Újgazdagék

Régóta tudom, hogy vannak nálunk is újgazdagok. Mivel nem forogtam köreikben, nem ismerhettem életkörülményeiket, jellemüket. Különösebben nem törődtem velük. Soha nem irigykedtem rájuk. Azt azért elbeszélésekből, leírásokból megtudhattam, hogy nem a mindennapi emberek közé tartoznak. Most akkor miért is foglalkozom velük ebben az írásomban? Talán azért, hogy megértsem furcsa viselkedésüket. Hogy okuljak téves képzeteikből.

Nemrég hivatalos voltam bizonyos újgazdagok ünnepi rendezvényeire. Ott igyekeztem normálisan viselkedni; úgy, ahogyan mindig is szoktam. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a rendezvény csak amolyan proccolás, a jómód feltűnő fitogtatása. Mivel a „buli” számomra eléggé feszesnek és erősen „urizálónak” tűnt, kissé félrehúzódtam a társaságtól. Figyeltem a meghívottak pökhendiségét, nagyképűségét. Így aztán nem is tudtam feloldódni a társaság giccses (nagypolgári) vigalmában. Biztosan azt gondolták rólam, hogy kár volt engem oda meghívni…

Az ünnepi rendezvények „gazdagságát” itt nem akarom részletezni, mert irigységnek tűnhet, ugyanis nekem efféle dőzsölésekben még nem volt részem. Talán számomra nem is annyira az „úrias” menü volt meglepő, sokkal inkább a meghívottak viselkedése. Egyszerre voltak majdnem arisztokratikusan finomkodóak és duhajok. Próbáltam témákat találni a beszélgetéseinkhez, de ez csak nem akart sikerülni. Egyáltalán nem érdekelte az ünneplőket, hogy én miért is vagyok közöttük. Azt mesélgették nagyon akkurátusan, hogy milyen hatalmas gazdasági sikereket értek el az elmúlt években. Kulturális téma még véletlenül se került szóba.

Megfigyelhettem, hogy az újgazdagék körültekintően, főleg a hozzájuk hasonlóan gazdag személyek köréből válogatják meg társaságukat. „Szellemi ember” (mint amilyennek én is számítottam) csak azért kerülhetett az adott buliba, hogy büszkélkedni lehessen vele: Íme, még „tudós ember” is része a társaságunknak…(Ez is a proccolás egyik érdekes formája!)

Sikerült megtudnom, hogy a mai újgazdagok szülei általában még átlagos anyagi körülmények között éltek, igen szerényen; és az újgazdag „csemete” is így nőtt fel ebben a miliőben. Ezért is érhetetlen az a nagy metamorfózis, amelyen a meggazdagodott emberek átesnek. Érdekes, hogy az újgazdag szót pejoratív hangulati értékben is használjuk. Az elmarasztalás azzal van kapcsolatban, hogy az újgazdag sokszor szégyelli egykori szegénységét, ezért is proccol, vagyis sznob módjára viselkedik. Az újgazdag kifejezés állítólag az első világháború idején keletkezett, de előzményei visszanyúlnak a 19. század utolsó évtizedeire, amikor Pécsett és Baranyában hirtelen gazdagodtak meg egyes családok (a Zsolnayak, a Hamerlik, Angsterék stb.).

Azt is tudjuk, hogy az újgazdagokat a már tehetős családok nehezen fogadták be társaságukba, mert lenézték őket.

A mai újgazdagok még nem tudják, hogyan kell/illik értelmesen (nem kihívóan) viselkedni; nem tudják, hogyan lehetne ízlésesebben öltözködni. Nyelvi nehézségeik vannak a mindennapi kommunikációban is. Rosszul (giccsesen) rendezik be otthonukat, mert úgy vélik az a szép, ami drága és feltűnő… (Was gut und teuer.) Hiányos a szépirodalmi, történelmi és képzőművészeti tájékozottságuk, ám ez különösebben nem zavarja őket.

A mai újgazdagok fő szempontja a meglevő vagyon gyarapítása, – minden áron. Nem ismernek határt ebben a folyamatban. Ha rosszak az újgazdagok tanácsadói, előfordul a kétes „birodalom” hirtelen összeomlása. Erre is lehet látni néhány példát Pécsett.

Az újgazdag ember szereti fitogtatni gazdagságát. Ebben a nagy erőfeszítésében derül ki sok esetben a műveletlensége.

Úgy döntöttem a fenti tűnődéseim hatására, hogy ezután elkerülöm az újgazdagok társaságát. Neveltetésem, családi hagyományaink és a mostani életformám alapján azt látom jónak, hogy őriznem kell függetlenségemet. A boldog megelégedettség állapotában szeretném eltölteni a még hátra levő éveimet. Igaza lehet Vörösmarty Mihálynak: Kinek virág kell, nem hord rózsaberket. / Látni vágyó napba nem tekint. / Kéjt veszít, ki sok kéjt szórakozva kerget. / Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.”