Mostanában gyakran úgy érzem,
kiszolgálom lassan az időmet ezen
a Földön. Egymás után peregnek
napjaim, úgy szállnak el, mint gyenge
madártollak a szélben. Elkerül, ritka
vendég nálam az öröm, egy ölelés,
jó beszélgetések. Már el tudnám
engedni az életem, de nem tudom
elképzelni sem, milyen lehet odaát
a magány, hogy boldogulok majd a
fiam segítsége nélkül? Itt maradó
cicámnak ki ad enni? Szeretteim
szomorúságára nem akarok gondolni.
Hogy velem mi lesz, az kevésbé aggaszt,
az én sorsomat elrendezik majd odaát
az Égiek. De ez a jövő. Érzem: még
erős szálak kötnek az élethez.
2025 11 25
Szóljon hozzá!