Kis magyarázat a HelyNévTörténet című könyvünkhöz

„Jó bornak nem köll cőgér!” – tartja a baranyai közmondás. Ezt az igazságot így módosítom: „Néha a jó bornak sem árt a cégér!” A címben említett könyvünket nem kell reklámoznom, mert az tartalmilag hiteles, érdekes, és küllemileg is kifogástalan. Itt mégis arra vállalkozom, hogy néhány gondolattal kiegészítsem a könyv előzményeivel kapcsolatos ismereteinket.

Baranya Megye Földrajzi Nevei I. kötete
(Forrás: Baranya Monográfia Sorozat)

Még 2021 őszén azt terveztem, hogy 2022-ben érdemes lenne megemlékeznünk tudományos ülés kertében a BMFN megjelenésének 40. évfordulójáról. Ötletem megvalósításához kértem a megyei és városi hivatalok vezetőinek segítségét. Sokan válaszra sem méltattak, illetve a pénzhiányra hivatkozva elzárkóztak a támogatástól. Elkeseredve már-már lemondtam a tervemről, amikor a Csorba Győző Könyvtár igazgatója, Miszler Tamás kolléga úr felajánlotta, hogy Tudásközpontban lehetne megrendezni az emlékülést. Biztatására felkértem barátaimat, hogy előadással segítsék az ülés megvalósulását. Kollégáim szívesen vállalkoztak erre, így 2024-ben – sok érdeklődő jelenlétében – megrendezhettük az emlékülést a Tudásközpontban. A színvonalas előadások könyv formában való megjelentetésére azonban alig volt remény. Sokáig nem tudtam szponzorokat találni. Egykori kedves iskolatársam és pajtásom, dr. Keller János ny. orvos (ma német–magyar állampolgár Németországban) felajánlotta, hogy 1 millió forinttal tudja támogatni a tervezett könyv kiadását. Megkaptuk a felajánlott összeget, és Erdős Zoltán kolléga úr elkezdhette az elektronikus rögzítésű szövegek alapján a nyomdai előkészítést, a szerkesztést. Munkája során sok nehézsége támadt, ám ezeken sikerült úrrá lennie, és 2026 augusztusában – jókora késéssel – mégis megjelenhetett a címben szereplő könyvünk.

