1914. Szarajevó – 35.

A temetés lefolyása utáni következmények – 14. rész

Amint közeledünk 1914. júliusának közepe felé, úgy szaporodnak meg a pécsi sajtóban is az elemző cikkek a gyilkos merénylet utáni helyzetről, különös tekintettel a szerbiai fejleményekre és a monarchiával való viszonyára. Ezt a részt a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) július 14.-i vezércikkével indítom – az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével, amely a talányos „g. gy.” monogramot tűntette föl szerzőként, mégpedig a sokat sejtető „A szerb őrület” cím alatt, előző napi keltezéssel.

„Pécs, július 13. A világesemények gyors egymásutánban kavarognak, és ezt az őrült iramot Szerbia diktálja. A balkáni háború könnyű és vértelen sikerein megmámorosodott szerbek mindenáron történelmet akarnak csinálni. Előre megfontolt szándékkal akarnak történelmi dátumokat teremteni a jövő története részére. Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen a történelmi nevezetességű rigómezei ütközet napján követték el a gyilkos merényletet. Tegnap az uralkodás elől megfutamodott Petár (Péter) király születésnapját akarták megörökíteni azzal, hogy véres pogromot rendeznek minden Belgrádban lakó osztrák-magyar alattvaló ellen.

Mikor a telefon berregő szava közölte velünk a váratlan belgrádi események hírét, először a megdöbbenés vett rajtunk erőt. Bombamerényletet terveznek a követség épülete ellen, pogromot rendeznek az osztrák-magyar alattvalók kiirtására?… Hogyan? Hisz minden kulturált nemzet tiszteletben tartja azt a nemzetközi megállapodást, hogy a követségi épületek semlegesek, a diplomáciai kar bántalmazása a legcsúfosabb merénylet a nemzetközi jog ellen. És Szerbia készül bombákat rakni a belgrádi osztrák-magyar követség palotájának falai alá, az a Szerbia, amely a kulturált államok sorában szereti emlegetni magát?

És pogromot akar rendezni idegen alattvalók ellen, ugyanaz a Szerbia… amely röpiratokban jajdul fel a monarchiában ’elnyomott és üldözött testvérek’ sorsa miatt?  … Kultúr fülnek szinte hihetetlenül hangzott a belgrádi hír. El sem hittük volna, ha nem Szerbiáról van szó. De Szerbiában úgy látszik, minden lehetséges. A tegnapi események után most már minden kétséget kizárólag meg lehet állapítani a következőket: Szerbiában teljesen felborult a rend. A kormányzat gyeplője kiesett az arra hivatott tényezők kezéből, és a legnagyobb anarchia uralkodik.

Petár, az ősz, beteg uralkodó kénytelen volt visszavonulni, mert nem tudta megakadályozni az alulról felfelé törő áramlatot, azonosítani viszont nem akarta magát vele. (Nikola) Pasics miniszterelnök, ez a furfangosan zseniális diplomata is erőtlen báb a katonai párt terrorizmusával szemben. Mert ma Szerbiában mindent a katonai párt diktál. Ez a párt, amely a szerencsétlen végű Sándor király és Draga (Obrenovics) királyné orgyilkos módon kiontott véréből merítette első erejét, ma a balkáni ’séta’ háború után valósággal dühöng a maga ’nagy sikerei’ és ’ereje’ tudatában. Ez a párt terrorizálja egész Szerbiát, ez diktálja politikáját, ez készíti elő ’a történelmi dátumokat,’ és ez adja a felkorbácsolt vérű és fantáziájú csőcselék kezébe a bombát és a revolvert.

Hogy a szerb katonai párt az őrület tobzódásában idáig jutott, abban letagadhatatlanul része van az orosz diplomácia kezének is. Elsősorban a váratlanul elhunyt Hartwignak (az akkori sajtó szerint a keresztneve György), aki a maga nagyszláv álmainak elhintésére kitűnő talajt talált a túlzó nacionalizmussal telefűtött szerb agyakban. A véletlen sorsnak az a szeszélyessége, hogy Hartwigot éppen az osztrák-magyar követség épületében, (Wladimír Rudolf Karl Freiherr) Giessl (von Gieslingen) báróval folytatott fontos tanácskozása közben érte utol a halál, bizonyára siettette a szerb vulkán kitörését.

Lázálmok legendái szövődtek a hatalmas energiájú, nagyszerb barát diplomata alakja köré, és ezek a legendák — amelyek bizonyára arról is beszéltek, hogy Szerbia nagy barátja nem természetes halállal múlt ki — még gyűlöltebbé tették a szerb szemekben az osztrák-magyar követség épületét. A másik rugó, amely a vandál merénylet tervét kitermelte, a boszniai események. Az, hogy a vizsgálat rásütötte a szerb hivatalos körökre a szerajevói (sic!) gyilkosság értelmi szerzőségét és előkészítését, az, hogy a monarchia meri követelni a bűnösök megbüntetését, és az, hogy olyan intézkedéseket mert tenni Boszniában, amelyek a jövőben lehetetlenné teszik a szláv véres garázdálkodásnak olyan förtelmes erupcióit (kitöréseit).

