A minap értesültem az elektronikus médiából, hogy a közeljövőben szokatlanul erős napszél várható, mely többek közt földmágneses viharokat idéz elő, ezek pedig minden előlény viselkedésére rányomják bélyegüket.
No, de honnan is fúj ez a napszél – tettem fel a kérdést Okoskának, az meg felvilágosított, hogy a Nap koronájából kitörő, protonokból és elektronokból verbuvált, nagy sebességű áramlásról van szó, mely a sarki fény előidézése és az üstököscsóvák formázása mellett az említett mágneses viharokat is kiváltja Földünkön.
Nos, nem kellett ahhoz csillagvizsgálónak lennem, hogy még aznap észleljem a beharangozott „bélyegek” jelentkezését, mégpedig a közvetlen környezetemben. Életem párja már a reggeli órákban meglehetősen felvillanyozva járt-kelt a lakásban, míg végül elém állt kérdésével:
– Te nem érzed ezt a furcsa szagot a levegőben?
– Persze, hogy érzem, épp székelygulyást főzök, füstölt csülökkel – válaszoltam ártatlanul.
– Ne hüllyéskedj – ment fel rögtön a pumpája. – Menj csak ki az udvarra, rögtön rájössz, hogy nem beszélek félre.
Nagyon lekötött aznap a konyhaművészet, eszem ágában sem volt arra pocsékolni a drága időmet, hogy a kinti légteret szagolgassam.
Később szomszédasszonyom állított be hozzánk igen feldúlt állapotban, azzal a hírrel, hogy a reggel macskája nem ette meg a früstükre kikészített tápot, melyet orvosa, a kedvenc egészségi állapotát szem előtt tartva, szpéci neki írt elő, s mindez azok után történik, hogy ő, a gazdi, bokáig lejárta lábát, amíg rátalált a javasolt minőségre.
Amikor eddig ért a sirámokban, tekintete felkapott a falra rögzített horgolt tűpárnámra és rémülten összecsapta tenyerét:
– Jesszusom! Te nem látod, milyen ferdén áll az a mütyűr a falon ? Esküszöm, soha nem értettem azokat a hanyag fószereket, akik az ilyen anomáliákat évekig megtűrik a lakásukban, s nem sérti a szemüket a diszharmónia.
Elnevettem magam, hiszen ő már a második személy volt aznap, aki olyan semmiségeken gurult be, ami máskor fel sem tűnt. Ekkor már szinte biztosra vettem, hogy izgága viselkedésüket a hírekben inkriminált napszél okozza.
Kicsit elgondolkoztatott a jelenség. Nem lehet, hogy ezt a különös erejű interszteláris jelenség már évekkel ezelőtt hatással volt a Kárpátok barnamedvéire és teljesen szétcincálta a biológiai ritmusukat? Így történhetett meg, hogy felrúgták a fajukra jellemző hibernálás törvényét s a tél folyamán inkább a kukák és fridzsiderek dézsmálására szakosodtak. Sőt, az is valószínű, hogy a protonok és elektronok nagy sebességű áramlása a medvék szaporodását is befolyásolta, ugyanis pár év alatt a hazánkban normálisnak számító négyezres populáció tizenháromezerre gyarapodott, s feltehetően, itt még nem állnak le a mackók. Sötétebb prognózisok szerint, kies hazánkban hamarosan nem fog látszani ember a medvétől.
De ne kerülgessük tovább a lényeget! Ahogy teltek az órák egyre gyakrabban villant fel bennem a kérdés: engem miért nem befolyásol ez a szoláris vihar, miért nem kötekedek, háborodok fel banális dolgokon, miért nem érzem a protonáramlás szagjait? Hogyan lehet az, hogy én nem vettem észre eddig, mennyire ferdén lóg az a tűpárna a falon, miért csak a székelygulyásom szagát érzem, mikor minden normális embert már pattanásig izgatnak a vihar előjelei?
Meglehet, hogy van bennem – a bőröm alatt, valahol a bordáim között – egy olyan töltet, mely semlegesíti az áramlás szerkezetét, ez pedig tényleg aggasztó.
Arra jutottam, hogy meg kell keresnem a szomszédasszony macskáját! Még ma kiderítem, miért nem eszi a kiutalt, drága tápot? Mégis csak felháborító, miután az ember bokáig lejárja a lábát, hogy beszerezze azt a katyvaszt, ő csak fintorog.
Pfuj! Ez aztán a megkönnyebülés! Végre feldühített engem is valami, sőt a macska viselkedése valósággal eszemet bontja! Pörgök a napszél tölcsérében, mint minden normális ember és érzem, amint a mágneses vihar teljes erővel cibálja idegszálaimat. Heuréka!!!
Szóljon hozzá!