1914. Szarajevó – 26.

A temetés lefolyása utáni következmények – 5. rész

A trónörökös pár fájdalmas halálhíre és az országos gyász miatt a sportversenyeket sem tartották meg ekkor. Így történt például a pécsi hadapródiskola évzáró ünnepélye versenyeivel is. Ekkor az iskola vezetősége azt a megoldást választotta, hogy a díjakat a korábban rendezett versenyek győztesei, érmesei kapták meg az év végén.

Erről mind a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944), mind a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) hírt adott. Ennek a résznek a gyászhíreit is az Arcanum Digitális Tudománytár alapján közlöm.

Most pedig a „Dunántúl” július 7.-i számában, „Kargotisz” álnév alatt, „Emlékezzünk” címen megjelent, Habsburg Lotharingiai Ferenc Ferdinánd (Károly Lajos József Mária, 1863-1914) főherceg halálában osztozott hitvese, Chotek Zsófia (1868-1914), Hohenberg hercegné, Chotkova és Wognin grófnőjéről közölt írást ismertetem.

„Lelkünk a lezajlott szomorú, megrendítő események után bénultságából még alig engedett, arcunk még most is nedves, omló könnyűinkből (sic!), melyet a fenséges pár tragikus sorsa felett hullatunk. Soha nem feledjük el a daliás főherceget és azt a fenséges asszonyt, akinek nemcsak rangja, a lelke is fenséges volt.

Szánandó szokás, amíg itt élt, ritka szép, nemes tulajdonait (sic!) alig ismertük. Hallottunk személyéről egyet-mást, de az inkább regényessé tette őt szemünkben, csacska leánykák ábrándokkal telített kis szobájában élt ő csupán, mint egy gyönyörű szerelmi regény hősnője, de arról mi őt e szerelmi regény hősnőjévé avatta: szerénységéről, tisztaságáról, hitének szilárdságáról, vallásosságának erősségéről, megingathatatlanságáról, vajmi keveset tudtunk. Pedig ezen lelki kincsek emelték őt arra a polcra, melyre annyian néznek vágyakozva és irigykedve, ezek tették őt annyira széppé, vonzóvá.

Szívének, lelkének tisztasága, fehérsége ragyogta be arcát, azt tükrözte vissza minden vonása, s ezt szerette meg fenséges ura is… Ezért nem tudott lemondani szerelméről, mert tudta, hogy csak egy ilyen nő mellett található fel az a boldogság, melynek eléréséért minden ember küzd, legyen az szegény vagy gazdag, király vagy koldus, tudta, hogy sem a rang, sem a korona nem ér fel avval az értékkel, amit egy tiszta lelkű, nemes gondolkodású, igazi nő mellett feltalál.

Hohenberg Zsófia hercegnő igazán nő volt. Nem tartozott azon sokak közé, kik e nevet csupán bitorolják. Ő nő volt, olyan, amilyennek Isten a nőt alkotásakor elképzelte, úgy élt, miként egy nőnek élnie kell, s azt tette, amire rendelte őt a Teremtő.

Ártatlan, tiszta, szerénysége által ékes leány volt, hivatásának tudatától áthatott, annak nemes előnyeit, értékét ismerő, kötelességének élő nő volt, mint hitves és anya. Mikor a nem várt kitűntetés érte, hogy a magyar és osztrák trón várományosa nejévé tette, ellenségeinek száma nagyon megszaporodott nemcsak az udvarnál, hanem a köznép között is.

Különösen Wienben beszéltek róla a gyűlölet hangján, mert bűnül rótták fel neki, hogy egyszerű s hozzá cseh grófnő létére fel merte emelni szemeit az uralkodó család jövendő fejére. De a gyűlölet is hamar engedett hevességéből, mikor alkalmuk volt mind jobban megismerni e nőnek belső kincseit.

Sokáig visszavonultan élt. Szerénysége nem engedte, hogy adott jogait érvényesítse, szeretete, hogy férjét visszás helyzetbe sodorja. Ő csupán hitves akart lenni…

Nem a nagyravágyás vezérelte lépteit, mint amivel őt vádolták, s épp azért nem esett nehezére a visszavonultság. Ő nem akart, mint trón örökösné tündököli, hanem otthonában, – egyszerű polgári hitveshez hasonlóan – a szeretet melegét árasztani, fenséges férjének éltető napja lenni…

S ezen törekvése sikerült is. Imádságig szeretett férjében nem a trón várományosát szerette, hanem a férfiút, a nemes jellemet becsülte, kinek tiszta lelke, megértő szeretete, egész belső világa oly sima accordot (összhangot) képezett saját énjének nemes tulajdonaival. Ilyen értékeknek kölcsönös felismerése után csoda-e, ha a két csodálatosan szép lélek összefonódása sírig tartó volt.

Eszményi hitves volt, kinek szerető körében szívesen pihent meg a hivatásának teljesítése között kifáradt férj, kinek boldogságot árasztó személyéért örömmel küzd a férj, s emeli, viszi mindig feljebb-feljebb, mígnem elérte ama legmagasabb fokot, azt, amelyet ő már régen kiérdemelt, nem születésénél fogva, hanem lelkének fenséges, királynői tulajdonsága által. Ezek az erények predesztinálták őt arra a helyre, melyet fenséges férje kiküzdött részére, hogy első legyen a monarchia asszonyai között.

