4.) ; (9), (11)]. A szöveg gondolategységeinek vízszintes irányú előre haladását a főmondatok biztosítják. Csak a 4. tagmondathoz kapcsolódnak alárendelt tárgyi tagmondatok. A 10. tagmondat tartozik a versszak szerkezetének harmadik szintjéhez. – Az 1. tömb tagmondatai [1., 2., 3.] egymással mellérendelő kapcsolatos viszonyban vannak. Az 5., 6., 7., 8. és a 9., 11. tagmondat is a kötőszó nélküli mellérendelt kapcsolatos viszony kifejezője. A 4. tagmondat a pedig kötőszó alapján ellentétes viszonyban van az 1. tömb mondataival, de inkább magyarázó tartalmú; ugyanis a mű azért íródott, hogy a költő indokolja múltmentő szándékát. – Ez a versszak funkciója alapján előkészítője, amolyan „felvezetője” az életrajznak, egyúttal a költő ars poeticai célú gondolata. Több versében is megfogalmazta azt a szándékát-hitét, hogy verseivel használni, élni tanít bennünket. Például az Ars poetica és a Verseim sorsa című alkotásaiban.
Csorba különleges költői képei közé tartoznak a kifejező, szellemes metaforái: falevél-sors, őserdő-vidék, temetői dzsungel-mélyen, tücsökhangú csendben, gesztenyefa-sátrak, vaskezed lesz.
Érdekesek a költő hapax legomenonjai (furcsa szóalkotásai): álmos-csöndes, kedv-apasztó, félre-mosolygott, kellő-elég, szétijedtek, beleporlok, sűrű-kusza, érdemetlen szégyen, sima-egyszerűek stb.
A kötetet olvasva nem nehéz értelmeznünk a költői képek tartalmát, valóságvonatkozásait. A szövegkörnyezet alapján értjük például azt, hogy az odu-lakás szóösszetétel a falusi, döngölt padozatú lakásra vonatkozik a LXXX. versszakban. A kötet címe is költői kép, metonímia. Ugyanis az ocsúdás a költőben ment végbe, nem az években. Az ocsúdásnak, feleszmélésnek az időpontjára való utalás a költőre értendő. Itt tehát érintkezésen alapuló jelentésváltozásról van szó, azaz metonímiáról.
Az Ocsúdó évek versszakaiban sok a sorátlépés (enjambement). Például:
Az udvarokban – azelőtt szemét-
gyűjtőhely – üvegcserepek meg ócska
bögrék, százféle apró törmelék
és gyim-gyomok poros bozótja. (A XI. versszakban.)
A sorátlépésekkel az idézett részlet az élőbeszéd (a próza) hatását is kelti, és egyúttal ez illik az itt megörökített képhez. Illetve az is igaz, hogy a rímkényszer hatására alakult így ez a versszak.
Csorba Győző nagyon takarékosan bánt a szavakkal. Nem találunk felesleges szót, nyelvi szerkezetet ebben a művében sem. Mondatai tömörek, szikárak. A mondatai úgy épülnek egymásra, hogy a szövegszerkesztés menetét, szakaszait könnyű figyelemmel kísérnünk.
■
A jelenkori magyar irodalom történetében biztosan tájékozottak a Hetedhéthatár olvasói. Mégis fontos megemlítenem, hogy Csorba Győző Pécsett született. Itt nőtt fel. Itt végzett az egyetem Jogtudományi Karán. Egy időben szerkesztette a Jelenkor című folyóiratot, és tekintélye révén egyik szervezője volt Pécs irodalmi életének. Költői, szerkesztői, könyvtárvezetői és műfordítói munkásságának elismeréseképpen Kossuth-díjban részesült. Városunk önkormányzata Pécs díszpolgára címet adományozott neki.
Irodalom
- Bertók László: Csorba Győző-bibliográfia. Pécs, 1992. – Kiegészítette Pintér László.
- Csorba Győző: Ocsúdó évek. Pécs, 1955.
- Csorba Győző és Fodor András levelezése 1943 –1994. : Pintér László Pécs, 2005.
- Hankiss Elemér: A népdaltól az abszurd drámáig. Budapest, 1969. [Ebben A „vershelyzet” című fejezet tartozik a témánkhoz.]
- Hegedüs Géza: A költői mesterség. Budapest, 1978. [A könyv Bevezetésében és az Első fejezetben van szó a vers keletkezéséről.]
- Pomogáts Béla: Az újabb magyar irodalom 1945 – 1981. Budapest, 1982. [Ebben: Csorba Győzőről a 298–299. oldalon!]
- Tüskés Tibor: Csorba Győző. [Monográfia] Budapest, 1981.
Szóljon hozzá!