A férfi nemrég határozta el, hogy kilép a buliból. Nyugodt, kellemes nyugdíjas éveket képzelt magának, elvégre megérdemli. A vagyont összeteremtette, a halottak hallgatnak, a pénzmosás megtörtént. Sajnos a főnöktől kapott egy vacsorameghívást, nem lehetett ezt visszautasítani. Lehet, hogy az utolsó vacsora lesz, sejlett fel a kétely a férfiben. Mindegy. El kell menni. Sokat nem tévedett. Megkapta még az utolsó feladatot, így szokott ez lenni. Csak a jóisten tudja, végre tudja-e hajtani, és a láthatárról képes lesz-e örökre eltűnni.
Igyekezett. Nem számolta álmatlan éjszakáit. Beült a citromsárga furgonba, a csomagtartóban rejtette el a cuccot. A cuccot különben egy üres, nagyméretű garázsban csomagolták össze, mindenki szájkendőt és kesztyűt viselt. Nagyon sok volt ott a megbízhatatlan, kétes kilétű személy, mindenki mindenkire gyanút fogott.
– Ha nem kapjuk meg a lét, szólok a zsaruknak – üvöltözött egy piás nő, majd feje szétloccsant a garázsban, a betonon.
– Gázt! –adta a férfi az utasítást, de még semmi nem volt rendben.
Egy bárban kívánt megpihenni, ráfért már egy kis lazítás. A nőt ott látta meg. Egyből egymásnak estek. Egy pillantás volt az egész, de mégis eldöntött mindent. A nő fekete, szexi cuccokat vett magára a hotelszobában, hogy a dolgok jól menjenek.
– Csak lassan – izgatta a férfit, később telefonszámot cseréltek.
A nő pasija a folyosón leselkedett. Nem látott ugyan semmit, de érzett mindent. Jelentéktelen, szánalmas figura volt egyébként, persze ettől még lehetett önérzete. Ez a férfi a pisilés után tűnt el, zsákban vitték ki a hotelből, de még fogunk vele találkozni.
Hősünknek, még mielőtt a citromsárga furgont megkörnyékezte, nagyon sok mindent el kellett intéznie. Nem is mondtam, hogy a vacsorán a pizza mellé kapott egy pisztolyt, nem felejtette el. A vacsorához invitáló főnököt a parkban intézte el. A főnök fürdőköpenyben és meglepetten végezte be, a férfi álarcot viselt.
Máskor verekedésbe keveredett, számtalan gyilkosság szemtanúja lett. Szerencsére nem landolt a jeges ládában, de arca kemény ütésektől vöröslött. Amikor kellett, futott. Remekül tudott menekülni. Mindenki a citromsárga furgon cuccát akarta megkaparintani. A férfi még testőrt is fogadott, s igen meglepődött, amikor a golyó a testőr, civilben orvlövész, homlokának közepébe mértani pontossággal fúródott. Mások is céloztak jól.
Alkalmakkor egy nagyon magas, legalább húszemeletnyi ház tetejéről, lábánál lefelé lógatva élvezte a panorámát. Mégis megoldott mindent, mindenhonnan ügyesen megszökött. Csónakban víz fölött, csónak nélkül víz alatt. Ahová kellett, odaért. Akinek szólnia kellett, szólt. Tudott minden telefonszámot. Trükkök halmazát vetette be egymás után, ezért szinte követni alig lehetett, mit, mikor és miért. A citromsárga furgon csodával határos módon megőrizte a cuccot. A férfi szétosztotta szeletenként, mint a tortát szokták. A hab ő volt. Most kezdte el tisztelni mindenki. Kétség sem fért hozzá, hogy most már ő a főnök. Az asztalfői helyet neki hagyták.
– Kiszállok – közölte nyugodtan. – Nem csinálom tovább. Minden jót – mondta még –, különben is, várnak rám.
– Legalább a neved megmondod? – kíváncsiskodtak a többiek.
– Azt? Soha! – nevetett a férfi, s elindult a lépcsőn lefele.
Tényleg várta valaki. Az a nő, de most fehér ruhában. Nem volt kétséges, hogy ez lehetett a nagy találkozás, s a nyugdíjas éveket együtt fogják pompás vagyonukkal elkezdeni.
A nő éppen belekarolt, mikor a lövés a férfi elegáns zakójának hátát érte. Egyből felbukott, véres lett minden. Látható volt, hogy nem tart sokáig a jelenet, az utolsókat hörögte. Az a jelentéktelen, szánalmas figura, akit a nő pasijaként említettünk, sértettségét megtorolva, a park fái közé futott, maradást végképp nem tervezett. Hát nem érdekes? Minden bejött, csak ez az egy jelentéktelen, alig észrevehető mozzanat másított meg mindent. Szóval, mégsem jött be!
Most álltam fel a homályos moziban, diákjaim tekintetét kerestem. Mindig szerettem szemléltetni a mondanivalómat.
– Akkor… értitek. Ez a csattanó, tökéletes. Nos…
Nem tudtam befejezni, mert a színpadra, a vetítővászon helyére a citromsárga furgon most gördült be. Belőle a férfi, maga a filmszínész szállt ki teljes életnagyságban. A diákok már pukkadoztak a kirobbanni készülő röhögéstől, miután elégedetten mustrálták döbbent arcomat.
– Hogy… honnan hívtátok ide? – akartam a kérdést elmakogni.
Mindez azonban még nem volt elég. A színész férfi kedvesen rám mosolygott, meghajolt. A csomagtartóból óvatosan vette ki a cuccot, majd a tárggyal megcélozott. A sértettségét megtorló, jelentéktelen, szánalmas pasi levágott feje repült kezeim közé. Mint labdát kaptam el, most már röhögött mindenki.
– Rendben… – voltam kénytelen elismerni. – Ti aztán ismeritek ám a csattanó csattanóját is! … Oké! … Legyen! … Ebben a világban… elvégre… csillagos ötös!
Szóljon hozzá!