Gyakran előfordul, hogy a nagytakarítás során feleslegessé válnak bizonyos tárgyak, dolgok a lakásunkban. Megfontoltan, óvatosan félrerakjuk a selejtezésre kiszemelt elavult ruhaneműt, könyveket, csecsebecséket. Ezt gondoljuk: – Ami csak útban van, mehetne a szemétbe, de az értékeket meg kellene tartanunk! [Régen még az elnyűtt, szakadt ruhadarabokat is „foltozták”; így hordhatóvá váltak!]
A legnehezebben talán a feleslegessé vált könyveinktől válunk meg. Értékesítésükben segítségünkre lehetnek az antikváriumok. Pécsett – az antikvárium szerepére utalóan – új szó, új fogalom született: a könyvmentő. Ez a szó olvasható a Hal téri kocsis-hintós könyvárus cégtábláján. Itt sokféle használt könyvet ajánl a kereskedő a könyvek iránt érdeklődő olvasóknak. A könyvmentő újszerű, érdekes összetett szó. Egyértelműen utal arra, hogy a régi, de még napjainkban is aktuális könyvek megmentése és árusítása hasznos tevékenység. Igen, mi is úgy véljük, hogy az utcai antikváriumok fontos értékmentő munkát végeznek.
Nemrég fedeztem fel, hogy számomra érdekes használt könyveket találhatok még a Surányi Miklós úti buszmegállóban elhelyezett kis könyvespolcon. Kiváló ötletnek tartom, ugyanis itt naponta sokan megfordulnak. – Először azt hittem, hogy ide csak a bóvli körébe sorolható könyveiket rakják ki az adakozók. Tévedtem. Figyelmes olvasással itt értékes munkákra bukkantam a napokban. Nem zavart, hogy könyvek eléggé kopottas, megviselt állapotban kerültek a polcokra. Ugyanis köztük akadtak ma már könyvritkaságnak számító példányok is. Igaz, hogy a kis „családi” könyvtáram bővítésére már alig van lehetőségem (helyszűke miatt), mégis örömmel vettem le a polcokról ezeket a műveket: Leo Tolsztoj: Feltámadás, Sásdi Sándor: Boldog hajlék című regényét, Déry Tibor: Theokritosz Újpesten, Goda Gábor: A hóhér halála című novelláskötetét, Kiss Anna Kísértenek című verses könyvét. A művek kiválasztásának szempontja részben az volt, hogy az említett szerzők munkásságát alig ismertem, mert könyveik olvasására alig maradt időm. Mostanában, idős koromban próbálom a hiányaimat pótolni. A klasszikus értékekhez való visszatérésemet még az is indokolja, hogy fiatalként még nem voltam kellően érett az irodalmi művek nyelvi-esztétikai értékeinek befogadására.
Antikváriumokban és a vásári ponyván (újságpapíron, földön fekve) került elém Kassák Lajos Anyám nevére című csodálatos regénye. Elolvasása után döntöttem úgy, hogy meg kell ismernem a szerző összes prózai írását, tanulmányait és az összegyűjtött verseit. A Kassák-művek gondolatgazdagsága, nyelvi igényessége arra késztetett, hogy két kis tanulmányt is írtam a sokáig mellőzött, kiváló szerző írásművészetéről. Mivel egyetemi tanulmányaim során sem volt szó Kassák Lajos életművéről, ezt a megkésett tájékozódásomat amolyan utólagos „jóvátételnek” tekintem ma is. Úgy gondolom, hogy Kassák a 20. század nagy írói közé tartozik József Attila és Babits Mihály társaságában. (Sokkal jobb regényíró volt, mint például Móricz Zsigmond!)
