Volt egyszer egy ember. Már első ránézésre látszott, hogy nem akarod tovább nézni, s mégis mindenki képtelen volt elszakítani róla a tekintetét. Ha végigment az utcán, az emberek utána fordultak, majd lehajtott fejjel, rettegve továbbsiettek, próbálván úgy tenni, mint akik soha nem jártak ott. Egyszóval igen különös szerzet volt.
___Nem volt szarva, patája, agyara vagy karma. Azonban a csillagok nevetése ragyogott az arcán, szemében óceán szunnyadt, mozdulataiban susogó szél kavargott. És a világ is különös figyelemmel fogadta.
___Az erdő fái lágyan suttogtak neki, ha arra járt, a fűszálak játékosan a bokája után kaptak, mikor elhaladt köztük, s minden áldott éjjel táncolni hívta a hold.
___Viselkedése is furcsa volt. Ha tehette, inkább az árnyak közé olvadt, s meglapult egy csendes szegletben, mint akinek borzalmas titka van, ám amikor úton volt, ezüst fény övezte minden mozdulatát. Az emberek rettegtek is tőle.
___Ha elhaladt egy utcán, az ablakok bezárultak, a fegyverek elősiklottak rejtekükből, mindenütt bizonytalan, rettegő harag járt a nyomában. Soha nem ártott senkinek, azonban ez nem számított. A rettegésnek nincs szüksége eledelre, saját magát táplálja. Elég volt, ha valakinek eltűnt pár órára a macskája, s a hírek természetéből adódóan pár mérfölddel odébb már mindenki tudta, emberünk gyermekeket eszik.
___Számtalanszor elhatározta, hogy elszökik a rengetegbe és örökre ottmarad. Azonban borzalmas átok sújtotta, sokkalta rettenetesebb furcsa külsejénél és különös természeténél. Szerette az embereket. Hitt benne, hogy ha helyesen cselekszik és szótlanul eltűri az őt ért szidalmakat, egy nap befogadják maguk közé. Az emberek nem hittek semmi hasonlót. Ő is megsejthette ezt, mivel árnyékba burkolódzva osont az utcákon.
___Ha megpróbálod követni, egy pillanat alatt elveszíted a nyomát, s valószínűleg még egy vállrándítást sem pazarolsz az elillanó árnyra. Mindenki más is így tett.
___Így hát a különös ember furcsa, lebegő lépteivel surranva az ismeretlenbe kúszó ösvényen, végül eljutott a rengeteg szívébe. Itt aztán csupa rettenetes, szentségtelen dolgot cselekedett. Egy fa ágai között ülve hallgatta a csendet, míg leszállt az alkony, s közben egyetlen apró izma sem rándult. Olyan derűs kíváncsisággal fürkészte a világot, mintha semmi gondja nem volna, s ez már önmagában elegendő embertársai elborzasztásához.
___Aztán ahogy eljött az éj, táncra perdült a holddal. A fák ágai között siklott, együtt szárnyalva a széllel, s gyönyörű, hófehér dalt énekelt a sötétségben hömpölygő szabadságról. Addig keringett a lombok között, míg minden egyes izma remegni kezdett, akkor aztán lekuporodott egy fa tövébe, s elszenderedett.
___A hold kevéssel pirkadat előtt felébresztette. Ekkor visszalopódzott a városba, s újrakezdte különös életét. Napokig figyelhetnéd, ha mered, mert minden egyes pillanata rettenetes bűn volt embertársai számára.
___Mégis, valahányszor lehunyta a szemét, lelkében valódi csoda kapott szárnyra.
Szóljon hozzá!