1914. Szarajevó – 32.

A temetés lefolyása utáni következmények – 11. rész

Baranya vármegye törvényhatósága minden negyedévben ún. „évnegyedes” jelentést tárgyalt a soron következő közgyűlésen. A rendkívüli helyzetre való tekintettel a július 10.-én tartott közgyűlésen elfogadott negyed évi jelentést a trónörököspár halálához vezetett gyilkos merényletről való megemlékezéssel, és Ferenc József (1830-1916) királyhoz való hűségük kinyilatkoztatásával kezdték. Mindkét akkori neves napilap, a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) és a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) is tudósított erről. Most a „Pécsi Napló” július 11.-i számából közlöm „Megemlékezés a királyról s az elhunyt trónörököspárról” címmel – előző napi keltezéssel, a lap bevezetőjével.

„A megszokott hivatalos hangtól messze eltérő, s az évnegyedes jelentések száraz, egyhangú közlésein magasan fölülemelkedő szellem szólal meg az alispánnak az elmúlt évnegyedről a vármegye közönsége elé terjesztett jelentése bevezetésében, melylyel (sic!) jóságos királyunkról s a tragikus véget ért trónörökös pár megrendítő haláláról emlékezik meg. Ebben is, valamint a vármegye föliratában, melyet a vármegye gyászközgyűléséből a magyar királyi miniszterelnökség útján a trón elé terjeszt, átható melegséggel érző, s fönkelten (sic!) gondolkozó vármegyei főjegyzőnk, Szinkovich Károly mesterileg kezelt tolla remekelt. Az alispán jelentésének e bevezető részét itt adjuk szó szerint, hogy olvasóink is megismerhessék a színmagyarsággal írt, klasszikus szépségű, mélyen megható sorokat, melyeknek minden szava él, és a legbensőbb közvetlenséggel szívhez szól.

Mielőtt jelentésem szokott fonalát fölvenném, alattvalói mély hódolattal meg kell emlékeznem Császári és Apostoli Királyi Felségének ország-világszerte mélységes megdöbbenést és féltő aggodalmat keltett súlyosabb betegségéről és — ami mindnyájunkat határtalan örömmel és boldogsággal, bízó reménnyel és teljes megnyugvással tölt el — a Gondviselésnek arról a végtelen kegyelméről, hogy drága egészségét ismét visszaadta. Milliók és milliók hőfohásza szállott és száll nap-nap után az Egek Urához a mi imádatos hódolattal szeretett jó és nagy királyunk életéért, jóvoltáért.

Azok között a súlyos viszonyok és kemény megpróbáltatások között, amelyek különösen az utóbbi időben ránk viharzottak, fokozottabb mértékben érezzük az ő nélkülözhetetlen erejét, nagyságát és hatalmát, amelytől az iránta való törhetetlen ragaszkodásban megbonthatatlanul egybeforrott népeinek és idegen nemzeteknek is az üdve és jóléte függ. És amidőn hűséges alattvalóinak, de az egész művelt világnak is a szerencsés fölgyógyulásán érzett örömmámora kiséri legkedvesebb nyári pihenőhelyére, a sejtés határain messze túlról megdermesztő váratlansággal sújt reá újból a már annyiszor és annyiszor kegyetlen mértékkel mérő sors: a vérengző vadállatok minden borzalmasságát messze túlszárnyaló emberi szörny orgyilkos merénylete ragadja el mellőle, és immár másodszor kiszemelt utódját, dicsőséges trónjának várományosát, és hogy teljes legyen a csapás — még fenséges hitvesét is.

A legmélyebb megilletődéssel kell jelentésem keretében méltó helyet adnom a következményeiben kiszámíthatatlan, rettenetesen megrázó és végtelenül elszomorító ténynek, hogy Ferencz Ferdinánd trónörökös úr ő Fensége és fenséges hitvese, Hohenberg Zsófia hercegasszony Sarajevóban (sic!) folyó évi június hó 28-án gonosz merényletnek lett szerencsétlen áldozata. Feladatom körén kívül esik, hogy boldog emlékű trónörökösünk kiváló egyéniségét itt bővebben jellemezzem, és most már csak a képzelet értékével ható céltalan jövendölésekbe bocsátkozzam, hogy mi lett volna, ha ő életben marad, és majdan a trónra jut.

