Azt hiszed a zaja csend
De sajnos nem ez a rend
Egyre csak nőttön növekszik
Akkor is mikor a test lefekszik
Ragtapasz után ragtapasz csupán
Bármit próbálsz haladni a próbán
Azt hiszed, hogy majd tán összemegy
De folyvást csak nyom-feszít a sötét elegy
A remény is csak táplálja egyre csak folyton
Azt is hiába adnád fel kérlelgetve egy ponton
Persze minek hisz az halhatatlan, elpusztíthatatlan
Csak épp mikor kezét fognád elillan folyvást láthatatlan
Te hallod csak űröd gonosz növekvő, táguló, duzzadó dallamát
Elfogadni lehet vajon eme hatalmát?
Mit akarsz űr, akkor gyerünk, dalolj már!
Hol a kő ahol lélektépő rúnakard vár?
A magányos varázsbotot merre lelem?
Milyen játékot játszol már velem?
A kelyhet hányszor rúgod újra fel?
Sors korongja melyik oldaladra esel?
Gondolod, magány elől elbújhatsz?
Űröd figyel, messze úgyse juthatsz!
Szóljon hozzá!