Augusztus 15., csütörtök, 14:50
Végre megérkeztünk Ausztriába!
Ötszáznegyven kilométert tettünk meg. Szétültem a sejhajom. Kopplban vagyunk, Schusterbaueréknál. Csinos fogadó a hegyoldalban. Szobakiadás mellett állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoznak már három generáció óta. Nincs porta, a szobakulcsot egy dobozban találtuk. A szobabeosztást a méretes fa bejárati ajtóra tűzték fel. Valaki nyitva felejtette az ajtót, néhány tyúk belógott. Megijedhettek a baromfik valamitől, mert tiszta tyúkszar minden. A fogadóhoz építették a tehénistállót. Meleg trágyaszag lengedez. Az istálló mellett alakították ki a parkolót. Ha nem vigyázunk, az autónkat felrúghatja egy megvadult bika. Ákos meglehetősen aggódik.
Egyébként minden nagyon szép és jó és megfizethető. Holnap Salzburgba megyünk. Írtam az Öreglánynak a sajátos körülményekről. Egy mosolygós szmájlit küldött. Nem lát már jól, nyolcvanhárom éves.
Augusztus 16., péntek, 9:15
Tegnap este még sétáltunk a környéken. Jó volt megmozgatni a tagjainkat annyi ülés után. Hat házat számoltunk össze, ennyi van szétszórva a hegyoldalon meg egy kicsit magasabban. Éjjel remekül aludtam, pedig csak fél altatót vettem be.
Nemsokára indulunk Salzburgba, de előbb megreggelizünk. Az Öreglánnyal videócseteltem az előbb. Örül az örömünknek. Palikával többször voltak Salzburgban. Nagyon szerette a férjét. Én is.
20:51
Hamar eltelt a mai nap.
Salzburg kész csoda! A várba nem mentünk fel, mert túl magasan van. Inkább a székesegyházat néztük meg. Elképesztően gyönyörű! Európa egyik legnagyobbja.
Épp jöttünk a dómból kifelé, amikor hívott a nagynéném. A drágám mutogatta, hogy nyomjam ki a telefont, ne rontsa már el a nénikém a nyaralásunkat. De én képtelen vagyok az Öreglányt parkolópályára tenni. Az anyám mindig azt mondogatta, hogy ha vele valami történne, bízzam magam a nővérére és vice versa. Csak legyintettem: nyolc évvel idősebb nála az Öreglány, neki van elsőbbsége a halálsoron. Rettentő mérges vagyok a nénémre, mert ő vígan él, az anyám meg halott. Jó, nem él annyira vígan a nagynéném, de él. A telefonban a szokásossal jött: kérem-e a Zsolnay vázáit meg az étkészleteit vagy adja el őket. Mondtam, hogy én nem kérek tőle semmit, tegyen belátása szerint. Azt mondta, jó, majd megoldja. Na, ez is fenemód dühít. Hogy mindenbe olyan könnyen belenyugszik. Még sose láttam, hogy bárkivel is ellenkezett volna. A sorsa ellen sem. Tényleg hülye vagyok, hogy még itt is vele foglalkozom. De hát megígértem anyámnak. És anyám annyira hasonlított rá. Én meg anyámra.
23:10
Mindig felizgatom magam az Öreglányon.
Próbálom szegénykémet szeretni, mert igazi jótét lélek. És szeretem is, csak… túl jó. Anyámat ő nevelte fel a szüleik halála után. Azután engem is, az én szüleim halála után. Bár engem már csak inkább terelgetni igyekezett és ellátni jó tanácsokkal. Amiket persze nem fogadtam meg. Anyám imádta a nővérét. Szerinte nála tisztább szívű embert nem hordott hátán a Föld. Mindig mosoly bujkál a szája szegletében. Jól ismerem ezt a mosolyt. Olyan „megbocsátok, bármit tettél” mosoly ez. Az embert a nyavalya töri ki, hogy vajon mi rosszat csinálhatott, amiről nem is tudja, hogy rossz. De bármi is legyen az, meg lesz bocsátva, üzeni ez a mosoly, amitől tele az ember lelke bűntudattal. Azt is mesélte az anyám, hogy a testvére soha, de soha nem emelte fel a hangját, és senkiről soha egy rossz szava nem volt. Pontosan ilyen most is. Nem lehet rajtakapni semmi turpisságon, semmi gyarlóságon. Halálra idegesít, hogy miként anyám, úgy én sem fogom soha a büdös életben megugrani az elvárásait.