A pécsi szépirodalom nagyjainak, Csorba Győzőnek, Pákolitz Istvánnak, Galambosi Lászlónak, Bertók Lászlónak több könyvéhez könyvárusi forgalomban már nem lehet hozzájutni. Büszke vagyok arra, hogy birtokomban van Csorba Győző nevemre dedikált Ocsúdó évek című verseskönyve 1954-ból és több dedikált Pákolitz-kötet. Az utóbbiakat a Hal téren vettem nemrég.
Könyvritkaságnak számít az antikváriumokban is elérhetetlenek minősülő négy fontos könyvem. Ezek: Tudományos gyüjtemény 1829. IX. kötet. Szerkesztette: Vörösmarty Mihál. Az Értekezések című fejezetben Vas Vármegye Kemenes-aljai Járásbéli magyar szó-tára a 61–97. oldalon. Lévai László talán az első tájszógyűjtő volt Vas megyében. • Szép-literatúrai ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 1826. Ebben: Védő beszéd az asszonyok tsatskasága ügyében 129–137. • Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára I., II. kötet Pesten, 1851. • Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok I–III. (1940).
„Az bizonyos, hogy minden ember, de minden dolgozó szegény ember élete kész regény, csak persze nem mindenki tudja megírni” – vélekedik a kérdésről Veres Péter. Egy jó szókincsű és kiváló mesélő, Berényi Andrásné 1970-ben elhatározta, hogy megírja élete regényét. Elkészült a 428 oldalas írásmű. Hoppál Mihály felfedezte a szerző szépírói tehetségét, és segítségével 1974-ben megjelenhetett az életrajz az olvasók nagy örömére. A regény egyértelművé tette, hogy ha a kiváló életismeret, a gazdag szókincs párosul az természetes elbeszélés adottságával, akkor az írásművészet rejtelmeiben (törvényeiben) járatlan személy is tud csaknem szépirodalmi értékű szöveget alkotni. Ennek látszólag a fordítottja volt például az, hogy az ún. népi írók – Szabó Pál, Veres Péter, Tamási Áron, Sásdi Sándor – a nyelvjárásuk szókincsével, mondatfűzésével az élőnyelv hatását tudták kelteni az olvasókban; illetve hitelesen ábrázolták a regénybeli szereplők természetes, népi gondolkodásmódját. Ezért is tudtak maradandó műveket alkotni. • A népi szépirodalom értékeit megcsodálhatjuk még az ugyancsak 1974-ben megjelent Emlékül hagyom című kötetben. Tizenkét tehetséges parasztember emlékezik vissza önéletírásában a paraszti élet hétköznapjaira, súlyos világára ezekben a nyelvi leleményekben is gazdag írásokban. A kötetet Vankóné Dudás Juli rajzai illusztrálják.
Különösen nagy értékű könyveim közé tartozik Weöres Sándor Bóbita című kötete. Mivel ezt elvesztettem, két példányt is vettem nemrég belőle a Jókai téri antikváriumban. És ugyancsak kuriózumnak számít Weöres Sándor Magyar etűdök című kis kötete, amely a szerző kézírásával és sajátos, szellemes rajzaival jelent meg felesége, Károlyi Amy tiszteletére. Antikváriumban találtam meg ezt a könyvritkaságot is! – Véletlenül fedeztem fel antikváriumban Nemes Nagy Ágnes A hegyi költő című tanulmánykötetét. Ebben főleg Babits életművének értékeiről van szó. A Jónás könyvéről még senki nem írt olyan pontos, újszerű és gondolatgazdag elemzést, mint Nemes Nagy Ágnes.