De — és ez teljesen hű képét adja az embernek, és reá veti fényét az eljövendett fejedelemre is —, ide szögezem le az immár örökre elnémult ajkairól eszményien boldog frigykötése előtt elszállott azt a nevezetes mondását, hogy mily különbség rejlik a népekre nézve abban, ha uralkodójuk nem a boldogság meleg összhangjával a szívében foglalja el a trónját, hanem az elveszett boldogság fájdalmas sebeivel és keserűségeivel.

És amidőn a borzalmas tragédia utolsó fölvonásánál még egyszer népek ezrei és ezrei sírva borulnak le a trón zsámolyánál, és fölzokognak mélységes gyászunk fölséges osztályosához, ott áll a mi jóságos öreg koronás atyánk az ő gyötrelmekben megedzett nagy lelkének minden sebzést megálló erejével, és az ősi erénybe vetett törhetetlen bizalmával szól le hozzánk, vigasztal és megnyugtat bennünket, hogy a megtévesztettek kis csoportjának eszeveszettsége nem képes megrendíteni azokat a szent kötelékeket, amelyek őt népeivel egybefűzik, és az újabb megpróbáltatás csak megerősíti őt abban a szilárd eltökélésben, hogy a helyesnek megismert úton népei javára utolsó leheletéig kitartson.

Véssük jól elménkbe a szívekbe találó ezeket az örökbecsű, valóban királyi szavakat, és tegyünk szent fogadást, hogy ugyanezen az úton, királyunk mellett mi is az utolsó emberig és utolsó leheletünkig kitartunk!”

Szintén a július 11.-i számban közölték „— A trónörökös életbiztosítása” című cikket. „A Prager Tagblatt terjesztette azt a hírt, hogy a trónörökös egy hollandi biztosító társaságnál negyvenöt millió hollandi forintra biztosította az életét. Wienből jelentik, hogy ezek a híresztelések nem felelnek meg a valóságnak. A trónörökös az Alsóausztriai Országos Élet-és Járadék-Biztosító Intézetnél két idősebb gyermekének javára kötött biztosítást, egyenként 200.000 koronára, összesen 400.000 koronára. Hogy a harmadik gyermek biztosítva volt-e, azt ez ideig nem lehetett megtudni.”

Most a lap „Távirataink” monarchia- és nemzetközi híreket ismertető rovatából a „Francia hang az új trónörökös-párról,” című közleményét idézem. „Budapest, július 10. (Eredeti távirat.) A Magyarország párisi (sic!) tudósítója beszélgetést folytatott Flourens volt francia külügyminiszterrel, aki kijelentette, hogy Ferenc Ferdinánd halála nagy változást jelent a monarchia politikájában. A meggyilkolt trónörökös azért ragaszkodott a független Albánia megteremtéséhez, hogy ezzel biztosítsa a monarchia fölényét az Adrián.

A francia külpolitikus abban a véleményben van, hogy a monarchia a trónörökös halála után már nem fog oly makacsul ragaszkodni a független Albánia fenntartásához. Az új trónörökös, tudomása szerint, erős német és magyar befolyás alatt van. A magyarokat különösen szereti, Zita főhercegnő pedig teljesen magyarbarát, aki olyan védőangyala lesz Magyarországnak, mint Erzsébet királyné volt.”

Ezt követően fontos nemzetközi tudósítások következtek. „A belgrádi demars (diplomáciai lépés), Bécs, július10. (Eredeti távirat.) A Neue Freie Presse írja: A helyzet még mindig nem tisztázódott. A szerajevói (sic!) vizsgálat még nincs befejezve, és ezért itteni diplomáciai körökben sem tudtak eddig végleges ítéletet formálni. Bizonyos csak annyi, hogy úgy Franciaország, mint Oroszország elítéli a merényletet, és egészen természetesnek találja, hogy az osztrák-magyar kormány Belgrádban lépéseket tesz egyrészt az ott kompromittált személyiségek megbüntetése céljából, másrészt azért, hogy ilyen gyászos események a jövőben ne történhessenek.

