Miközben a széles lépcsőn lefelé sorakozó muskátlikat nézte, azon töprengett, hogy is van ez a jellemmel, a neveléssel és a születéssel. Tyúk-tojás ügy. A Dódit ismerve az ügy közel sem látszik megoldódni. Homályos például, kik a szülei, egyébként meg az egész történet, a Dódié, olyan, mint egy negédes amerikai film, hogy a hideg rázza a pesszimizmushoz szokott magyar embert.
A debella macskával indult. A házból senkinek se kellett Szalánkiék szürke dögje. Anyuska hívta dögnek, mert utálja a macskákat. Lehetetlen, hogy ne tűnjön el Béla két napon belül, azután, hogy a Szalánki szülők és a két ikergyerek Angliába menekültek, mondták a háziak. Béla, a debella szürke a folyosóra került, mintha sose lett volna gazdája, és minden reggelen, mint egy fazont váltott kakas, felébresztette nyivákolásával a ház arra érzékeny lakóit. Senki se bírta elkapni néhány napig, mígnem egy vasárnap reggel a lakók arra ébredtek kilenc-tíz óra tájban, hogy aznap nem ébredtek korán. Micsoda megkönnyebbülés. Dódi befogadta Bélát, és ezért minden idős hölgy és öreg úr hálás volt neki. A kamaszok nem törődtek a dologgal, ők bármikor tudtak aludni, a pénzkereső középkorúak meg nem értek rá beszélgetni.
Erdész Bandival folytatódott, aki hasra esett a zebrán. Bandi süket volt, nehezen kommunikált, és egyedül élt. Anyuska szerint az ilyent veri az ördög, isten egyformán, különösen a szemétláda autósok, akik a főúton száguldoznak. Erdész Bandira egy fehér terepjárós – az erőszakos fajtáját mindenki utálja a környéken – rákanyarodott a mellékútról, és negyed métert röptette a hasra esés előtt. A terepjárós elhúzott, Bandi meg ott maradt az úton részleges bokaszalag-szakadással. Dódi pont lépett ki a kapun, Bandi mellett termett, és úgy gondoskodott róla attól fogva, mintha testvére volna. Pedig semmi köze nem volt hozzá, Dódi az elsőn lakott, Bandi a negyediken, és addig alig váltottak szót egymással. Dódi végigvárta a hat és fél órát a szipákoló Bandival a kórház balesetijén, ő vette meg neki a mankót, és megígérte a nővérkének, hogy beadja Bandinak az első vérhígító injekciót és a továbbiakat is, ha Bandinak nem menne. Utána hat héten át bevásárolt neki, mosdatta, pedig Bandi néha ordított vele, ha kiborult a váratlan pénzkiesés okozta stressz miatt. Dódi akkor is mosolygott, vagy egyszerűen kiszökött az ajtón, és leballagott első emeleti kétszobásába.
Ekkor kezdett gyanússá válni Dódi Anyuska szemében. Nem normális ember. Valaki idepottyantotta. Ilyen jószívűnek lenni a mai világban! Fogadom, hogy amilyen a Dódi, minden áldott nap pénzeli a koldusokat is. Ha Anyuska látta volna, hogy tényleg pénzeli őket, csak nem napi egyszer, hanem legalább kétszer, lehet, infarktust kap az idegtől, szóval szerencse, hogy nem látta.
Dódi legérthetetlenebb akciója még váratott magára. A Keresztes Nusival tényleg kiszúrtak a szövetkezetnél. Nusi néni évek óta takarít, ilyen rendes gondnoka nem volt százhuszonhárom éve alatt a háznak. De a szövetkezetnél bizniszelhet a közös képviselő, a hordóhasú pali, különben honnan telne neki olyan Mercedesre, amilyent tavaly vett. Lényeg a lényeg, a hordóhasú főnöksége óta Keresztes Nusi még nem kapott fizetést. Bár nyugdíjas és strapabíró asszony, ez neki is sok, az ő birkatürelme is fogy. Minden a házból távozó és érkező lakót, aki rámosolygott, Nusi néni leszólított takarítás közben, hogy ő ezt az egészet abba fogja hagyni, mert alávalón becsapják. Mindenki egyetértett vele, de semmi sem történt.
Egyik csütörtökön viszont nagy újságot mondott Nusi Anyuskának. Ragyogott az arca, megremegett a háj a tricepszén, miközben a seprűre támaszkodott. A Dódi volt, törölte könnyét. Bement, és ő nem tudja, mit csinált, nem hajlandó elárulni, a hordóhassal meg, ugye, nem tárgyal, de az lett, hogy egy az egyben átutalták a számlájára az egész elmaradást! Úgyhogy lesz a gyereknek, a kisunokának két hét balatoni nyaralás, végre ki tudják fizetni.
Állítólag Dódit Karcsika, a földszinti négygyerekes család legkisebbje múltkor a bejárati kapunál hosszan csodálta. Karcsi anyukája beszélgetett, Dódi lehajolt a gyerekhez, és adott neki egy dobozos üdítőt. Azt mondják, te angyal vagy, szembesítette Karcsika Dódit a pletykával. Anyukája ekkor ért oda, pironkodva rángatta volna el a gyereket. Dódi nevetett: „Ugyan, hagyja. És ha az lennék? Számít valamit?” És megsimította Karcsika fejét. Anyuska az egészet úgy véleményezte, hogy lám, kibújt a szög a zsákból, mégsem akkora szent a Dódi. Cinikusnak ítélte a Karcsikának adott választ, és az ilyesmi nem fér össze egy angyal jellemével. Ki tudja, kicsoda a Dódi? Még a kora is kérdéses. Az is lehet, hogy boszorkány, mert a debella Béla macska néha feltűnik az első emeleti kétszobás ablakában, és idült pofával nézi az arra járókat.
Nagyon jó! Néhol magamra ismertem.