Sokat töprengtem azon, hogy mivel lehet magyaráznom nagy alkotóink sokoldalúságát. Az antikváriumokban meglelt könyvek alapján most már világosabban látom, hogy például Kós Károly nem csupán építőművészként alkotott maradandó műveket; ugyanis szépírói munkássága is jelentős. Az 1934-ben megjelent Az országépítő című történelmi regényében plasztikusan, a mesemondók stílusában meséli el a kora középkori emberek mindennapi életét, munkálkodását. Azt is megtudjuk a nyelvi szépségekben gazdag regényből, hogy Szent István miként teremette meg az egységes magyar nemzetet. Lebilincselő olvasmány Kós Károly Varjú nemzetség című kisregénye is, amely lényegében a Budai Nagy Antal históriája. „Látó ember és láttató Kós Károly, mert […] a prózájához készített illusztrációi pontosan, …[valósághűen] ábrázolják az éppen mozduló embert és állatot, a havas hegyoldalt. […] A Kós-teremtette világ ugyan tempós, de szűkszavú balladás beszéd” – írta Szilágyi Júlia a Varjú nemzetség fülszövegében.
Lehet, hogy Kós Károlynak példaképe volt Herman Ottó munkássága. Az utolsó magyar polihisztor a Halászélet, pásztorkodás című csodálatos néprajzi tanulmányait pedáns és mégis művészi szintű rajzokkal illusztrálta. Herman, aki szepesi német szülők gyermeke volt, és szlovák környezetben nőtt fel, az iskolában tanult meg magyarul; s mégis oly tiszta, veretes, ízes magyarsággal írta le gondolatait, hogy az máig is példája lehet a magyar ismeretterjesztő irodalomnak. Lelkes támogatója volt a nagy tudósunk a magyar nyelvművelő mozgalom kibontakozásának, 1872-ben a Nyelvőr című folyóirat létrehozásának. – Ide is tartozik talán, hogy kétnyelvűsége mellett is a német szülőktől származó Sásdi Sándor, a neves baranyai regényíró példát adott az 1930-as években a világos, egyszerű, a népnyelvi tényekben gazdag stílus megteremtésére. Sásdi Sándor a magyar regényirodalom kiválóságai közé tartozik!
László Gyuláról kevesen tudhatják, hogy nemcsak a történettudományi munkái jelentősek, [például a Honfoglaló magyar nép élete (1944) és az Árpád népe (1988)], hanem a honfoglalás kori emberek életmódját, szellemi kultúráját megjelenítő csodálatos rajzai is [50 rajz honfoglalókról (1982).
Biztosan az erős valóságismeret és a kiváló megfigyelő készsége késztette Szántó Piroskát, a rangos festőművészt arra, hogy festményeit maga is értelmezze, illetve regényben örökítse meg ifjú koránk megpróbáltatásait. Antikváriumban jutottam hozzá – Hazafi Klára doktornő szíves közvetítésével – ezekhez a nagy értékű Szántó-albumokhoz: Szántó Piroska [A festőnő életrajza és 12 festményének albuma] • Bibliai képek gyermekeknek (1987). Ebben az albumban a drámai, rendkívül színekben gazdag festményeihez bibliai szövegeket választott a szerző! • golgota (1987) A 15 festményhez archaikus népi imádságok tartoznak Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című gyűjteménye alapján. – Szántó Piroska nyelvi önkifejezésnek is művésze volt A Bálám szamara című nagyszerű regénye valóságos korrajz az 1930-as, 40-es évek történéseiről. A regényben szerepelnek a kor igen jelentős képzőművészei. Megdöbbentő, hogy a tehetséges Szántó Piroskának milyen sok hátrányt jelentett „fél zsidó” származása. Sokat tanulhatott Kassák Lajostól. Követte az események megörökítésében a Mester szépírói gyakorlatát. Barátja volt József Attilának. Egy alkalommal együtt menekültek tüntetés után az őket üldöző csendőrök elől.