Visszatérve Salzburghoz: imádjuk. Belengi Mozart szelleme. Azt javasolta az Öreglány, csukjuk be a szemünket és ne nézzük, hanem érezzük a várost. Így tettem. Ákos fogott meg, beleszédültem a karjába. Ezután már csak nyitott szemmel élveztem a látnivalókat. Jó sok fotót küldtem az Öreglánynak, ne érje szó a ház elejét. Mindegyik nagyon tetszik neki. Hát persze.
Egy menő étteremben rántott szeletet ettünk sült krumplival. Kávéval, almalével, mentes vízzel és borravalóval együtt harmincöt eurót fizettünk.
Vettem eredeti Mozart golyókat a nagynénémnek. Nem mondtam el a férjemnek, mennyibe került a csomagocska.
Na, elteszem magam holnapra. Délelőtt elugrunk Hallstattba, este pedig André Rieu koncertre megyünk a Salzburgarénába. Két hónapja vettük meg a jegyeket.
Augusztus 18., vasárnap, 10:44
Hajnali négykor pittyegett a telefonom: az Öreglány írt. Rosszul van a Lilike, az egyik macskája a három közül. Hány és véreset kakil. Ezzel én nem tudok és nem is akarok mit kezdeni félezer kilométer távolságból. Azt írta az Öreglány, hogy jó, akkor elviszi az ügyeletre. Majd értesít a fejleményekről. Mindjárt tizenegy és eddig még nem szólt. A fene essen a Lilikébe! Aggódhatok, hogy az Öreglány ne kapjon szívinfarktust miatta.
A tegnapi naphoz: Hallstatt olyan szép, mint amilyennek a reklámfotókon látni. A tó, a hegyek, az épületek – egy csoda mind. A kínaiak meg a japánok az ég egy adta világon mindent lefotóznak. Még az ételt is a tányérjukon. Az Öreglány egy ízben tett egy elejtett megjegyzést arról, hogy Palikával készültek Japánba, de aztán a Tudományos Akadémia lemondta az utazást.
Hallstattban az egyik klassz étterem lampionos kerthelyiségében ebédeltünk. Magyar pincérnő szolgált ki bennünket, mondta, hogy magyar a séf is.
A szállásunkra kitérővel mentünk vissza: megálltunk Gosauban. Az Öreglányék egyszer télen jöttek ide. Most, hogy élőben is látom, már el tudom képzelni, micsoda fenséges látvány lehet a megannyi havas hegycsúcs! Szegények itt veszítették el a babájukat; az Öreglány a negyedik hónapban járt. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta az osztrák orvosok. Sokáig tartott, míg Pali újra szívből tudott nevetni. Nem lehetett többé gyerekük.
18:09
Már csak két napunk van Schusterbaueréknál. Igyekszem a tájra és a látnivalókra koncentrálni, de nehezen megy, mert állandóan az Öreglány jár az eszemben. Tizenkilenc éves voltam, amikor anyuék meghaltak abban a ronda autóbalesetben. A nénikémék lettek a pótszüleim. Nehéz lehetett a nénémnek a húga mamájának lenni, erőt mutatva megküzdeni a szüleik elvesztésével, mindenben segíteni az anyámat, s közben a saját életét is igazgatnia, készülni a színipályára. Majd pedig az én kétségbeesésemet és a hülyeségeimet elviselni, meg a tőlük való eltávolodásomat feldolgozni.
18:20
Nem bírtam tovább, felhívtam az Öreglányt. Imádkoznom kell Lilikéért, mert még mindig nagyon rosszul van; a klinikán tartották, infúzióra kötötték. Ha az éjjelt túléli, van remény. Az Öreglánynak megszakadt a szíve, hogy a kórházban kellett hagynia az imádott cicusát, de otthon várta a másik két macska. Állítólag Páblo és Vángog érzi, hogy valami nincs rendben. A nénikém elsírta magát a telefonba. Vele sírtam. Eddig összesen háromszor láttam zokogni: a szüleim és Palika halálakor, meg akkor, amikor rájött, hogy véletlenül kidobta az emlékkönyvét. Most éreztem először, hogy talán meg tudom bocsátani neki, hogy nem ő halott, hanem a szüleim.
22:40
Öt perce értünk haza. A Salzburgaréna tömve volt. André és a zenekara lenyűgözött bennünket. Fantasztikus hangulatot varázsoltak. Felkértem a férjemet egy keringőre. Kicsit nógatnom kellett, de végül ráállt. Küldtem néhány szelfit a nénémnek, de nem reagált.