Értékelését – remélhetőleg – elvégzik a névtudomány szakemberei. Ebben az írásomban csak arra szorítkozom, hogy a BMFN különös értékeire ezúton is felhívjam a kutatók és a névtan iránt érdeklődő olvasók figyelmét. Beszédesek ezek a számok: a) A kétkötetes BMFN oldalterjedelme 1278 + 1055 oldal b) A nevek gyűjtésében  kötetenként131 + 87 önkéntes gyűjtő vett részt, jobbára főiskolai hallgatók. A gyűjtők munkáját hozzávetőlegesen 1600 adatközlő segítette. c) A helynevek helyszíni ellenőrzését és a levéltári kutatásokat tizenkét nyelvész kollégám vállalta és teljesítette. Nevük a BMFN I. kötetének elején olvasható. A gyűjtők és az adatközlők neve az egyes helységek gyűjteményének a végére került. Szomorú szívvel jelentem, hogy a közzétevésben részt vett kollégáim közül nincsen már az élők sorában: Balogh Lajos, Heilmann József, Hoffmann Ottó, Neducsin Dragutin, Ördög Ferenc, Posgay Ildikó, Rónai Béla, Takács Józsefné és Temesi Mihály. – Könyvünk munkatársa volt Timár György is, aki a pécsi Káptalani Levéltár kéziratos térképeiről kijegyzetelte a mintegy 300 éves helyneveket, és kis térképet is mellékelt a gyűjteményhez. Adatait a közzétevők illesztették az élő helynevekhez. Kollégánk vállalta továbbá a helységek gyűjteményeinek elején álló népességtörténeti adatok összeállítását. Erre azért volt szükség, hogy bizonyítsuk egy-egy település lakóinak kontinuitását, illetve magyarázatot adjunk egy-egy helység többnyelvű helyneveinek eredetére. – P. Harcos Veronika lektorként segítette a könyv munkálatait. Ő véglegesítette a német helynevek nyelvjárási alakjainak köznyelvi megfelelőit. Swierkiewicz József rajzolta nagy pontossággal a könyvekben közölt térképeinket. Nem kis gondot jelentett számára sok esetben a nagyméretű térképlapok kicsinyítése pantográf segítségével.  Sajnos, a térképek a nyomdai munkálatok során torzultak, így a számok nehezen olvashatók a rajzokon. Kihajtható formában szebbek lett volna a térképek, de ezt a nyomda nem tudta megoldani. – A könyvek tipográfiai tervét Borsy Károlynak, a híres pécsi nyomdásznak köszönhetjük. Szerencsés újítása volt, hogy az adattári részben félkövérre szedje a nyomda a nevek helyére utaló számokat. A képszerkesztés Farkas Béla igazgató munkája. Sajnos, nem volt graféma (betű) az illabiális ȧ jelölésére a Kaposvári Nyomdában, ezért å betűk állnak az ȧ hang helyén! A II. kötetben található Névmutatót B. Gereben Györgyike készítette. A BMFN-ben található fontosabb földrajzi köznevek értelmezését Markó Imre Lehel állította össze (II. kötet 951–958). Az itt említett felejthetetlen munkatársaim sem élnek már. – Baranya megye régi és újabb helyneveinek összevetését Pesti János tette közzé (II. kötet 1271–1275).  – A BMFN két kötetében számításaink szerint a névvel megjelölt locusok száma 1 millió körül lehet. A történeti adatokkal és főleg a kéziratos térképekről származó névváltozatokkal együtt a nevek száma talán a másfél milliót is meghaladja. – A volumenében és tudományos érték tekintetében is hatalmas névgyűjteményt a mai viszonyaink között már nem lehetne elkészíteni. Az általunk felkeresett adatközlők nagy része már biztosan nem él, és az egykori, lelkes főiskolai hallgatóink is a 60–65 év felé járhatnak. Nem túlzás azt állítani, hogy a BMFN felbecsülhetetlen értékű névadattár, amelyben sok archaikus helynév található. Úgy vélem, hogy ezek a mai magyar szókincsben már-már nyelvemléknek számítanak.

Csaknem egy évtized kellett ahhoz, hogy a BMFN elkészüljön.1973-ban és 1974 elején végeztük az élőnyelvi nevek helyszíni gyűjtését. 1975/76-ban a levéltári adatok ellenőrzése volt soron Reuter Camillo cédulái alapján; illetve eddig nem kutatott térképeket és határjárásokat is találtunk. Fél évig végeztem Pesty Frigyes kéziratos munkájából a baranyai helynevek adatainak kiírását. Ezzel párhuzamosan kicéduláztam Györffy György nagy munkájából [Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza] az oklevelekben rögzített falunévi adatokat, valamint Káldy-Nagy Gyula könyvéből [Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai] az 1554-ben és 1586-ban még létezett falvak nevét. Átadtam a közzétevőknek a falunevek etimológiájára vonatkozó adatokat Kiss Lajos alapvető könyve, a FNESz alapján. 1976–1978 között végezték közzétevőink az élőnyelvi adatok helyességét részben a korábbi adatközlők, részben újabb adatközlők bevonásával. 1978–1980 között elkészültek a nyomdai munkára alkalmas kéziratok, és e munkákkal párhuzamosan Borsy Károly már tervezhette a kéziratok tipográfiai megoldásait, illetve szerkesztőként törekedtem arra, hogy egységes legyen az közzétevőktől kapott végleges szöveg. A nyomdai munkákat 1980–1981 között a Kaposvári Nyomda végezte Farkas Béla igazgató irányításával. Folyamatosan kaptam meg a az elkészült szövegek korrektúrapéldányait. A meglelt kisebb hibákat is javítottam, és ezután megtörtént a hibák javítása a nyomdában is. Akkor még ólombetűkből szedték a könyv oldalait. Ha hiba adódott, szét kellett szedni az oldalt, hogy a megfelelő betű kerüljön a hiba helyére. A nyomdászok türelemmel javították a hibákat! 1982 nyarára készült el a BMFN két kötete. Borsy Károly hozta el kitörő örömmel nyaralónkba (Balatonboglárra) az oly igen várt könyveket. Feltűnt, hogy már az utca elején a feje fölé emelte Karcsi bácsi a könyveket, és csaknem futva érkezett hozzánk. Hatalmas volt az öröm. Úgy emlékszem, hogy kurjongattunk és sírtunk is örömünkben. – Ez nem lehet igaz! – ismételgettem. – Igaz ez, Jánosom! Íme, a két könyv! – nyugtatott Karcsi bácsi.