A magyar helynévtörténet legjelentősebb tudósa, Györffy György példamutató szorgalommal gyűjtötte össze oklevelekből az Árpád-kor helyneveit. Az Árpád-kor Magyarország történeti földrajza című könyvében baranyai helynevek is olvashatók. Ez a munka ugyan „száraz” adattárnak látszik, de így is fontos forrása a történeti helynevek kutatásának. Például a helynévi etimológiák megfogalmazásában és az egykori települések helyének lokalizálásában. – Györffy György a rendelkezésre állt történeti adtok birtokában és erős innovációs képességével, élénk fantáziája segítségével igyekezett magyarázatot adni a történelem homályosabb eseményeire is. Például az István király és műve (1977) című nagyszerű monográfiájában. • Névtani, helytörténeti kutatásaim során gyakran idéztem Káldy-Nagy Gyula Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai című munkájának adatait. Ebben a ma már ritkaságnak számító műben megtaláltam a törökdúlás idején elpusztult baranyai falvak nevét és az egykori települések helyére vonatkozó utalásokat. Magyar családneveket is megörökítettek az adóösszeírók 1554-ből és 1582-ből.
Szenvedélyesen gyűjtöm azokat a könyveket, amelyekben a szövegek az igényes, plasztikus leírás mintái lehetnek unokáim számára. Szász Imrét eddig inkább csak műfordítói munkáiért becsültem. Antikváriumban fedeztem fel nemrég a Kisanna Kertországban című igen érdekes kötetét. Az író a természeti jelenségek, események megfigyelésében példamutatóan következetes és kitartó volt; így a leírásai olyan pontosra sikerültek, hogy helyet kaphatnának akár az állattan és a növénytan tankönyveiben is. [Lehet, hogy Szász Imrének Herman Ottó írásai jelentették a mintát?]
Az egyoldalú elfoglaltságom (nyelvészeti kutatások) ellensúlyozására végzem az esedékes háztartási munkáimat, sétálgatok, olvasgatok, szórakozásképpen muzsikálok (furulyával), és nézegetem a szép képzőművészeti albumaimat. Ezeket részben antikváriumban vettem, részben ajándékul kaptam. A festményeken a képszerkesztés megoldásait csodálom és az adott kép gazdag színvilágát. A tulajdonomban levő kerámiafigurák formai változatosságát tartom szépnek; és azt, hogy a népi korongolás hogyan hagyott nyomot keramikusaink alkotásain. Albumaim között legrégebbi a B. Eötvös József Költeményei című, amely 1860 körül jelenhetett meg Budapesten Székely Bertalan és Keleti Gusztáv rajzaival. Nagyjából ezzel egyidős a Zichy Mihály-album című könyvem.. • Budapesti antikváriumból került hozzám – Hazafi Klára doktornő ajándékaként – Kassák Lajos négy eredeti festménye. Ezek 1951-ben készültek Üzenet az utolsó ladikról címmel. A modern szerkezetű festményekhez ceruzával írt szabad versek kapcsolódnak. A képekhez László Gyula, a költő barátja írt méltató-értő tanulmányt. László Gyula szerint „lehet, hogy mindegyik festményhez a kisfiú Kassáknak valamelyik emlékképe tapad. De ezt nem tudjuk, s már nem is tudhatjuk meg”. A Kassák-festmények értékét nem lehet forintban még megközelítőleg sem felbecsülni. • Ugyancsak a fővárosi antikváriumból kaptam meg Borsos Miklós Üzenet 77 képben című albumát (1994). A 77 festmény üzenet az utókornak arról, hogy soha nem szabad feladnunk! • Martyn Ferenc ötven rajza 1984-ben jelent meg. Várkonyi Nándor szerint derűs nyugalom, kiegyensúlyozottság és fejlett harmóniaérzék jellemzi Martyn művészetét. A jeles, nagy tekintélyű festő-grafikus tusrajzzal örökítette meg Csorba Győző, Pákolitz István, Bárdosi Németh János arcvonásait; és lendületes rajzokat készített a jellegzetes pécsi épületekről, baranyai tájakról. • Nagy érték családunk számára Kovács Margit Korsós leány című kis szobra. Természetes, hogy a jeles keramikusművész albumát gyakran vesszük kézbe, hogy segítségével felidézzük a szentendrei Kovács Margit Múzeumban tett látogatásunk feledhetetlen élményét. • Kiss Benedek szellemes magyarázó szövegeket írt Kovács Margit kerámiáihoz Korong Matyi álma címmel (1980). • Harminc évvel ezelőtt még módunk volt arra, hogy megvásárolhattuk Kiss Roóz Ilona néhány különösen szép kisplasztikai művét. A művésznő albuma (Kiss Roóz Ilona) segítségével jobban, pontosabban tudjuk értelmezni a változatos megjelenésű, elegáns női alakjait. • Ajándékul kaptam a Rippl-Rónai-albumot. A könyvet lapozva az igényes nyomatok alapján olyan érzésünk van, mintha a jeles festőművész egykori műtermében járnánk Kaposváron, a híres Római-dombon.
