Hidegen roppan január
fogai közt a jelen, nincs
menekvés; pálmafás meleget
emlékezem, homokos partot,
melyre fehéren futnak ki a
habok, a mélyből, mint újkori
sellők bukkannak fel barnán
villantva meg bájaikat
ismeretlen lányok, asszonyok.
Sirályok vijjogása elhal fülemben,
odakint varjak csőre csipkézi a
reggelt, kárálnak feketén.
Csak káprázat a napfény, a tenger,
egy elhaladó ember talpa alatt
fagyosan roppan a jég, ’s az ég
szürke brokátja, mint olcsó
takaró borul fölénk.
Szóljon hozzá!