Mind a két kormány kívánja, hogy ne kerüljön sor komoly bonyodalmakra, és különösen a szajnaparti (sic!) kormány mindent elkövet arra, hogy a béke föl ne boruljon. Ami szövetségeseink magatartását illeti, ezt a dolgok állása egészen pontosan írja elő. Berlinben azt az álláspontot foglalják el, hogy bárminő fordulatot vegyen is ez a kérdés, Ausztria-Magyarország kormányát a legteljesebb módon támogatni fogják. A monarchia kormányának dolga eldönteni, hogy micsoda érdekeik vannak ebben a kérdésben, és hogyan lehet azokat leginkább megvédeni.

Egyébként azonban a német kormányra nézve ma is azok az alapelvek irányadók, amelyeket a német birodalmi kancellár a legutóbbi válság idején a birodalmi gyűlésben mondott, beszédeiben ismételten körvonalazott, hogy Ausztria-Magyarország mindenkor számíthat a német birodalom teljes és tetterős támogatására.

Olaszország is teljesen a monarchiával való szövetség talaján áll. Az olasz kormány Szerbiában latba veti egész befolyását arra, hogy engedékenységre bírja a kormányt Ausztria- Magyarország jogos követeléseivel szemben, ha azonban a monarchia és Szerbia közötti tárgyalások folyamán akadályok támadnának, úgy Olaszország habozás nélkül teljesíteni fogja a szövetséges kötelességeit.

Bécs, július 10. (Eredeti távirat.) A külügyi kormánynak a Szerbia elleni lépése a szerajevói vizsgálat eredményétől függ, így a lépés megtételére csak a jövő héten lehet számítani. Bécs, július 10. (Eredeti távirat.) Belgrádból jelentik, hogy Giesl osztrák-magyar követ ma odaérkezett. Bécs, július 10. (Eredeti távirat.) A hármas entente (antant) hatalmak lépéseket tesznek Belgrádban, hogy a szerb kormány a monarchia kívánságára tegye meg az összes megnyugtató intézkedéseket. A szerajevói vizsgálat. Szerajevó, július 10. (Eredeti távirat.) A trónörökös-pár ellen elkövetett merénylet ügyében a vizsgálat befejezéséhez közeledik. Egész napon át a szemtanukat és a merénylőket hallgatják ki, s az összeesküvés részleteit igyekeznek kideríteni.

Annyi megállapítható, hogy az összeesküvésben részt vett emberek töredelmes beismerésben vannak, a nyomozó hatóságot hozzásegítették a bűntett minden titkához, a vallomásokat azonban szigorúan a fiókban tartják, és csak felsőbb parancsra fogják közölni a vizsgálat eredményét a nyilvánossággal. A konakban (rezidenciában), ahol Potiorek Oszkár tartományi főnök rezideál (székel), naponta vannak fontos tanácskozások, amelyeken a vizsgálat újabb fejleményeit beszélik meg. A konak és a Ballplatz (ma Ballhaus Platz, miniszterelnöki rezidencia) között állandó az érintkezés, és érdemben addig a vizsgáló bírák nem határoznak, míg a külügyminisztérium részéről utasítást nem kapnak.

Csütörtökön báró Gorup bécsi rendőrigazgató visszarendelte a Szerajevóba kiküldött hat detektívet. Visszahívták a trieszti detektíveket is, és most már csak magyar detektívek, a határrendőrség és az államrendőrség kiküldöttei vesznek részt a nyomozásban. Valószínű, hogy fáradságos munkájukat a jövő hét elején ők is befejezik, s ezután csak a szerajevói rendőrség emberei vesznek majd részt a nyomozásban.”