Darling! Tudom, hogy most szállsz be a gépbe. Neked ez semmi, gyakorlott utazó vagy. Elfoglalod helyed. Baj nem történhet, nem történt még eddig soha. Veled. Hogy én? Már szóltál, hogy indulsz. Hidd azt, hogy ez megnyugtat engem.
Azért megpróbálok örülni. Legalább látom a magányos napok végét, csupán öt óra, s itt vagy velem. Ó, darling! Én elképzelem. Milyen jó lesz, ha majd átölellek. Már csak öt órát kell valahogy eltöltenem. Éppen akkor szálltam le a buszról, mikor megszólalt a telefonom. Megéreztem. Egy hülye nő azt mondta a buszban, fekete ruhában fognak eltemetni. Hát nem bolond? Ezt gyorsan elhessegettem. Egy ideig biztonságban éreztem magam, határozott hangod erősen átölelt. Nem lesz semmi baj, súgta a józan eszem. A gép most emelkedik, s az úti cél én leszek. Ujjaid átkulcsolom ujjaimmal, én vigyázok rád, hidd el. Leültem egy padra, s rámosolyogtam a szemközti padon ülőre. Most vettem észre, hogy férfi az illető. Nem tudom, mit gondolhatott rólam, de gyorsan felállt, elment. Zavartan néztem utána, sőt, sértődötten. Mit képzel? Azt hiszi… talán… Mindegy. Majd eszembe jutott, hogy a gép felemelkedett. Belebújtál a felhőkbe. Nem is csoda, hogy vak lettem, s a fény elveszett. Kétségbeesetten néztem fel az égre. Ezek a felhők túl közel vannak! Nem ülhetsz bennük, édesem. Elérhetetlen vagy. Most egyáltalán nem szeretem a felhőket.
A közelben óriáskerék forog, lassan, egyenletesen. Talán felszállhatnék, közelebb éreznélek, becsuknám szemem. Nem. Inkább besodródtam az emberi tömegbe, szólt a zene. Leültem egy hideg kőre. Egy nő napozott mellettem, olyan közel, hogy súrolta ruhája testem. A zene is egyre közeledett, de… nélküled nem megy. Még zenét hallgatni sem tudok, amikor nem vagy velem. Most már kapcsold ki az övet. Talán veszek egy zöld sálat, gondoltam, látok mohás zöldet, de nem, nagyon drága, nem veszem meg. Te biztosan megvennéd nekem. Vagy mégsem? Most nem töprengek ezen. A fülhallgatót bedugtad, te is zenét hallgatsz, néha elszenderedsz. Te nem is tudhatod, hogy mennyire megfájdult a torkom, még a hangom is elment. Mégis megkockáztatok egy fagyit, nagyon lassan nyalogatom, neki dőlök a falnak egy üres utcában, ne zavarjon engem senki sem. Ej, leettem a fekete ruhám, még nem is láttad rajtam, a fene egye meg! Te biztosan túl vagy az első konyakon, a vacsorát már együtt fogyasztjuk el. Nem is tudod, meglepetés, finomat főztem neked. Most elindulok sétálni. Lassan lépegetünk majd a korzón, beléd fogok karolni. Operett dallamokat fúj a szél, te azt nem szereted. Én hallgatnám kicsit, teljen az idő, de nem, már későn értem oda, pakolnak a zenészek. Azért leülök a szökőkút előtti fehér székre, s próbálom megfejteni, miért maradok le mostanában mindenről. Természetesen nem találom a választ, szédülök.
Téblábolok. Most balra vagy jobbra menjek? A híd messze van. Hogy azon túl mi van? Nem tudom. Senki sem tudja megmondani. És te a repülőn ülsz, nem vagy velem. Bele ütközöm egy árusba, veszek tőle egy perecet. Jó ötlet, egy óráig is eltart, míg elrágcsálom szépen. Le is ülök egy virágágyás szélére, pont az árussal szemben. Mellettem asszony ül, ő is árul valamit. Giccses játékokat, nézek kosarába, de ez most nem érdekel. Beszédbe elegyedünk, végre beszélgetek valakivel. Mit ad isten, repülő útjairól mesél.
– Már hányingerem volt. Alig tudott a hangár előtt lefékezni. Ha abba belemegyünk…
De te nem mész bele, fojtom magamba az indulatot. Veled ez nem történik meg. Különben is, már három óra eltelt. És rég kikérted a második konyakodat. Az asszony azt is mondja, minek mennék át a hídon. Elindulok inkább visszafele. Ma olyan sokan vannak, sodródom a tömeggel. Megint zene szüremlik valahonnan, a hang oda vezet. Elég bizonytalan lehetek, mert egy nő megkérdi, segíthet-e valamiben. Nemet intek fejemmel. Csak beleszippantok a zenébe, ez tetszene neked, talán még gitároznál is, de többre nincs türelmem. Mi lenne, ha azt játszanám, hogy én is repülök veled?
Az óriáskerék forog szüntelen, a betonon egy fiú táncol, ahogy látta a filmekben. Nem jó. Gyakorolj, nem vagy tehetséges, ezt szeretném neki mondani. És eszembe jut, veled milyen csodás táncolni. Majd határozottan átmegyek a zebrán, mint aki tudja, hova megy. Megint elbátortalanodok, a buszmegállót hiába keresem. A fiú tánca neked sem tetszene, s te pontosan tudnád, hol áll meg az autóbusz. Még egy óra lehet hátra. Feladom. Leülök egy padra, egy rózsaszín ruhás, molett nő mellé, aki randevúra érkezett.
– Eljön? – kérdezem.
– Talán. Szerdán láttam. Olyan fáradt, üljön le. Megkérdezzem, hol áll meg a busz?
Megint a fejem rázom.
– Megtalálom. Hol fog aludni?
– Azt majd a párom mondja meg. Minden úgy lesz, ahogy akarja. Ha eljön. Ha nem, hajnalban elutazom innen.
Minden jót kívánok, aztán még három megállót kell zötykölődnöm. Darling! Már te is készülsz a leszállásra, tudom. Bekapcsoltad az övet. Én most egy vendéglő teraszán ülök. Kértem egy sört, rágyújtottam egy cigire. Szeretném megkérdezni a pincért, mondtak-e be repülőbalesetet a hírekben. Nem merem. Itt ülök, várlak. Szemem a metrófeljáróba ragadt, mert ott fogsz feljönni. Zöld sál van a nyakamban, nem moha, élénk zöld a színe.
…azt hiszem, szeretlek…
Szóljon hozzá!