1914. Szarajevó – 46.

Út a világháború felé – 7. rész

Ebben a részben – az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével – először a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 25.-i számának hírrovatában található, ezzel kapcsolatos, még nem közölt híreit ismertetem. „…(Nikola) Pasics Belgrádba érkezett. Belgrád: Pasics miniszterelnök, aki tudva lévően hosszabb időre Szerbia belsejébe utazott, hogy a most folyó választási agitációban részt vegyen, ma reggel öt órakor váratlanul Belgrádba visszaérkezett.

Utasítás (báró) Giesslnek (Vladimír, Wladimír nagykövet). Bécs: Giessl utasítást kapott, hogy amennyiben szombat délután 6 óráig kielégítő és elfogadható választ a szerb kormány nem adna, az esetre teljes személyzetével hagyja el Belgrádot. Az osztrák-magyar alattvalókat a német követség fennhatósága alá helyezik.

A háború megüzenése. Bécs: Ha holnap este 6 óráig a monarchia kielégítő választ nem kap, úgy minden további újabb lépés nélkül megüzenik a háborút. Szerb hadi készülődés. Belgrád: A pályaudvarok teljesen meg vannak szállva katonasággal. A hadi készülődéseket már nem is tartják titokban.”

Ezt követi mindjárt a fontos híreket közlő „Legújabb” rovat. Lássuk. „Az ellenzék értekezlete. (Budapest, július 24.) Az ellenzéki képviselők ma délelőtt a képviselőház egyik társalgó termébe vonultak, ahol (ifj.) Andrássy Gyula elnöklésével formális értekezlet volt. Az értekezleten a következő képviselők vettek részt: Andrássy Gyula gróf, Justh Gyula, Zichy Aladár gróf, Gál Sándor, Mezőssy Béla, Tóth János, Szentiványi Árpád, Vertán Etele, Sághy Gyula, Eszterházy Móric gróf, Pallavicini György gróf, Bakonyi Samu, Kobek Kornél, Justh János, Huszár Károly, Bartos János, Eitner Zsigmond, Förster Ottó, Battyány Pál és Bosnyák Géza.

Az értekezlet Andrássy Gyula gróf indítványára és Justh Gyula hozzászólása után egyhangúan azt a határozatot hozta, hogy az ellenzék a veszedelem pillanatában együttesen, és tagjai szerint megteszi hazafias kötelességét.

A kritika jogát fenntartja magának olyan alkalmas időre, amikor ezt különféle érdekek sérelme nélkül megteheti. Ez a határozata azonban semmiképpen sem alterálja (változtatja meg) a kormánnyal szemben eddig elfoglalt álláspontját. A demarssal (parlamenti jegyzékkel) kapcsolatban a parlamenti ellenzék vezérférfiai a következő nyilatkozatot tették: Gróf Andrássy Gyula: A jegyzék hangjáról nem akarok beszélni, feltétlenül szükséges volt erélyesen fellépni. Szerintem máris sok mulasztás terheli a kormányt, és csak egyre számítok és egyet remélek, hogy most már nem fognak tágítani.

Gróf Zichy Aladár: A demarche (demars) olyan önérzetes hangon van tartva, amelynek helyességét mindenkinek el kell ismerni és be kell látni, hogy Magyarország minden hűt fiának szívéből visszhangzik. Szerintem ez a hang felel meg annak a tekintélynek, amelyet a monarchia, mint nagyhatalom és dinasztia magának megkövetelhet.

Rakovszky István: Nagyon helyesnek tartom, és úgy látom, hogy végre-valahára külpolitikánk tétovázás helyett a határozott irányba indult. Csak azt sajnálom, hogy külpolitikai vezetőségünk már régóta nem szánta rá magát az erőteljes politikára, mert akkor sok anyagi áldozattól és szomorú tapasztalattól, melyek között a szerajevói (sic!) a legsúlyosabb, menthette volna meg az országot. Mezőssy Béla: Ilyen viszonyok között minden kritika ártana az országnak, csak arra szorítkozom, hogy az adott helyzetben mást nem lehetett tenni…”

Eddig tartottak a lap – mint később kiderült – a történelmi tragédia felé zuhanó hírei, ezért áttérek a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) július 25.-i hasonló hírcsokrának közlésére, amely „…A demarche után” címet viseli. „A demarche és a bécsi sajtó. Bécs, július 24. (Eredeti távirat.) A Szerbiához intézett jegyzék határozott és erélyes hangja mindenütt a legjobb benyomást keltette. A bécsi közönség körében este 11 óra felé terjedt el a jegyzék átadásának híre, és valamivel később vált ismeretessé a jegyzék szövege is. A közönség körében általában az a felfogás, hogy Szerbiával nem lehetett már enyhébb eszközökkel boldogulni, és sokkal jobb a kérdést egyszerre, véglegesen és radikálisan megoldani, mint kitéve lenni a bizonytalanságnak, s a folyton megismétlődő rázkódtatásoknak.

A Neue Freie Presse mai számában a következőket írja vezető helyen: ’Szerbiának negyvennyolc óra alatt válaszolni kell!’ Ennek a negyvennyolc órának dönteni kell a háború és béke kérdése felett. Ausztria-Magyarország elérkezett a türelem végső határához!’ A demarche hatása Berlinben. Berlin, július 24. (Eredeti távirat.) Ausztria-Magyarország belgrádi jegyzékének szövege és hangja német politikai körökben óriási konsternációt (megdöbbenést) keltett. Azzal számoltak mindenütt, hogy a jegyzék hangja erélyes és szigorú lesz, de arra, hogy Szerbia elé ilyen rendkívül súlyos feltételeket állítanak, nem gondoltak.