Augusztus 18., hétfő, 7:50
Hívott az Öreglány: Lilike még él. Halleluja! Fogok ma este is fohászkodni a szerencsétlen macska gyógyulásáért – és ha már esedezem, akkor az Öreglányt is beleveszem az imámba.
A férjem elkészült, gyorsan én is összeszedem magam, és indulhatunk Bad Ischlbe.
22:15
Lilike túlélő üzemmódba kapcsolt. Odahaza van. Lehet bízni a felgyógyulásában. Az Öreglány már majdnem a régi: csillog a szeme és újra ott az a jellegzetes mosoly a szája szegletében. Videócseteltünk, hogy lássam, tényleg jól vannak-e. Megnyugodtam.
Még a tegnapi naphoz: Bad Ischl is gyönyörű. Megnéztük a császári villát, amit Zsófia hercegné meg a férje adományozott egykoron az újdonsült házaspárnak: Ferenc Jóskának és Sissinek. Utóbbi talán egyszer fordult meg e szent helyen. Nem bírhatta a puritán berendezést. Egyébiránt az itteni trófeák közt a legnagyobb egy Magyarországon elejtett dámvad koponyája és agancsa. Szóltunk a tárlatvezetőnek, hogy magyarok vagyunk. Mérsékelten érdekelte.
Sissi anyósáról az Öreglányé jutott az eszembe. Anyu mesélte, hogy micsoda purpárlé kerekedett, amikor a jóravaló és tudós pályára készülő Palika bejelentette, hogy egy színésznőt fog feleségül venni, aki ráadásul idősebb nála. Palika eléggé behódolós típus volt, de akkor megmakacsolta magát, pedig az Öreglánynak majdnem sikerült magukról lebeszélnie. De Palika olyan szerelembe esett, hogy nem érdekelte sem a színésznőség, sem a kor, és az sem, hogy az anyja valósággal őrjöngött. A reménybeli tudós a korkülönbségük miatt tréfásan Öreglánynak kezdte hívni a kedvesét. Olyan szeretettel ejtette ki e becenevet, hogy az Öreglány onnantól kezdve mindenkivel így szólíttatja magát. Hja, azok voltak a pompás idők! – sóhajtoztak a rokonok, amikor néhanap felidézték a botrányt és az évekre nyúló mosolyszünetet Palika meg az anyja között. Pedig azok a pompás idők parancsolták le az áldott tehetségű, tündökletes szépségű nénikémet a színpadról. Majdnem belehalt, de életben maradt, mert életben tartotta a Palika iránta érzett nagy szerelme, és mert a színházban maradhatott jegyszedőként. Hiába kínálták fel, más pozícióra nem vágyott. Ám valahogy megfakult a bőre. Mint egy szürke kisegér, olyan lett, hümmögött anyu, és erre apu csak bólintani tudott. Szürke, rekedt hangú kisegér. Mégis mindenki imádta, mert egy idő után újra derűre kapott. Csendes derűre, de derűre. És ha ő derűs volt, akkor azzal bearanyozta a körülötte lévők életét.
Holnap a környéken maradunk, csak a közeli tóhoz, a Fuschlseehez ugrunk el. A túloldalon forgatták a Sissiről szóló sorozatot az elbűvölő Romy Schneiderrel a főszerepben. Egyébként ma van I. Ferenc József születésnapja. Az Öreglány mindig kritikusan állt Sissihez.
Augusztus 19., kedd, 8:30
Utolsó napunk Schusterbaueréknál. A bikák – eddig – megkímélték az autónkat. Reggelire két császárzsemlével többet kértünk. A hegyi levegő meghozta az étvágyunkat.
15:23
Ahogy terveztük, elugrottunk a Fuschlseehez. A tóhoz lélegzetelállító út vezet, de hát itt minden út olyan. Eszményi helyre leltünk: egy szomorúfűz alatti padon vertünk tanyát. Küldtem képeket az Öreglánynak. Tetszik neki a helyszín, kérte, magunkról is csináljunk fotókat. Úgy tűnik, helyreállt a világ rendje, mióta Lilike jobban van.
