Alakzatok

 

Párhuzamos

A sötétbe bámulok, várom, hogy felbukkanjon a két narancssárga vonal. Vajon ma mennyi időbe telik? Tíz másodperc, kilencven, háromszázhatvan? Még nem sikerült rájönnöm, mitől függ, hogy mi a logika mögötte. Van-e egyáltalán.

A sötétbe bámulok, fantomcsillámok táncolnak a szemem előtt. Az olvasást befejeztem, a kislámpát leoltottam, éjfél elmúlt, aludni kéne, mert holnap is felkelek, dolgozni kell. Mókás hétköznapok. De az agyam még kattog, és próbálgatom a látásomat. Mikorra dereng elő végre a homályból a nagyvillany kapcsolójának két fluoreszkáló, párhuzamos csíkja? Meg akarom látni, hogy bebizonyítsam magamnak, nem veszítem el részlegesen a látásomat megint, mint sok évvel ezelőtt.

A sötétbe bámulok, és a szemem addig nyitva lesz, amíg megnyugodva be nem csukhatom. A táncoló csillámok, gondolom, normálisak, azt hiszem, mindenki lát ilyet, ha megdörgöli a szemét. Igaz, én most nem dörzsöltem, de biztos csak a korábbi lámpafény meg a nyugalmi állapotba igyekvő idegvégződéseim utóhatásáról van szó. Mi más lehetne? Nem gondolok semmire, még a végén bevonzom.

A sötétbe bámulok.

 

Merőleges

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sosem vakultam meg teljesen, legalábbis ami a fizikai szememet illeti. Az előrelátás persze már más dolog, olykor az ember meglehetősen csökönyösen tud haladni ugyanabba az irányba akkor is, ha egyértelmű, legalábbis annak kéne lennie, hogy rosszfelé megy. Aztán jön a satufék, a szitkozódás meg a rükverc, és csak reménykedhetünk benne, hogy még időben fordultunk el a szakadéktól. De most nem erről akarok beszélni. Tehát a tényleges látásom sosem tűnt el, csak elromlott.

Opticus neuritis.

Ez került rá egyik első leletemre, nekem meg összeszorult a torkom a hangzásától. Mint valami DC-főgonosz, ilyenekkel szokott Superman harcolni. Opticus. Neuritis. Egy ideig eltartott, mire sikerült kiolvasnom. Nem azért, mert annyira bonyolult szó, hanem mert a betűk állandóan összefolytak a szavak közepén. Ez volt az egyik leglátványosabb tünet, már elnézést. Mindenesetre a betűk hol összefolytak, hol elugráltak, csak a széleken álltak valamennyire stabil lábakon. És a házszámok meg az emberek arca is homályba veszett idővel. Ijesztő élmény, amikor a saját szüleidet is hang alapján kell beazonosítanod, ha messzebb állnak néhány méternél.

Legrosszabb állapotomban a magnóm stand by fényét sem láttam meg rögtön éjszaka a szobámban. Pedig a kis vörös led elég erősen világított ahhoz, hogy kamaszként elalvás előtt mindig azt figyeljem, és ahogy csúsztam bele az álomba, néha Szauron szemének, néha sérült Terminatornak képzeljem. Vagy távoli csillagnak, egy vörös óriásnak, ami felé űrhajóm közeledik. Megrázott, hogy keresnem kellett.

A látóideg-gyulladás idővel magától helyrejött, az újabb vizsgálatok viszont lefolytak, így más latin szavakat is meg kellett tanulnom. Az arachnoidealis ciszta letaglózott. Aminek ilyen neve van, sok jót nem jelenthet, mintha egyenesen Lovecraft novelláiból lépett volna elő. A neurológus megnyugtatott, hogy apró rendellenesség csupán, egy agyvízzel teli kamra a fejemben, valószínűleg születésem óta, nem okozhat gondot.

A többtucatnyi kisebb-nagyobb laesio-val ellentétben. Az idegsejtjeimet körülvevő védőburkot az immunrendszerem hibásan betolakodóként azonosítja, és olykor tüzel rá. Ha elég sokáig lövi, képes teljesen lebontani, és akkor már nemcsak az átviteli sebesség csökken le, ami az érzészavart okozza, hanem a neuron teljesen el is sorvadhat. Szerencsére a mielinhüvely képes regenerálódni, ha nem is tökéletesen. Heg képződik rajta, ezeket mutatja ki az MRI-vizsgálat. Meg persze az aktív gócokat, amikor vannak. Úgy világítottak agyam profilképein, hogy még én is képes voltam elsőre meglátni.

Szuper, nem?

 

Körkörös

Leonhard Euler a valaha élt egyik legjelentősebb matematikus. Maradandót alkotott többek között a számelmélet, a geometria, a hidrodinamika és az optika területén, tőle indult ki a gráfelmélet paradigmaváltó gondolata is. Huszonhárom esztendősen jobb szemére megvakult, de egy műtét után visszanyerte a látását ideiglenesen, hogy aztán újra elveszítse, ráadásul hatvannégy éves korában a másik szemére is világtalan lett. Élete során több mint nyolcszáz értekezést és kéttucat nagyobb művet hozott létre. Felüket teljesen vakon.

Jorge Luis Borges költő, író és filozófus a világirodalom elismert alakja. Tökéletesen beszélt spanyolul és angolul, kilencévesen lefordította Oscar Wilde egyik meséjét, ami meg is jelent egy jelentős folyóiratban. Esszéköteteiben található írásai elgondolkodtatóak, novellái nyomasztóak. Irodalmi tevékenysége mellett könyvtárosként dolgozott, 1955-ben kinevezték Argentína nemzeti könyvtárának élére. Egy örökletes betegség miatt akkorra már teljesen megvakult.

Várkonyi Nándor, „Pécs szent embere”, ahogy Németh László nevezte. Irodalmár, szerkesztő, kultúrtörténész. Az első világháború idején járt egyetemre, behívták, a fronton több komoly betegséget is összeszedett, melyek következtében 1917-ben a bal, 1921-ben a jobb fülére is teljesen megsüketült. Harmincas évekbeli irodalomszervező tevékenysége mégis legendás, oktatott a pécsi egyetemen, a második világháború után háttérbe szorította a kommunista hatalom, mint rendszeridegen elemet. Onnantól a fióknak dolgozott, több ezer oldalnyi kézirat maradt utána.

Vajon az teszi a csapást próbatétellé, ha profitálunk belőle?

Amikor kutatom az átkozott éjszakai fényeket, idővel mindig sikerül megtalálnom. Általában nem pontosan ott bukkannak fel, ahol akaratlagosan keresem, de amint felderengenek, a szemem automatikusan fordul arra üregében, mintha mágnes vonzaná magához. A mozdulat önkéntelen, néha fájdalmas is egy pillanatra. Viszont miután megvan, már nem eresztem, ha be is csukom a szemem, rögtön meglesz, amikor újra kinyitom.

Ez is egy győzelem, igaz?

 

[A novella eredetileg a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete által 2024-ben kiírt „Fények Vakondja 13” pályázatra íródott. Első ízben „Moira” jeligével az alábbi helyen jelent meg: https://www.jnszmvakok.hu/hirek/moira]