Érthető, hogy kis ünnepséggel köszöntöttük a fáradhatatlan Karcsi bácsit, a BMFN nyomdai „megálmodóját”!

A kis kitérő után visszatérve az elkészült kiváló könyvhöz, örömmel állapíthatom meg, hogy az emlékülés előadásait tartalmazó kötet szép összegezője és részben lezárója is a 200 éves baranyai helynévkutatás történetének. Világosan látjuk, hogy a lelkes helynévgyűjtők, majd a névkutatók egymást követő nemzedékei teremtették meg – majdnem a semmiből – Pécsett a tudományos igényű helynévkutatást Haas Mihálytól Reuter Camilloig. Fogjuk el úgy, hogy a HelyNévTörténet című könyvünkkel méltó emléket állítottunk a BMFN adatközlőinek, gyűjtőinek és közzétevőinek egyaránt. A tanulmánykötet segítheti a helynévkutatás pécsi és baranyai eredményeink jobb megértését, és egyúttal már jövőbe mutató szerepe is lehet. Helyesen állapította meg Erdős Zoltán szerkesztő a mű Előszavában: „… a tanulmánykötet igazodási pontként szolgál majd a névtan tudománytörténete számára, és újabb kutatásokhoz járul majd hozzá a legkülönbözőbb tudományterületeken.”

Előadásában Gábor Olivér régész arról szólt (11–35), hogy a baranyai helynévanyagban is vannak példák avar eredetű helynevekre. • Barics Ernő professzor (37–43) és Gerstner Károly nyelvész, tudományos főmunkatárs (45–53) példák említésével utalt arra, hogy a BMFN a szlavisztikai és a germanisztikai kutatásoknak is fontos bázisa. • Két előadásban volt szó arról, hogy a helynévi és személynévi adattárak alapul szolgálhatnak bizonyos művelődéstörténet kérdések megoldásához. Vörös Ferenc nyelvész, főiskolai tanár a kelet-szlavóniai Rétfalu 18. századi anyakönyvek adatait elemezve (57–79) megállapíthatta, hogy a településnévi adatok alapján egyértelműen kirajzolódik a rétfalusiak kapcsolatrendszere (a 76. oldalon). Érdekes, hogy Zentai János néprajzkutató hasonló módszerrel (ki- és beházasodási adatok anyakönyvek alapján) határozta meg az Ormánság területi határait. • Erdős Zoltán történész, egyetemi adjunktus újszerűen azt vizsgálta, hogy a középkor és a török hódoltság emlékezete hogyan őrződött meg Villány és Siklós környékének helyneveiben (81–92). • Három előadás témája volt a baranyai helynévkutatás története. Pesti János nyelvész, ny. egyetemi docens terjedelmes tanulmányban foglalta össze a baranyai és pécsi helynévkutatás 200 éves történetét, s egyúttal utalt a BMFN helyére, szerepére a magyar helynévkutatásban. A dolgozat azért is jelentős, mert eddig érdemben és átfogóan senki nem foglalkozott a baranyai és pécsi helynévkutatás előzményeivel. Kimutatható, hogy az egyes korszakok kutatói támaszkodtak az elődök kutatási eredményeire, ám egyúttal újszerű felismeréseikkel is gazdagították a kutatási módszereket, főleg Németh Béla, Klemm Antal, Bárdos István, Reuter Camillo, Madas József, Petrovich Ede és Timár György. .•  Pesty Frigyes kéziratos helynévgyűjteményének közzététele gondos, figyelmes filológiai munkát kíván. A nehéz  feladatot a PTE oktatói, Csibi Norbert történész, egyetemi adjunktus, Gőzsy Zoltán történész, egyetemi docens, tanszékvezető és Máté Gábor néprajzkutató, egyetemi adjunktus kiválóan oldották meg. Közös munkájuk 2019-ben jelent meg Baranya megye helynévtára 1864–1865 címmel. [Ismertetése: Honismeret 2021/1. 123–124]. A közzététel tanulságairól szól Csibi Norbert és Gőzsy Zoltán közös tanulmánya (123–131). • Németh Béla, a neves dualizmuskori pécsi ügyvéd és történetírói munkásságáról sokan megemlékeztek, de a névtani témájú írásait kevesen ismerik. Ezért kiváló ötletnek tartjuk, hogy Wéber Adrienne történész, helyismereti könyvtáros komplex szemléletű tanulmányban ismertette a polihisztor képességű történész munkásságának eredményeit (133–164). Németh Béla 11 kötetes kéziratban maradt munkája (Baranya Vármegye Helynevei történeti és nyelvészeti szempontból összeállítva) olyan kutatástörténeti kuriózum, amely képet ad a 19 század végnek és a 20. század elejének interdiszciplináris kutatási módszerekkel folytatott igen érdekes eredményeiről. E munka adatait kisebb részben a BMNF-ben is közöltük. Nagy értéknek tekintjük a Pécs szöllői, utczái és malmai 1686-ban és A pécsi utcanevek a 18-ik század elején című dolgozatait (Pesti János: Pécs utcanevei. 463–466).

