Rejtett összefüggések

 

Az író negyvenes éveinek a közepén járt, mikor eljuttatta első könyvének kéziratát egy kiadóhoz. Hosszú heteken át várta hiába a visszajelzést, mígnem egy napon a sajtóból értesült, hogy leégett a kiadó szerkesztősége, teljes berendezése a tűz martalékává lett, a leadott kéziratokkal együtt.
___Inkább megkönnyebbülést érzett, mintsem lesújtotta volna a hír. Valójában tartott az elutasítástól, és kétségei is voltak afelől, hogy a műve érdemes a kiadásra. És valóban, amikor hónapok múlva rászánta magát, hogy újra legépelje a kézzel írott eredeti alapján, sorra fedezte fel benne a tartalmi fogyatékosságokat, mesterségbeli melléfogásokat, elcsépelt kliséket, mondatszerkesztési és szóhasználati pontatlanságokat, sőt, nyelvtani hibákat. Végül már örült, hogy a kézirata megsemmisülése megkímélte az elutasítás szégyenétől, a kudarctól.
___Hosszú hónapokkal az után, hogy elkészült a mű újraírásával, nagy nehezen rászánta magát, hogy eljuttassa egy kiadóhoz.
___Hamar, szinte postafordultával küldték vissza, egyben tájékoztatták, hogy csődbe ment a kiadó, és meg is szűnik.
___Inkább némi megkönnyebbülést érzett, mint csalódottságot. Mindjárt arra gondolt, hogy bizonyára maradt még javítanivaló a művében.
___Sorra zártak be a kiadók, leállt a könyvkiadás. Ínséges idők köszöntöttek az országra, sőt a fél világra. Ő pedig tovább csiszolgatta-tökéletesítgette a művét. Mire elkészült vele, véget is ért a nagy válság, az élet visszatért a rendes kerékvágásba, és a könyvkiadás is újraindult.
___Már éppen rászánta magát, hogy kiadó után nézzen, amikor kitört a háború, és megint leállt a könyvkiadás. Most már bosszankodott, de megint arra gondolt, hogy bizonyára maradt még valamilyen hiba vagy hiányosság a művében. Többször is végigolvasta figyelmesen, és felfedezte, hogy az egyik mondatban hiányzik egy jelző.
___Majd véget ért a háború, az élet lassan visszatért a rendes kerékvágásba, és a könyvkiadás is újraindult.
___Hatalmas sikert aratott a könyve, új korszakot is nyitott aztán a világirodalom történetében.
___Egyetlen sort sem írt többé. Visszavonultan élt egy kisvárosban, belemerülve a csillagászat tudományába. Magas kort ért meg, de élete végéig nyomta a lelkiismeretét annak tudata, hogy egy kiadónak le kellett égnie ahhoz, hogy ő egy elfogadható színvonalú művet alkosson, aztán meg ahhoz, hogy tökéletesítse, remekművé csiszolgassa, ínséges esztendőket kellett elszenvednie vele együtt emberek millióinak, végül pedig évekig elhúzódó, minden addiginál pusztítóbb háborúnak kellett kitörnie ahhoz, hogy kiküszöbölje a mű egyetlen, még meglévő fogyatékosságát; hogy egyik mondatában a helyére tegyen egy jelzőt.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.