Amikor Miskolc a világ filmművészetének találkozóhelyévé válik
A magyar kulturális életben kevés olyan rendezvény akad, amely két évtized alatt olyan rangot vívott ki magának, mint a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A 2004-ben útjára indított esemény ma már nem csupán hazai filmes ünnep, hanem a nemzetközi szakma által is számon tartott találkozóhely. Miskolc minden szeptemberben néhány napra a világ filmművészetének egyik központjává válik: rendezők, színészek, producerek, kritikusok és a film iránt elkötelezett nézők találkoznak, hogy együtt fedezzék fel a kortárs filmművészet legértékesebb alkotásait.
A CineFest sajátos arculatát az adja, hogy nem a sztárok felvonultatására, hanem a minőségre épít. Számos olyan film került itt először a magyar közönség elé, amely később Cannes-ban, Velencében, Berlinben vagy éppen az Oscar-díjátadón aratott sikert. A fesztivál szervezői mindig bátran nyúltak az újító szemléletű alkotásokhoz, ezért Miskolcon gyakran már akkor találkozhattunk jelentős rendezőkkel, amikor nevüket még csak a szakma ismerte.
Az elmúlt évek programját áttekintve huszonöt olyan alkotást emeltem ki, amelyek véleményem szerint nemcsak a CineFest történetében, hanem a kortárs filmművészetben is maradandó értéket képviselnek.
Sentimental Value – Joachim Trier ismét bebizonyította, hogy korunk egyik legérzékenyebb európai rendezője. Filmje nem a látványra, hanem az emberi kapcsolatok finom rezdüléseire épít. A családtagok közötti kimondatlan feszültségek olyan természetességgel jelennek meg a vásznon, hogy a néző szinte saját történetét látja kibontakozni. Ritka az olyan alkotás, amely ennyire csendesen, mégis ennyire mélyen hat.
Loveable című filmjében Lilja Ingolfsdottir egy házasság lassú felbomlását vizsgálja. A rendező nem keres látványos konfliktusokat; inkább azt mutatja meg, hogyan távolodhat el egymástól két ember a mindennapok apró kompromisszumai közepette. A film legnagyobb erénye az őszinteség.
Blackbird Blackbird Blackberry különleges színfoltja volt a fesztiválnak. Elene Naveriani filmje egy középkorú nő történetén keresztül beszél a szabadságról, az önállóságról és az emberi méltóságról. A film csendes, költői hangvétele hosszú időre elkíséri a nézőt.
Li Ruijun Return to Dust című alkotása a kínai filmművészet egyik legszebb humanista műve. Két egyszerű ember sorsán keresztül mutatja be a modern világ könyörtelenségét. Kevés film képes ilyen visszafogott eszközökkel ennyire erős érzelmi hatást kiváltani.
Ryûsuke Hamaguchi Wheel of Fortune and Fantasy című filmje három különálló történetet fűz össze. A rendező kiválóan érti az emberi lélek működését. Párbeszédei természetesek, szereplői hitelesek, történetei pedig sokáig foglalkoztatják a nézőt.
Alejandro Landes Monos című filmje egészen más világba vezet. A kolumbiai hegyvidék vad szépsége és a háború kegyetlensége egyszerre jelenik meg a vásznon. A képi világ lenyűgöző, a történet pedig nyugtalanítóan időszerű.
Gustav Möller The Guilty című kamaradrámája a modern thriller iskolapéldája. A cselekmény szinte végig egy segélyhívó központban játszódik, mégis olyan feszültséget teremt, amely ritkán tapasztalható a mai moziban. A film bizonyítja, hogy a fantázia gyakran többet ér a látványnál.
Wim Wenders Perfect Days című alkotása a hétköznapok szépségének himnusza. A tokiói közterületi illemhelyek gondnokának története első pillantásra jelentéktelennek tűnik, ám a rendező olyan mélységet ad ennek az egyszerű életnek, amely szinte filozófiai magasságokba emeli a filmet.
Celine Song Past Lives című műve napjaink egyik legszebb szerelmi története. Nem a beteljesült szerelemről beszél, hanem azokról az utakról, amelyeket életünk során nem választottunk. Kevés film képes ilyen finom érzékenységgel ábrázolni az idő múlását.
Aki Kaurismäki Fallen Leaves című alkotása ismét a finn rendező különleges világát idézi. Hősei magányos emberek, akik mégis képesek reményt találni egymásban. A száraz humor és a mély emberség ritka harmóniát alkot.
Nora Fingscheidt System Crasher című filmje megrázó erejű társadalmi dráma. Egy kezelhetetlennek tartott gyermek története bontakozik ki előttünk, miközben a rendező valójában a felnőttek felelősségéről beszél. Nehéz film, de rendkívül fontos alkotás.
Robert Eggers The Lighthouse című fekete-fehér filmje a modern filmművészet egyik legkülönösebb vállalkozása. A két világítótorony-őr története egyszerre horror, pszichológiai dráma és filozófiai példázat. A kivételes operatőri munka önmagában is emlékezetessé teszi a filmet.
Christos Nikou Apples című alkotása eredeti módon közelíti meg az identitás kérdését. Az emlékezetét vesztett emberek története egyszerre abszurd és mélyen emberi. A rendező finom humorral és sok empátiával vezeti végig nézőjét ezen a különös utazáson.
A CineFest történetének legjobb filmjei közös vonást hordoznak: egyik sem a könnyű sikerre törekedett. Valamennyi alkotás kérdéseket tesz fel az emberi létről, a felelősségről, a szeretetről vagy éppen a magányról. Éppen ezért váltak emlékezetessé, és ezért tér vissza hozzájuk a néző gondolatban hosszú idő múltán is.
(Folytatás következik a II. részben.)
Szóljon hozzá!