Különös értéke könyvünknek, hogy két kollégánk felidézte írásában a helyszíni gyűjtésben szerzett, máig megőrzött tapasztalatait, emlékeit. Turós Lászlóné ny. általános iskola tanár (164–174) Vajszló környéki falvakban gyűjtött élőnyelvi helyneveket, és egyúttal egyik közzétevője volt a Siklósi járás neveinek. Példamutatóan tudott kapcsolatot teremteni az idős adatközlőkkel is, és sok új adattal bővítette a szóbeli helynevek adattárát. Következetes és pontos volt az élő nevek hangzásának rögzítésében.  A nevekhez kapcsolódó néprajzi vonatkozásokat is gondosan feljegyezte. Leghíresebb adatszolgáltatója Nagy Ferenc, az egykori miniszterelnök volt, aki Vörös Vince tájékoztatása után levélben küldte el Bisse község helyneveinek gyűjteményét, tenyérnyi térképpel együtt. Azt külön is említenem kell, hogy Izabella a gyűjtésben szerzett tapasztalatait jól hasznosította az általa vezetett sikeres színjátszó szakkör munkájában. – Kicsit ide is tartozik, hogy Vörös Vince ny. agronómus, a Független Kisgazdapárt elnökségének tagja, legutóbb az Országgyűlés alelnöke Bakonya községben végezte el példamutatóan az élő helynevek gyűjtését. A gyűjtés során állandó levelezésben voltunk. Nagy megtiszteltetésnek tartottam (és tartom ma is), hogy Vince bácsi barátjának tekintett. A tőle kapott kézírásos leveleket és a Politikai utam című életregényét megőrzésre átadtam a Baranya Megyei Levéltárnak Nagy Ferenc levelével együtt. Ezek a dokumentumok a BMFN-nel kapcsolatos kincseink közé tartoznak. [Kis dolgozatban örökítettem meg Vince bácsi érdemeit Bakonya büszkesége: Vörös Vince címmel (Pesti János: „Rozmaringot ültettem cserépbe”. Pécs, 2023. 202–204)]. • Tarr Ágnes kémesi ny. tanár, gyógypedagógus (175–176) – öccsével, Tarr László ny. tanárral együttműködve – Kémes környékén gyűjtött igen érdekes kelet-ormánsági helyneveket. Gyűjteményük azért is számít hitelesnek, mert a paraszti munkákban mindketten részt vettek, így szinte naponta hallhatták a szebbnél-szebb archaikus dűlőneveket. Meglepően sok érdekes falucsúfolót gyűjtöttek. Ezek a baranyai folklorisztika remekművei, amelyek az ormánsági emberek nyelvi (szókincsbeli) gazdagságáról, fantáziájáról és költői tehetségéről is vallanak. Ágnes lelkesen tanította a helyi mondákat és falucsúfolókat a kémesi iskolában. • Borsy Judit ny. főlevéltáros tanulmányából (171–180) megismerhetjük, hogy édesapjának, Borsy Károlynak milyen szerepe volt a Baranya megye földrajzi nevei [BMFN] létrejöttében. Kevesen tudják, hogy Karcsi bácsi nemcsak kitűnő nyomdász-tipográfus volt. A könyvek lelkes tervezője olyan könyveket, tanulmányokat írt, amelyek nélkülözhetetlenek a helyi nyomdatörténeti kutatásokban. A 127 000 darabos képeslapgyűjteményének igen jelentős művelődéstörténeti értéke van. A BMFN formai tervezését az ő magas szintű tipográfiai tudásának köszönhetjük. Fáradhatatlan volt Karcsi bácsi a nyomdai munkák szervezésében is.

