Kiss József, a Mecsek Egyesület főtitkára, örökös tiszteletbeli elnöke nekrológja a „Dunántúl” – ban

„Kiss József lelke ujjongott, ha a mecseki erdőt járhatta… A szépnek és a nemesnek szeretetét plántálta diákjai szívébe… Kiss József szelleme kisugárzott a városból a Mecsek felé”

Írásom hármas célt szolgál. Elsőként az 1891-ben megalakult, majd 1993-ban újjáalakult, és azóta is virágzóan működő, nagyhírű Mecsek Egyesületnek, emellett az egyesület nevezetes főtitkárának, majd a kezdeményezésére létrejött egyesület örökös tiszteletbeli elnökének, Kiss Józsefnek szeretnék emléket állítani. Ezért közlöm a korszak helyi konzervatív napilapjának, a „Dunántúl” -nak a nekrológját, amely a halála, 1939. július 29.-e utáni napon jelent meg.

Gyászkeretben „Kiss József 1858-1939” volt a cím.

„Pécs, július. 29. — Az erdő fája lassan növekszik. Az ég felé emeli lombozatát és az ég világosságából. Növekszik és erősödik, üde, lombos, eleven arcát reá szegezi a kék égre, fiatal hajtásokkal karol felé, de el nem érheti. A fák karjai az ég felé nyúlnak, de az égig nem nőhetnek. Hogy elérhessék, meg kell halniuk. Nehéz ítélet ez, de igy van mindannyiunkkal. Vágyakozunk a magasságok felé. Karjaink az égre emelkednek . . . Vágyakozunk a hegyek, ormok, sziklacsúcsok felé … Vágyakozunk, mígnem karunk ellankad, és testünk a mélységbe rogy, hogy lelkünk elérje a magasságok magasságát, a Végtelent.

1858-ban, május hó 7-én, gyönyörű tavaszban hajtott ki Mesztegnyén Kiss József élete ágacskája. — Pécsi diák lett. Kékszemű, mosolygó gyerek. A Cingolányrétre, a mai Mandulásba, és a Fülemüle-völgybe, az Irma-útra járt bogarászni. Tarka pillangókat kergetett. Majd Kantavárig merészkedett. Tizenkét éves korában járt először a Jakabhegyen.

Bevallotta: ’Ekkor szerettem meg az erdőt, a hegyet, aminek aztán egész életemen át rabja maradtam.’ — Hogy is volt? ’Sokáig elmélázva néztem a Zsongor-kőről elénk táruló gyönyörű képet — írja —, s gyermeki fantáziával képzeltem el a Remete barlang egykori lakójának életét, s a Babás Szerkövek sziklába kövesedett lakodalmi népét. Mikor aztán felhangzott Kővágószöllős templomának imára hívó harangszava, áhitatos lélekkel mondottunk egy rövid imádságot a Zsongor-kő sziklalapján…’

A hegyormon, ahová egykor Szent Jakab remetéi vonultak, hogy a várostól távol, a lélek tisztaságát és isteni verőfényét ápolhassák, keltegette az Ég Kiss József fiatal élete ágacskájában a rügyeket. A rügyekből ágak, virágok, lombok, törzs és korona lettek, de mindig a magasságok felé fordultak, mindig a Végtelenbe akartak karolni, az elérhetetlen kék verőfénybe. ’Igazán örülni nem lehet. Az örömöt, ha megosztom, megsokszorozódik bennem is.’

Kiss József lelke ujjongott, ha a mecseki erdőt járhatta. Társakat hívott, együtt örültek, ami szépet láttak. Sokszor pihentek a Misina-tetőn, még a fákra is felmásztak, hogy a szép kilátásból többet kapjanak. Tornyot kell itt emelni, hogy mindenki mindenfelé minden szépet láthasson, mondogatta. Álma valóra vált, saját maga váltotta valóra. Élete fája erősödött, gyökerei mélyre hatoltak, a mecseki sziklák közé.