Ezen bőszült fel a szerb sajtó és a szerb közvélemény, ezért folyt hetek óta ellenünk az uszítás, és amikor még meg sem történt Belgrádban a demars (diplomáciai eljárás), a szerb őrület már előre dobta felénk másodszor is, és még súlyosabban a provokálás robbanó bombáját. És a monarchia? A külügyi kormányzat eddig a legméltóságteljesebb nyugalmat erőltette magára. Annyira nyugodt és toleráns maradt, hogy az osztrák-magyar közvélemény már szinte lázongott az esetlen béketűrés miatt. Úgy viselkedett eddig, mint az oroszlán, amelyet pióca csíp meg.

Ám a pióca tovább szemtelenkedik, és azt hiszi, hogy ha már bántatlanul kiszívhatott a monarchia testéből néhány csepp vért, meg is fojthatja a monarchiát. Az őrült viszi, ragadja magával tovább Szerbiát… Hogy a kavargó események hova fognak vezetni, ki tudná azt pontosan megmondani? De egy bizonyos: Szerbiával komoly higgadtsággal tárgyalni nem lehet. Az egész kultúrvilágnak be kell látni, hogy Európa igazi tűzfészke Szerbia, amely kamaszkodó (sic!) éretlenségével, anarchisztikus féktelenkedéseivel, közönséges gyilkos merényleteivel minden pillanatban veszélyeztetheti az európai béke felborulását.

Mi pedig, úgy látszik, nem élhetünk nyugodtan, nem várhatjuk a politikai és gazdasági normális állapotok visszatértét addig, amíg a szerb tűzfészket ki nem pörköltük.”

Egy nappal később már rátértek a vészjóló belgrádi-szerbiai események közlésére a „Mit forraltak Belgrádban” hasonló szándékú címmel. Nézzük tehát a „Pécsi Napló” ezen tudósításait július 15.-ből, az alcímek szövegbeni föltűntetésével, szintén előző napi dátummal. „Pécs, július 14. A tegnap éjjeli híradások tompítani igyekeztek azokat a vészhíreket, amelyek Belgrádban keltek szárnyra, és amelyekről a Pécsi Napló rendkívüli kiadása már tegnap a kora délutáni órákban hírt adott.

Mára azonban bebizonyosodott, hogy az első hírek teljesen igazak voltak. Hogy merénylet tényleg nem történt, az igaz. Hogy azonban a szerbek komolyan készültek a véres pogromra, az letagadhatatlan. És hogy nem sikerült, az egyenesen Giessl báró, belgrádi osztrák-magyar követ elővigyázatosságának és erélyes fellépésének köszönhető.

Azok a vádak azonban, amelyek e hírek kapcsán a rakoncátlan és vad kultúrájú Szerbia ellen elhangzottak, semmit sem veszítettek élükből. Sőt még — egyik mai híradásunk szerint — Oroszország is leintette az anarchista terrorral dolgozó féktelen szerb nacionalistákat.

Mai távirati értesüléseink a következők: A pogrom terve.

Belgrád, július14. (Eredeti távirat.) Mikor Giessl báró hiteles forrásból értesült arról, hogy a már több ízben említett orosz anarkisták (sic! anarchisták) a követség palotáját levegőbe akarják röpíteni, Pongrácz gróf követségi titkárt nyomban elküldötte Pasics után azzal a meghagyással, hogy addig ne nyugodjék, amig meg nem találta, és személyesen nem adja át neki az üzenetét, amelyben sem kérelem, sem az aggodalom kifejezése nem volt. Csupán arra szorítkozott Giessl, hogy értesítse a miniszterelnököt arról, hogy hiteles tudomással bír arról a galád merényletről, amelyet a monarchia alattvalói és főleg a követségi palota ellen terveznek az orosz anarkisták és komitácsik (szabadcsapatok tagjai), akik közel kétszázan érkeztek erre a napra Belgrádba.

Pasics nagyon megijedt, mert egy szót sem felelt Pongrácz grófnak. Most utólag derült ki, hogy miért maradt el a merénylet és a pogrom. A katonapárt, a királygyilkosokkal és az országban mind nagyobbodó ellenzékkel Pasics ellen szövetkeztek, és ezek akarták inszceniálni (rendezni) a pogromot. A megbeszélés szerint úgy volt elhatározva, hogy három rakétát eresztenek fel tizenegy óra tájban. Az első rakéta explodálása (kilövése) erős vörös lánggal végződött. Tizenöt perc múlva kellett volna következnie a másodiknak, s ugyanennyi idő múltán a harmadiknak.