A szlovák szépirodalomról eddig semmit sem tudtam. A Surányi Miklós úti buszmegálló könyvespolcán láttam meg Milan Ferko Ha nekem puskám volna című kisregényét. Olvasni kezdtem, és egy oldal után nagyon érdekesnek találtam az író stílusát. Itthon végigolvastam a művet, és megállapíthattam, hogy a szlovák szegényparasztok élete szinte ugyanúgy zajlott 1944 táján, mint a baranyai Hegyháton lakó falusi embereké. Az öltözködés sajátos formái, az ételek, népszokások csaknem szó szerint egyeznek a gyermekkoromban még létezett hegyháti hagyományokkal. A kisregény eseménysora akár Alsómocsoládon történhetett volna a második világháború utolsó évében. A nyelvi-kulturális azonosságok magyarázata az lehet, hogy a szerző egy magyar–szlovák anyanyelvű faluban élhetett ifjú korában, és szépírói nyelvében szépen megőrizte ezt az érdekes kulturális kettősséget. A regény egyúttal igazolja azt a feltevést, hogy a Kárpát-medence lakóinak népi műveltsége sok azonosságot mutat. Idős fejjel döbbentem rá, hogy a szlovák szépirodalom megismerésére is illene időt szánnom.
A pécsi antikváriumokban érdemes néha tájékozódnunk az eladásra kiállított könyvek között. Az utcai mini-könyvtárlatokban is lehetnek megőrzésre érdemes könyvek.
⁕ ⁕ ⁕
Korosodván egyre többször gondolok arra, hogy mi lesz sorsa a kis könyvtáramnak? Együtt maradnak-e a könyvek, vagy ebek harmincadjára kerülnek? Talán három megoldás lehetséges: maradnak a könyvek a helyükön; gyermekeim, unokáim osztoznak a könyveken; valamelyik közkönyvtárunk veszi át ajándékként megőrzésre a könyveket. Nagyvonalúan még így is dönthetek: nem foglakozom ezzel a problémával, mert az Idő mindent megold. Igaza lehet Edith Piafnak.: „Bárhogy lesz, úgy lesz. A jövőt nem sejthetem. A Sors ezer rejtelem. Ahogy lesz, úgy lesz. Bárhogy lesz, úgy lesz…”
⁕ ⁕ ⁕
Sokan kételkednek a könyv jövőjében; mondván: az internet révén minden keresett adat könnyen elérhető. Egyelőre az a tapasztalatunk, hogy a figyelmes és tartós olvasás esztétikai élményét nem pótolhatja, nem helyettesítheti a felületes, kapkodó internetes olvasás. A régi könyvek megbecsülését mutatja az, hogy az antikváriumok sikeresen működnek, mert sokan keressük még a régi könyveket. Fontosnak tartjuk, hogy a nagy értékű irodalmi alkotások, szakkönyvek, albumok legyenek „kézközelben”!
Köszönet jár a régi könyvek forgalmazóinak, a könyvmentőknek, hogy munkájuk révén viszonylag olcsón juthatunk hozzá egy-egy keresett könyvhöz!
Pécsett, 2026. augusztus 11-én.
Szóljon hozzá!