E sziklákon megkapaszkodva emelték a törzset a cél felé. Kiss József tanár lett a pécsi állami főreáliskolában. Hivatása és lelkülete harmonikus volt. A szépnek és a nemesnek szeretetét plántálta diákjai szívébe. A munka és kötelesség szeretetén felül megtanította őket arra, hogy kell a lelket megpihentetni és felüdíteni, mert üdülést csak a gyönyörködés nyújthat, ezért pedig el kell barangolni a lombos erdőbe, és mélyre kell szívni tiszta levegőjét, meg kell látni virágait, meg kell barátkozni vidám madárseregével és kis mókusaival.

Tanár volt, tehát apostola a szépnek és a jónak. Ez az apostoli lélek sugalta terveit, és szabott irányt tevékenységének. Az apostol az emberek közé megy és tanít, így tanított Kiss József az iskolában, az iskolán kívül. A lélek kiválóságai csakhamar egymásra találtak. Dischka Győző, a főreáliskola köztiszteletben álló igazgatója, Inczédy Dénes, a főgimnázium kiváló direktora, Vaszary Gyula agilis rendőrkapitány állottak elsősorban mellette.

1890-ben a helyi sajtóban felhívják a közönséget, hogy álljon a létesítendő Mecsek Egyesület mellé. 1891 tavaszán népes és lelkes alakuló gyűlés keretében megalakul az egyesület. A vágyak valóra válnak, és testet öltött a nagy gondolat. Gazdát kapott az elárvult hegyvidék.

Kiss József fiatalságának egész erejét vitte az egyesületbe. Tervek ágazták be (sic!) a várost, a Tettyét, a Mecseket. A városban a parkok szépítését karolta fel az egyesület, jutalmat tűzött ki a legszebb virágos ablakra. Padokat állított, sétautakat épített, pihenőket létesített. Színekkel jelezte a turistautakat. Szépítette az elhanyagolt Tettye környékét.

Kiss József szelleme kisugárzott a városból a Mecsek felé, és nyomában a vad, köves táj erdős, kellemes parkká alakult át; messze az útjelzések kisérték a turistát a Keleti Mecsek legtávolabbi pontjáig, délen Siklósig, (Mária)Gyűdig, északon Orfűig, Abaligetig. Kereken háromszáz kilométer utat jelzett a Mecsek Egyesület. Forrásfoglalások, kilátótornyok, emlékművek, menedékházak népesítik be az erdőséget. Mindent együttvéve nehéz lenne méltó szavakkal kifejezni.

E hatalmas teljesítmény mozgató és éltető ereje Kiss József szíve, mely most szűnt meg dobogni. Gyászunk és fájdalmunk mélységesen nagy. Kiss József életének volt értelme és célja. Élete törzse magasra növekedett. Ezernyi ága vágyakodott (sic!) az eget elérni. A magasságok tisztult világa felé mutatott utat, hívogatott. Élete lombozatának minden levele szép gondolat hajtása.

Melléje sereglettek sokan, tanítványai, a Mecsek Egyesület tagjai. Az öreg fa törzse körül egész erdő növekedett, embererdő. A szépért és a nemesért való lelkesedés emeli ennek az erdőnek a koronáját az isteni eszményiség verőfénye felé. Gyökereinkkel belekapaszkodunk kis mecseki hazánk szikláiba, és zúgjuk a viharban a teremtő Isten dicséretét, kit, hogy elérhessünk, meg kell halnunk.

Kiss József élete erős törzsén elsárgultak a levelek, elfáradtak az Egekbe karoló ágak, elkorhadt a törzs és összeomlott. A test elvégezte rendeltetését, a lélek szabad, és örökké él … Szabó Pál Zoltán dr.

Az elhunytat hétfőn délután 5 órakor temetik a központi temető ravatalozó csarnokából. Lelke üdvéért kedden reggel — valószínűleg 8 órakor — mutatnak be engesztelő szentmise-áldozatot a székesegyházban.”

Aki eddig a harmadik ok közlését hiányolta, a nekrológ szerzőjének aláírása alapján rájöhet: dr. Szabó Pál Zoltán (1901-1965) geográfus, tanár, egyetemi oktató, majd 1945 utáni országgyűlési képviselő volt, akinek ihletett, magvasan méltó gondolatai megszívlelésre méltók a ma embere számára is.