Tágas erdők, erős ágak,
reményt adnak a világnak.
Minden résben élet dobban,
ha a hajnal lángra lobban.
Apró vándor, büszke lélek,
benne él a tiszta ének.
Hegyi fakusz, remény fénye,
Isten apró, kedves lénye.
Kutat, keres vénebb kérgen,
tolla szinte észrevétlen,
pókot,rovart görbe csőre
megtalálja már elsőre.
Csavarvonal körbe-körbe,
csak fejjel le fürge, pörge,
kapaszkodik fatörzs-bordán,
támaszkodva farok tollán.
Háta színe jelent álcát,
s újra kezdi fürge táncát.
Akár a villám, úgy cikáz,
fürge lába nem is hibáz.
Vékony hangja, ha csilingel,
értő füleket bilincsel,
hegyek és völgyek kedvesek,
kísérőt súgnak fenyvesek.
Zord időben is itt marad.
bár nem szereti a havat,
odúban lel menedéket,
amíg a tél nem ér véget,
Kicsi szemmel néz az égbe,
vár a fénylő napsütésre.
Reméli, a fagy csak álom,
élet hajt majd szürke ágon.
Addig is, ha itt az este,
kis odúját megkeresve,
a szűk résben sem lesz árva,
vigyázni kell családjára.
Vasszécseny, 2026. 02. 05.
Szóljon hozzá!