Ákos felhozta, hogy a Palika milyen sziporkázó elme volt, még idős korában is. Akkor ismerte meg őket, amikor Palika meg az Öreglány már túljutott életük delelőjén. Engem apám helyett Palika kísért az oltárhoz. – Pali olykor elég harsány volt egy tudóshoz képest – mondta a férjem. Nem tudom, miért gondolja, hogy egy rákkutatónak savanyú pofának kéne lennie. Szerinte az Öreglány valahogy nem passzolt a Palikához, a Palika vidámságához. – Hiányzik belőle a vibráló szexualitás – sóhajtotta. Ezt a magas labdát le kellett ütnöm. – Úgy gondolod, a többi nyolcvanas nőben vibrál még a szexualitás? – vigyorogtam. A drágám picit fölhúzta az orrát. – Úgy gondolom, hogy fiatalon se lehetett valami dögös, olyan, akibe halálosan bele lehet szeretni – véleményezte a nénémet. Ennek megint ellent kellett mondanom. Anyám állította, hogy a testvére annak csavarta el a fejét, akinek csak akarta. De a Pali után már senkinek nem akarta. Csak azután lett szürke kis egér, miután otthagyta a színpadot, s akkor szürkült el végleg és lett szenvedélytelen, miután elveszítette a babájukat. Ami érthető. Ám a Pali így is majd’ megveszett érte. Nem tudhatjuk, hogy a hálószobában miként mentek a dolgaik. Lehet, hogy az ágyban egy hetéra volt. – Képzeld csak el – kezdtem magyarázni Ákosnak, de ő nem akarta elképzelni. Pedig engem gyerekként is nagyon érdekelt, milyen a hálószobájuk, mert oda senki emberfia nem tehette be a lábát rajtuk kívül, még anyám sem. – Nem ránk tartozik – hárította el a kíváncsiságomat. Persze, nem a testi szerelem érdekelt akkoriban, mert fogalmam sem volt ilyen dolgokról, hanem a rejtély, hogy mi lehet az a titok, ami abban a szobában lapul. Ha őszinte akarok lenni, még most is nagyon foglalkoztat, vallottam be Ákosnak, amin nagyot nevetett.
Arra is kíváncsi vagyok, mit csinált az Öreglány a szabadidejében, és miután nyugdíjba vonult, dilemmáztam. – Nem gondolod, hogy az Öreglányt eléggé lekötötte a háztartás, az ügyintézés meg a férje kívánságainak a teljesítése? – kérdezett vissza Ákos. – Ráadásul a változó mennyiségű és életminőségű macskák is adtak elég feladatot neki.
Erre nem gondoltam. Végül is van benne valami. Szeret olvasni meg keresztrejtvényt fejteni, azok is időrabló tevékenységek. Beszélgetéssel is elüthették az időt. Néha mi is meglátogattuk őket. – Látod – nevetett a férjem –, mindjárt azon fogunk tanakodni, hogy hogyan jutott mindezekre ideje. És ugye, ott van még a rejtélyes bűnbarlang – kacsintott rám. – Hátha lepedőakrobaták voltak és az ágyban hemperegve töltötték a legtöbb időt – merengett tovább. Ezen én is elnevettem magam. Azt hittem, mindent tudok a nagynénémről, de rájöttem, hogy alig valamit. Alaposan ki kell faggatnom mindenről. Hátha neki is örömöt szereznek majd a felelevenített emlékek. És talán újraszínesedik a szürke kis egerem.
21:00
Pazar vacsorát ettünk a szállásunk éttermében. Ötfogásosat rendeltünk. Nem volt olcsó, de megérte az árát. Vacsora után rendeztünk minden számlát. Kaptunk grátisz egy üveg jófajta vörösbort. Már biztos, hogy visszatérünk.
Reggel ötkor kelünk, úgyhogy mindjárt megyek aludni. A bort hazavisszük, majd otthon megisszuk az Öreglánnyal. Előre örülök, hogy újra láthatom a szája szegletében bujkáló mosolyt! Úgy megölelgetem, hogy összetörnek a kis madárcsontjai.
Augusztus 20., kedd, 03: 18
Nem kell összetörnöm az Öreglány csontjait. Összetörte magának. Az ügyvédünk és jó barátunk, dr. Tószegi Alfréd másfél órája telefonált, hogy a nénikém éjfél előtt nem sokkal leesett a létráról. Egy könyvet akart levenni a legfelső könyvespolcról, megszédült, lepottyant. A telefonja a zsebében volt, meg tudta nyomni a vészhívógombot. Lilike nem szállt le róla, húsz körömmel kapaszkodott belé, így hát Lilikéstől vitték a mentősök a sürgősségire. Azt mondták az orvosok, felnevetett, hogy ilyen is csak vele történhet meg: egy prüszkölő-fújtató macskával a mellkasán érkezik a kórházba. Az Öreglány megsimogatta Lilikét, aztán meghalt.
Éjjel
Az első sokk után azonnal autóba ültünk. Kibőgtem a lelkemet az úton. Készen vagyok. Frédi azt is elmondta, hogy Lilikét a többi macskával együtt átvitte a szomszédokhoz, ne izguljak miattuk. Nem miattuk izgulok.
