Ha a Tettye 19. század végi és 20. század eleji történéseiről beszélünk, írunk, elmélkedünk, Reéh György (1862-1932) személye megkerülhetetlen. Amikor Pécs elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, 2010-ben, a Parti Galéria „Városfoglalás” címszó alatt a város legnevesebb történelmi személyiségeit vette sorra a városban, rövid életrajzukat, fotójukat közzé téve. Reéh Györgyről ezt a szöveget függesztették ki.
„Rendőrfogalmazó, árvaszéki ülnök, rendőrkapitány, városi tanácsos, Pécs egyik legnépszerűbb polgára. A 19-20. századfordulón az ő kezdeményezésére vált az elhanyagolt állapotban lévő Tettye vonzó kirándulóhellyé, népünnepélyek, sportesemények kedvelt helyszínévé.
A Pokol, azaz a sárkányokkal és más szörnyekkel benépesített (2008-ban ismét megnyitott) tettyei barlang megvalósítója, élő sakkbemutatók szervezője, akit a korabeli sajtó ‘a Tettye koronázatlan királya’ címmel tüntetett ki, a Tettyére vezető utat (Gyuri út) pedig még életében róla nevezték el.
Pirotechnikus, tűzijátékok tervezője, a ‘tündérváros’, azaz az 1907-es pécsi országos kiállítás látványtervezője. Igazi lokálpatrióta, civil szervezetek nagyszorgalmú vezetője, aktivistája: a Nemzeti Kaszinó igazgatója, a Polgári Kaszinó igazgató-helyettese, a Mecsek Egyesület igazgatója, Madárvédő Osztályának vezetője, a Tűzoltó Egylet, a Pécsi Athlétikai Klub, a Korcsolyázó Egylet, a Pécsi Dalárda tagja. Névtelen sírban kívánt nyugodni.”
Hozzá kell tenni azt is, hogy nagyon szép kivitelezésű „palotája” is volt a Tettye fölső sarkában, amely ma is áll, és amelynek csodájára jártak hajdanán. Azt még el kell mondanom, hogy azóta a Mecsek Egyesület és a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület a család eredeti, Jókai téri üzletének falán emléktáblát állítottunk neki. Kedves barátom, Baronek Jenő elnök és én avattuk föl…
Ha a 19. század végétől a második világháború végéig tartó időszak legfontosabb pécsi sajtóját vesszük, a liberális „Pécsi Napló” (1892-1911) és a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) kerül elő. Így természetes, hogy amikor az 1912. évi nyári, tettyei népünnepély fölelevenítése kerül sorra, ennek a két újságnak a hírét idézem.
Nézzük elsőként a „Pécsi „Napló” 1912. június 4.-i cikkét, amely a „Japán népünnepély a Tettyén” címet viselte. „Az ötletek új színeket vonultattak fel tegnap a Tettyére, amely minden évben egy nagy sikerű népünnepélynek a színhelye. A rendezésben kimeríthetetlen Reéh Gyuri az idén a japán színeket vitte bele az ünnepélybe, és ezeknek jegyében aratott újabb diadalt a Tettyén. Amit ott fenn láttunk tegnap, az egy darabka Japán volt, Nippon országának minden bűbájos szépségével és varázslatosságával.
(Forrás: Régi Pécs)
A fennsík díszítése a megszokottnál is pompásabb volt. Apró zászlócskák, színes girlandok (füzérek) között ezernyi japán stílű lampion várta a napnyugtát. A haragos zöld pázsit egyhangú ágát japán dekorációs sátrak elevenítették meg. Emit díszlett Visy László dr. főispán, az ünnepély védnökének ízlésesen összerótt sátra. Amott a tombolasátor értékes nyereménytárgyaival. Odébb a pezsgős sátor, amelyben kimonós hölgyek árulják a gyöngyöző pezsgőt.
A közönség korán kezd gyülekezni. A nap ragyogóan süt, és a (Reéh) Gyuri úton állandóan nagy tömegek kígyóznak felfelé. Hamarosan megindul az eleven élet is. A 69. gyalogezred zenekarának játéka mellett vidáman sétáló párok pusztítják a konfettit, közben azonban ott fenn is folyik a séta.
Hamvas felhőfoszlányokat kerget a szél, amelyek olykor-olykor csendes permetezéssel ijesztgetik a közönséget. Bezzeg jó ilyenkor azoknak, akik a fedett múzeumban hallgatják a tréfás múzeumőr mókáit, amellyel sorra magyarázza el a sok ereklye jelentőségét.
Már a japán késdobálónak és a japán paprikajancsi színháznak a közönsége nem folytathatja ilyen zavartalanul szórakozását. Azok a sétálókkal együtt menekülnek a nagy fák alá az eső elől. De a felhők csak tréfálnak, mintha csak ők is a népünnepély tréfacsinálóinak gárdájába tartoznának. Pár pillantás és eláll az eső. A nap újra kimosolyog, és a szétrebbent közönség újra ott kering a fennsík pázsitján.
Kétségtelen azért, hogy a megbízhatatlan időjárás így is ártott az ünnepélynek, mert egyébként a tegnapi igen nagy közönségnél is jóval nagyobbat látott volna együtt a Tettye. Élénk mozgolódás kísérte alkonyat táján a Gutenberg (nyomdász) Dalkör fehérsapkás tagjainak felvonulását. A dalkör Köberling Károly karmester vezetésével több ízben is énekelt, és fegyelmezett éneke a szabadban is teljesen érvényesült.
