Közel három évtizedet késve érkezett és lépett be az életembe, mégis úgy éreztem, még idejében, sőt, talán a legjobbkor. Mintha valahonnan ismertem is volna, mintha valamikor találkoztunk volna már, és nem is olyan nagyon régen. Néhány szót is válthattunk, mert ismerős volt a hangja. Kellemes hang, kissé sejtelmes is; amikor halkan beszélt, mintha messziről hallatszott volna.
___Nem volt különösebben szép férfi, de kissé révedező tekintete, kifinomult modora és eleganciája kifejezetten vonzóvá tette. A műveltsége meg egyenesen lenyűgözött. Beszéd közben gyakran átváltott – anélkül, hogy észrevette volna – egyik vagy másik, általam ismeretlen idegen nyelvre, mégis értettem, amit mond. Igaz, szavak nélkül is értettük egymást, ahogy mondani szokás. Valóságos örvényként ragadott el a szenvedély iránta.
___És valósággal örvénylenek-kavarognak előttem még most is képek foszlányai vacsorákról előkelő éttermekben, színielőadásokról, koncertekről, bálokról, utazásokról, egzotikus helyekről, s szinte érzem az ölelését.
___Persze vége kellett lennie a románcunknak, a boldogságunknak. Furcsamód nem emlékszem, hogy én hagytam-e el őt, vagy ő hagyott-e el engem. Arra sem emlékszem, hogy hol, mikor és hogyan váltunk el, és arra sem, hogy elbúcsúztunk volna egymástól. Csak a sötétségre emlékszem, ami hirtelen rám szakadt.
___Szeretettel és hálával gondolok rá. Úgy érzem, mindent megkaptam tőle, amit hites páromtól hiába vártam, és már régóta nem is várok. Nem fáj a hiánya, de remélem, hiszem, hogy valamikor viszontlátom még.
___Egy másik álomban.
Szóljon hozzá!