Eszményi anya volt, ki érezte, tudta, hogy e név viselőjére mily kötelességeket ró ki, – gyermekeinek nevelését nem bízta idegen, fizetett közegekre, mert tudta, hogy a zsenge gyermeki szívbe csak az édes anya tudja beplántálni a szép, a jó, a nemes iránti (vágyat), ő ismeri fel legjobban gyermekei hajlamait. Ő védheti meg legjobban gyermekeinek lelkét minden káros befolyástól, az ő anyai szeretetének jele, erényeinek példája lesz a legjobb hatással lelkületük nemes irányba való fejlődésére, életére.

Gyermekeit nem tekintette játékszernek, hanem reá bízott kincseknek, akikért felelős lesz egyszer a Legmagasabb Fórum előtt. Tudta, hogy az anyai szeretetnek jele, nem annak hangoztatásában rejlik, sem ama gondolkodásban csupán, mely a gyermek külsejének csinosítására irányul, hanem a lélek ápolásának, a hit fejlesztésének, erősítésének érdekében tett munkájában, s az azokból nyert malaszt (lelki adottság), védelmet biztosító várának felépítésében rejlik.

A mai korban, mikor oly kevés azon családok száma, hol az igazi keresztény szellem uralkodik, a mai korban, mikor az Istenben való hitet bárgyúságnak, a vallásosságot szellemi korlátoltságnak tartják, s csak a vallástalanságban élő Istent tagadó elemet számítják a magasabb műveltséggel bírók kategóriájába, a  mai korban, mikor a gyermeket, a maga fogékony lelkével a vallástalanság sötét útvesztőjén vezetik át, – jól esik tudni, hogy egy emberpár, kinek földön létező legnagyobb rang elérése csak idők kérdése volt, nem általottak (sic!) naponkint leborulni a királyok királya, az Úr Jézus  szent színe előtt, bátran vallották hitüket, éltek annak törvényei szerint, szeretettel kulcsolták össze gyermekeik kicsinyke kezét, s tanították meg őket arra, amit a mai korban nagyon sok anya nem tart fontosnak, imádkozni.

Mikor a Belvedere palota nagy, szárnyas kapuján, gyermekei társaságában kikocsizott, arcára kiült az a boldogság, mely csak egy kötelességét szigorúan teljesítő nő arcán ragyoghat, ki tudja, hogy a reá bízott lelkek az ő szerető gondoskodása által olyanok lettek, mint amilyennek lenni minden embernek kellene, méltó Isten legnagyobb alkotásának képviseletére.

Így láttam Hohenberg hercegnőt először, érthető hát, hogy e bájos kép kitörölhetetlenül fog élni emlékezetemben mindig. Keresztény nők, anyák, hitvesek! Tanuljatok asszonyok, feleségek és anyák lenni attól a mártír asszonytól, ki immár kihűlt szívvel fekszik pihenő helyén.

Tanuljatok vallásosságot tőle, álljon példakép gyanánt előttetek lelkének ama fenséges tulajdonsága, hogy mindennek, családi életének boldogsága, gyermekei nevelésének alapja, minden cselekedetének irányítója a hit, a vallás, az Egyház törvénye volt.

Emlékezzetek reá, s oltsátok gyermekeitek szívébe is a tiszteletnek, szeretetnek, a becsülésnek csíráját, mert megérdemli, hogy az egész női nem tisztelettel álljon meg emléke előtt, ki a csillogó királyi miliőben, a trón fényes, vakító világában is szilárd, hithű katholikus (sic!), szerető hitves és anya volt…”

Amint látta a kedves olvasó, az eddigi gyakorlattól eltérően – amikor jobbára Ferenc Ferdinándról esett szó, ha a merénylet áldozatává lett trónörökös párt említettem –, ebben a részben végig hitvese került szóba – a sajtó-idézet segítségével. Mint köztudott, a trónörökös „rangon aluli” házasságával megkülönböztetést volt kénytelen elviselni a bécsi udvarnál, és ez a temetkezésnél is bebizonyosodott.

Érdekes módon az idézett írás a konzervatív lapban jelent meg, és érintette ezt a kérdést is. Túl azon, hogy ennek biztosan köze volt a tragikus végükhöz, de akkor is, ebben a formában dicsérendő sajtó-tett volt. Ebből az írásból megismerhette nemcsak a korabeli, hanem az utókor olvasója is, milyen ember volt ő, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, amig végre elfogadták az udvarnál.

Kiderült visszavonult család-centrikussága, férje szolgálata a tevékenységében, és mély katolikus hitéből eredő vallásossága úgy életvitelében, mint gyermekei nevelésében, amelyet holtában példaként állítottak kora – és a mai kor – emberei elé. Férje iránti szeretete a gyilkos merényletnél is megmutatkozott, ezért vált ő is – élete párja védelmében – a gyilkos golyók ártatlan áldozatává…