Minthogy sem Pasics, sem (Sztojan) Protics, a belügyminiszter, sem a rendőrprefektus kellő időben nem tudták megtalálni az orosz anarkistákat, csak az első rakétajelzés után vették körül csendőr kordonnal a merénylőket, és így maradt el a másik két rakétajelzés. Ez a kontemplált (előkészített) merénylet elmaradásának hiteles története. Éjfélkor már megkettőzött rendőrőrjáratok cirkáltak a városban, a prefektúrán (megyefőnökségen) készenlétben volt az egész őrség, de nagyobb rendzavarás nem történt.

Giessl báró nyilatkozata.

Belgrád, július 14. (Eredeti távirat.) Giessl Vladimír (Wladimír) báró követ a pogrom rendezéséről ezeket mondotta: — Vasárnap délután fél öt tájban egyszerre több helyről is hírt kaptam arról, hogy a követségi palota és a Belgrádban lakó osztrák-magyar alattvalók ellen bombákkal felfegyverkezett komitácsik merényletet terveznek. Azonnal magamhoz kérettem Pongrácz grófot, akinek utasítást adtam, hogy okvetetlenül beszéljen Pasiccsal, keresse mindenütt a városban, s akárhol találja is, közölje vele, hogy védelmet követelek az osztrák és magyar alattvalók számára. A követségi titkár útján figyelmeztettem Pasicsot, hogy őt teszem felelőssé az esetleges következményekért. Pasicsot figyelmeztetésem nem lepte meg nagyon, ő maga is tudott arról, hogy készül valami. Hiszen ezt másnap be is vallotta nekem.

Nekem, mint belgrádi követnek, ezek után az volt a kötelességem, hogy a veszedelemre felhívjam itt élő alattvalóink figyelmét. A követségi személyzet végig járta a várost, és az osztrák-magyar honpolgárokkal közölte, hogy személy- és vagyonbiztonságuk érdekében kívánatos, hogy a vasárnapi éjszakát lehetőleg Zimonyban töltsék, vagy pedig a követségre jöjjenek, ahol gondoskodás történik róluk. A követség személyzetének meghagytam, hogy nincs ellenvetésem az ellen, ha azok, akik családtagjaikkal exterritoriális (területen kívüli) területen laknak, Zimonyba mennek át, így is történt.

Nálunk, a követségen negyvenöt ember hált, sokan szállóban béreltek szobát, mások pedig az utolsó hajójárattal Zimonyba mentek. Zimonyban, mint hallom, egész éjszaka bizonytalanságban voltak az emberek, de hát nem történt semmi sem, illetőleg erélyes figyelmeztetésem folytán elmaradt az, amit terveztek. — Ma délután kaptam Vukovics zimonyi rendőrfőnök értesítését, hogy két orosz anarkista Belgrádba jön, hogy a követségi palotát felrobbantsák. Ezeken kívül is vannak készülő merényletekről értesüléseim, lehet, hogy a holnapi temetés után is lesz valami. Tehát egyebet nem tehetek, minthogy tudomásul veszem a dolgokat, s felsőbb helyen jelentést teszek róluk. Én katona vagyok, és nem félek, de kötelességemet teljesíteni fogom, és megvédem osztrák és magyar honpolgáraink érdekeit.

Más eszköz, mint a szerb kormány felelősségre való vonása, nem áll rendelkezésemre. A hangulat izgatott, engem méregkeverőnek és gyilkosnak nevezett el a szerb sajtó, és a hihetetlen izgatásnak a pogrom lett volna a következménye. Most, e pillanatban csend van, hogy meddig, azt nem tudhatom. Mi készen vagyunk minden eshetőségre, s én igazán szeretném, ha már túl lennék a bizonytalanságon.

Őrzik a követség épületét.

Belgrád, július 14. (Eredeti távirat.) Az egész helyőrség készenlétben van. Az osztrák-magyar követség épületébe erős lovas és gyalogos rendőr csapatokat helyeztek el.

Az orosz teintés.

Pétervár, július 14. (Eredeti távirat.) Az orosz hivatalos körök energikusan tudtára adták Szerbiának, hogy mielőbb terjessze a szkupstina (parlament) elé az anarchisták elleni törvényjavaslatot, a féktelen nacionalista bujtogatásoknak pedig vessen véget. Egész Európa diplomatáinak véleménye szerint az energikus orosz leintéstől a helyzet javulása várható.

A belgrádi demars.

Berlin, július 14. (Eredeti távirat.) Itt úgy tudják, hogy a monarchiának Belgrádban teendő diplomáciai lépése nem terjed ki arra, hogy eleve tiltakozik Szerbia és Montenegró egyesülése ellen. A demars csupán a szerajevói vizsgálatnak Szerbiába nyúló szálaira fog szorítkozni.”