Szerbia válaszúton áll, és feltétlenül teljesítenie kell a demarsban foglalt követeléseket, ha csak nem akarja a fegyverekre bízni a döntést. A Berlini diplomáciai körökben a helyzetet rendkívül súlyosnak, de mindamellett nem feltétlenül vigasztalannak ítélik meg. Németországban mindenkinek az a felfogása, hogy Németország minden körülmények között a monarchia oldalán lesz. Körirat a nagyhatalmakhoz.

Budapest, július 24. (Eredeti távirat.) A Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Oroszországban és Törökországban akkreditált császári és királyi nagyköveteknek a következő körutasítás adatott, amelyet a mai délelőtt folyamán tartottak végrehajtani. A császári és királyi kormány kényszerítve látta magát arra, hogy csütörtökön, e hó 23-án a belgrádi császári és királyi követ útján a következő jegyzéket küldje a szerb kormánynak: (Következik a jegyzék szövege.)

Az utasítás azután így folytatódik: Bátor vagyok arra kérni excellenciádat, hogy e jegyzék tartalmát közölje azzal a kormánnyal, amelynél akkreditálva van. Az utasítás ezután utasította a követeket, hogy a köriratot a monarchia föllépésének indító okait magyarázó fejtegetéssel kísérjék. A körirat így végződik: A császári és királyi kormány biztos abban, hogy visszhangra talál minden civilizált nemzetnél az az álláspontja, hogy nem engedhető meg, hogy a királygyilkosság fegyverré váljon, melyet politikai harcokban használnak.

A tőzsdéről. Budapest, július 24. (Eredeti távirat.) A tőzsde tagjaihoz már tegnap, az éjjeli órákban elérkezett a Szerbiának küldött ultimátum híre. Ma jóval a hivatalos megnyitás előtt már a tőzsdén nagy csoportosulások voltak. A tőzsdelátogatókat két felfogás osztotta táborokra. Voltak, akik a demarsot egyszerű diplomáciai fellépésnek kívánták tekinteni, s a béke megzavarását valószínűtlen feltevésnek mondták.

A másik párt, melyhez ma már a haussenek (bujtogatók) kis része is hozzá szegődött, biztosra veszik a háborút. Mindegyik oldalon azonban a monarchia tegnapi fellépésétől csak üdvös konzekvenciákat várnak. A hivatalos forgalom fél tíz órakor kezdődött, de ezt az izgatott spekuláció alig bírta kivárni. Az első hang — még a megnyitás előtt — természetesen kínálat volt: a Magyar Hitelt kínálták 735 koronáért.

Mielőtt megindult a forgalom, azzal a kérdéssel fordultak a Kereskedelmi Bank igazgatójához, hogy miért jelent meg olyan korán a börzén? Wertheimer igazgató így felelt a kérdésre: — Ez a kérdés meglepetés. Ilyenkor kivált kötelességem itt állni… A gabonatőzsde tagjai, akik az értéktőzsdén is érdekelve vannak, sűrű rajokban tódulnak az értéktőzsdére, és izgatottan lesik a fejleményeket.

A bankok intervenciójának minden papír kurzusánál nyoma van. A Magyar Bank 446 koronán kezdődött, a 4 százalékos koronajáradékot 77 százalékkal kínálták. A tőzsde megnyitásakor a titkár azzal a kérelemmel fordult a lapokhoz, hogy arra való tekintettel, hogy az árfolyamok ellenőrizetlenek, a jegyzés megkönnyítése céljából mondjanak be minden kötést.

Nagy baj, hogy a tegnapi vihar következtében megrongálódott telefonvezetéken Béccsel nem lehet érintkezni. A hangulat kétségtelenül igen lanyha, de a tőzsde kritikus napja holnap lesz. Az árfolyamok változásáról tőzsdei rovatunkban számolunk be. Megnyugtató pénzügyi kijelentés: Budapest, július 24. (Eredeti távirat.) A pénzügyi világnak egyik legelőkelőbb tagja budapesti munkatársunk előtt a következőket jelentette ki:

— Abban a megbeszélésben, amelyet a monarchiának Szerbia ellen való fellépése alkalmából a pénzügyminiszter a budapesti nagy pénzintézetek képviselőivel folytatott, valóban megnyugtató módon nyilvánult meg az általános felfogás, hogy bárminek legyenek is a monarchia lépésének következményei, a közgazdasági élet megzavarásától tartani nem kell. Kétségtelen az, hogy semmiféle ok az izgalomra vagy kishitűségre nincs gazdasági téren sem. Mindenki meg lehet nyugtatva az iránt, hogy a budapesti nagy pénzintézetekben megvan a képesség és a készség is arra, hogy még a rendkívüli hiteligényeket is kielégítsék.

Annak szüksége esetén pedig máris megállapodtak arra nézve, hogy a jegybank és a kormány vezetése mellett egy megfelelő organizácót (szervezetet) létesítenek az egyébként hitelképes kisebb pénzintézetek és magánosok hitelének kielégítése érdekében. Forrásunk, amelynek illetékességéhez semmi kétség nem férhet, különös nyomatékba hangsúlyozta előttünk, hogy különös fontossággal bír ez a megállapodás a vidéki pénzintézetekre, melyeknek úgy vezetői, mint betevői és adósai teljesen nyugodtak lehetnek az iránt, hogy bármi történjék is, ennek a megállapodásnak következtében a vidéki pénzintézetek ügymenete minden tekintetben az eddigi mederben lebonyolítható lesz…”