Lépegető utcák, suhanó lábak,
tánc ritmusra peregnek tova.
Lágy fény pettyezi a fákat,
az est csendesen gyűl sötét sorokba.
Vígan írom az életem,
felhőtlenül kunkorodnak a betűk,
tinta dalol a véremben.
A lét kellemesen békésnek tűnt.
Majd szívemből elődübben egy bár.
Színes betűk táncolnak lapjaim közepén,
az utca már nélkülem jár.
Érzem a véletlen tömegét
megülni a mellkasomban.
– Itt dolgozik – suttogom hirtelen.
Így ad hálát magában a hitetlen,
ha Isten válaszol, bár szabadnapon van.
Madarak verdesnek karomban,
a hit apró, színes tollaival,
míg egybeforrok a reménnyel.
Nem mondtam imát, ő mondott engem.
Én csak számolom a csodákat,
nem élek ilyen szerrel,
a szerelemnek csak árthat.
Két eltűntnek hitt alak tűnt elő
az örvénylő semmiből.
Tudod, Isten még Nálad is később válaszol,
bár mindig elhiszem, hogy megérte várni,
hogy egy előző élet ára volt
az a háromnapos akármi,
ami nem engedett a messengerhez.
Elhiszem, hogy ő ott lesz majd
ha az ember tervez,
bár a templomokat már csak
a csontjaimban hordom,
s mindig van előttük
egy fényes, égi kordon,
nehogy elvesszek fénylő termeikben.
Nehogy a szerelem fellebbenjen szemeimben
és feléd sodorjon.
Most mégis itt van a bár.
Bár ez még csak félszerencse,
de csak a bolond fél szeretne
továbbsétálni.
Az ablakon kémlelni szükséges felesleg,
amúgy sem gondolom, hogy meglellek.
Belépek az ajtón, fuldokló zuhan a habokba,
csak a madarak tartják a szikrázó légben.
Remélve fürkészem a hangokat,
hátha meglelem nevetésed.
De lehet, hogy mégsem, lehet, hogy mégis,
nem tudom, mit tennék, ha Isten valóban szeretne,
nem tudom mit tennék, ha léteznél,
csak tűnődöm a verdeső szárnyakat keresve.
Tudom, hogy nem vagy itt, talán sosem voltál.
Ez a képzelt találkozás
egy érzésnek ácsolt oltár,
amin feláldozhatom magamat.
Zita kérdőn tekint rám.
Nincs itt, menjünk.
Kilépek az ajtón, arcomba vág a szél,
hideg érintése dúdoló acél,
mint összecsendülő kardjaink éle.
Igen, biztosan én értettem félre.
Völgymély fényű szemeid
az ég mélyébe látnak,
s hiába verdes a madárhad,
nem érhetlek el,
reményem önmagamba zár.
A bár valós,
te álom maradtál.
Szóljon hozzá!