Egyenesen a kórházhoz hajtottunk. Frédi ott várt ránk. Az ő számát adta meg a néném elsődleges kontaktnak, ha baj történne vele, csak másodiknak az enyémet. Istenem! A kíméletes, kedves lélek. Mindenképpen fel kell boncolni, hogy kizárhassák az idegenkezűséget, és megállapítsák a sérülései, valamint a halála pontos okát. Egy fekete műanyag zacskóban megkaptuk a hálóingét, az ékszereit, mindent, ami nála és rajta volt.
Frédi már szólt a temetkezési vállalkozónak. Innentől ők intéznek mindent a nagynéném utasítása szerint. Frédi említette a végrendeletet. Momentán egyáltalán nem érdekel. Úgy állapodtunk meg, hogy két nap múlva bemegyünk az irodájába. A többit meglátjuk. Rettentően kimerültem, lefekszem. Ákos aggódik értem, de az ő hangját sem lehet venni.
Augusztus 23., péntek
A macskákat örökbe fogadják a szomszédok. Fizetünk majd nekik némi kompenzációt.
Voltunk az ügyvédnél. Az Öreglány mindenét rám hagyta, amin nem lepődtem meg. Azt szeretné, ha a hamvait szóróparcellában eresztenénk szélnek, amitől kiver a víz. Eddig egyetlen rokonunk tűnt el ily módon a semmibe. Semmi, de semmi nyoma nem maradt.
Augusztus 31., szombat
Keddre összeszedtem magam annyira, hogy be tudtam lépni az Öreglány és Palika házába, ami immár az enyém. Ismertem minden zegzugát, kivéve a hálószobát. Mostanra már azt is tudom, miért nem tehette be oda a lábát senki. Amit ott találtunk, az az Öreglány halálánál is megrázóbb, felkavaróbb és szürreálisabb.
Ákos ment előre, mert a félelmem felülírta a kíváncsiságomat.
A hatalmas ablakon betolakodó fénynyaláb színes foltokra esett. A lélegzetünk is elállt. Nem tudom, meddig álltunk a döbbenettől bénán. Ákos végül tett egy tétova mozdulatot, majd odaugrott a legközelebbi festményhez, azután a többihez. Egészen közel hajolt a sarkukhoz. Az aláírást kereste mindegyiken.
Úgy tűnik, az Öreglány mégsem házimunkával ütötte el az idejét. Ámulva néztük a vásznakat. A sok fájdalmat, amit átélt, és a tengernyi jót, ami a lelkében virágzott, kifestette magából. A vászon lett a színpada és az ecset a szövegkönyve.
— Ezeket tényleg te festetted? — kaptam a fejemet oldalra, mert egy pillanatra azt hittem, hogy ott áll mellettem. De hát nem volt sehol. Illetve nagyon is ott volt körülöttünk. Persze bőgtem, mint a záporeső. Azt az Öreglányt sirattam, akit én nem ismerhettem, az élettel teli, vibráló fiatal lányt, akibe minden fiú azonnal beleszeretett, Palika egy életre.
Nehezen tudtam elszakadni a festményektől és a nyugtalanító gondolatoktól. Kábultan a felismeréstől, már indultam kifelé a hálószobából, amikor a szemem sarkából észrevettem egy festőállványt a sarokban. Odamentem és óvatosan levettem a festékes leplet róla. Visszahőköltem, mert anyám nézett rám azokkal az átható, kék szemeivel. De nem ő volt, hanem én, a kedvenc, bohókás kalapomban megörökítve.
A beste lelke nem fejezte be a portrémat. Nem tudom, szándékosan hagyta-e így, vagy már nem volt ideje szépen kidolgozni. Talán üzent vele: az ember soha nem lehet befejezett.
Végigsimítottam a festményen. Az ujjaim megakadtak a szignón. Belepirultam az örömbe: az Öreglány, a többi képpel ellentétben, a valódi nevét kanyarította az arcképemre.
Szeptember 1., vasárnap
Tegnap este álomba sírtam magam. Ma valamivel nyugodtabb vagyok.
Ákos azt mondja, valami megváltozott rajtam. Azt hittem, csak bennem.
Az Öreglányt szeptember 27-én adjuk át az örök szabadságnak.
Úgy vélem, egy darabig nem fogok ide írni, mert nagyon el leszek foglalva: élnem kell az életemet, és mindenkinek meg kell mutatnom, ki is vagyok valójában.
____________________
Fenti írás az Opus irodalmi folyóiratban jelent meg, a 2024/6. számban
Szóljon hozzá!