Legfiatalabb dalosegyletünk minden egyes fellépése alkalmával csak újabb fejlődésről tesz tanúságot. Precíz éneküket teljes mértékben honorálta a közönség is, amely a legnagyobb csendben, figyelemmel hallgatta éneküket, és minden egyes szám után zajosan tapsolt.
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Osztály)
Később a dalkör tagjai kedves meglepetésben részesítették Visy László dr. főispánt, akinek vacsora alkalmával szerenádot adtak. Beszéd is hangzott el ez alkalommal: Valkó Béla nyomdai igazgató, a dalkör elnöke üdvözölte Visy főispánt, aki szíves szavakban válaszolt, és meleg köszönetet mondott a kedves figyelemért.
A népünnepélyt fényes tűzijáték fejezte be, amelynek színpompájában nemcsak a Tettye, de a városban sétáló közönség is gyönyörködött.”
A „Dunántúl” ugyanerről, szintén az 1912. június 4.-i számában így számolt be – „(Japán ünnepély a Tettyén)” címmel. „Azok, akik vasárnap délután, dacára a borongós, esőre hajló időjárásnak, felrándultak a Tettye kies fennsíkjára, hogy végig nézzék a japán ünnepélyt, meggyőződhettek arról, hogy Reéh Gyurinak a népünnepélyek rendezésében való ötletessége, évek hosszú során nemcsak, hogy nem hanyatlott, de az most van teljes virágjában.
A hetekkel előbb kifüggesztett, csalogató plakátok nem hazudtak. A Tettye vasárnap délután, mint egy varázsütésre átváltozott, s kevés fantáziával úgy képzelhette magát az ember, mintha a felkelő nap birodalmának valamelyik csodás szépségű vidékén járna. Az ünnepély tükrét bajos dolog volna hűen visszaadni, azt látni kellett volna. A bejáratnál japán stylü (sic!) kapu fogadta a belépőket, s a kapun belül mozgalmas, tarka élet ragadta magával az embert. Itt az egyik sátorban mosolygós arcú leányok kínálgatták a gyöngyöző pezsgőt, amott a másik sátorban a tombolajegyeket árusították, egy más helyen a paprikajancsi szórakoztatta a kacagó gyermekhadat.
Ismét másutt körbe állva karikát dobáltak a kör közepén rúdba szúrt késekre. Mindegyik sátor, látványosság előtt kacagva, zsibongva hullámzott a nép. A tér közepén a fiatalság szórakozott a viharos konfetticsatában, míg a tér egyik sarkában hangos dob és trombitaszó csalogatta a közönséget a rögtönzött múzeumba. A múzeumban elhelyezett tréfás tárgyakat Köbering Károly ismertette a hangos derültség között. Nem tudni, kinek az eszméje volt a múzeum, de pompás eszme volt.
(Forrás: MNL BaML Honlapja)
Délután 5 óra felé lassan permetezni kezdett az eső. A félénkebbek sietve hazatakarodtak, a közönség legnagyobb része azonban a nagy fák alá, vagy a vendéglőkbe húzódott, s ott várta be, míg ismét derült idő mosolygott a fennsíkra. Az ünnepély alatt a 69. gyalogezred zenekara hangversenyzett, majd a Gutenberg Dalkör szórakoztatta dalaival a közönséget. Nagy derültséget keltett a le-felhullámzó közönség között, hogy derék footballistáink (sic!), akik a délutáni váratlan győzelemmel végződő matsch (mérkőzés) után felrándultak a Tettyére, libasorban végig járták a fennsíkot, s háromszoros hangos ’ejha’ kiáltásokkal adtak kifejezést eltitkolhatatlan örömüknek.
Estére kelve több ezerre szaporodott a közönség száma, s várták a beígért fényes tűzijátékot. A közönség ezúttal se csalódott, többet kapott, mint amennyit várt. A röppentyűk, csillagszórók tarka változata gyönyörű látványosságot nyújtott. Közben a fennsíkot övező hegyen levő villákban is meggyújtották a japán lampionokat, amelyek aztán két oldalt a hegyen gyújtott hatalmas bengáli tűzzel felejthetetlen látványt nyújtott (sic!).
A fennsíkon székeken ülő, csoportokba verődött közönség azt se tudta, merre nézzen, mindenütt szemgyönyörködtető fény kápráztatta el a szemét. Néha egy röppentyű magnezit fénye derített szét nappali világosságot, majd ágyúdörejhez hasonló pukkanás ijesztette meg a félénkebbeket.
Este fél 10 óra felé járt már az idő, mikor az utolsó röppentyű sisteregve felszökött a magasba, s a közönség hazafelé indult. Az ünnepély anyagilag is fényesen sikerült, s így Reéh Gyuri újabb diadalt jegyezhet fel effajta diadalainak régiója mellé.”
Amint látható, olvasható, jó, ha két ilyen színvonalú írás is megjelent erről a jeles eseményről, jól kiegészítették egymást ugyanis. Így hű képet kaphat a ma olvasója is, milyen szórakoztató és nívós, ötletes és színvonalas műsorban gyönyörködhettek a pécsiek a Tettyén – nem sokkal a világháború borzalmai előtti években, a sokat emlegetett „Boldog Békeidők” évtizedeinek végén…
Ez az írás is mutatja, milyen áldozatos munkát végzett a város és lakói érdekében Reéh György. Ezzel az epizóddal is tisztelegni kívántam az ő emléke előtt…
Szóljon hozzá!