Sétáltam az utcán, s egyszer csak megpillantottam egy kutat. Pont azon az úton volt, ahová mindig boldogan, örömmel és széles mosollyal mentem.
Odaértem, és nagyon szomjas lettem. Arra gondoltam, milyen jó lesz majd inni egyet a tikkasztó hőségben. Én egy kútra emlékeztem, de kettőre leltem.
Választás elé kerültem.
Arra gondoltam azonban, ez meghatározhatja az utamat.
Nem tudtam, hogy működőképes-e még az a kút, ahová mindig inni jártam. De bíztam abban, hogy még jó, hogy még működik. Mert hiszen olyan sokan jártak arra a kútra. S miután eljöttek, nagyon boldogok voltak. Mert kaptak valamit. Éltető folyadékot. Mindig láttam, miután elmentek onnan, felcsillant az arcukon az a derűs mosoly, amit én mindig látni véltem.
Hát mit tehettem, mit nem, odaléptem a kúthoz, amire emlékeztem, nagyon is jól működik. És működött. Ugyanúgy, ugyanannyit kaptam mint korábban, s nem apadt ki a vize. Ugyanolyan boldgsággal mentek továbbra is oda mások is, mint én.
De kíváncsi lettem a másikra is. Hát megnéztem. Amit láttam, nem tetszett. Már nagyon rég nem használták. Kiszáradt. Nem adott semmit, sem folyadékot, sem emlékeket, sem örömteli perceket. Ami ott volt, azt belengte a múlt fájdalmas és szomorú pora. Nem mosolygott ott senki, és az sem éltetett már senkit. Koszos volt szerencsétlen és néhol törött is.
Nem működött az a másik. Többé már nem. Valaha igen, de valami megváltozott, tönkrement. Újból visszatértem ahhoz a kúthoz, ami működik és életet ad. Ami által boldogok az emberek is, és mindig láthatok mosolyokat és vidámságot. Az emberek örömükben le is locsolják egymást.
Örömmel választottam ezt a kutat.
Szóljon hozzá!