Nagy meglepetés volt számomra, hogy a Függelékben szerepelnek azok az írások, amelyek a BMFN előkészítésével és a kész mű fogadtatásával kapcsolatosak.

Segítheti a BMFN használatát a Pesti János készítette Gyűjtési útmutató közzététele (188–204). Ezzel készítettük fel a gyűjtőket 1973-ban és 1974-ben a helyszíni gyűjtés módszerének alkalmazására. Az Útmutató egyszerűsített változata megtalálható itt is: BMFN I, Bevezető 7–13.

Olyan jelentős esemény volt a BMFN-nel kapcsolatos munkálatok indulása, hogy erről hírt adott Mándoki László (183–184), Wallinger Endre (185–186), a Dunántúli Napló (187, 205, 210, 225), Csuti János (206–207) és Dunai Imre (208–209). • Elismerően nyilatkoztak a megjelent BMFN-ről a könyv recenzorai: Imre Samu (212–217), Kálmán Béla (218–221), Hajdú Mihály (222–224); Benkő Loránd (MNy. LXXX, 258–259), Hoffmann István (Magyar Nyelv LXXXII, 486–94), Hajdinákné Csorba Eszter (Baranyai könyvtáros 1984. 1. 35.), Penavin Olga (Üzenet [Novi Sad] 1984. jan. – febr. 78–81), Sebestyén Árpád (Magyar Nyelvjárások XXVI–XXVII.  249–252), Szabó József (Csongrád megyei honismereti híradó 1986. 187–195)  • A Baranyai Művelődés 1989/3. számában (Helynévi adattáraink a tudományos kutatás szolgálatában) címmel tudományos ülést rendeztünk 1988. május 20-án Pécsett, a Művészetek Házában. Előadók voltak: Benkő Loránd, Mollay Károly, Barics Ernő, Ördög Ferenc, Andrásfalvy Bertalan, Kiss Z. Géza, J. Soltész Katalin, Vadas Ferenc, Penavin Olga, Lovász György, Vörös Vince.  • Ugyanitt még: Pesti János összeállítása Reuter Camillo szakirodalmi munkásságáról.

*

HelyNévTörténet
Tanulmányok a baranyai névtudomány köréből
A kötet megjelent: Pécsett, 2025-ben.
A BMFN megjelenésének 40. évfordulója tiszteletére készült, a 2024-ben rendezett emlékülés előadásai és a kiadványhoz kapcsolódó fontosabb dokumentumok alapján.
Kiadta: a Csorba Győző Könyvtár – Pro Pannonia Kiadó
Felelős kiadó: Miszler Tamás
Szerkesztette: Erdős Zoltán
Elérhető: Csorba Győző Könyvtár – Pécs, Universitas u. 2/a

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.