Budapesti bemutató
Bányai Tamás egyike azoknak az íróknak, akiket szinte lehetetlen beskatulyázni. Aki erre a feladatra vállalkozik, már a kezdet kezdetén áthághatatlan akadállyal találja magát szemben. Bányairól még azt sem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy az amerikai magyar, vagy inkább a magyar amerikai irodalmat gazdagítja, nem beszélve a magyarországi magyar irodalomról. Témáiban nemcsak a tengerentúli és a tengeren inneni világ elegyedik csaknem szétválaszthatatlanul, hanem a közelmúlt „szocializmus fénykorának” nevezett időszaka is összekapcsolódik a mával, az ezredforduló boldog kíváncsisággal várt, de jószerével csak bizonytalanságot hozó éveivel.
Bányai legújabb kötetét, a Mire minden jóra fordul című regényt a budapesti székhelyű Barankovics Alapítvány és a Magyar Napló Kiadó közösen adta ki, miután ez a mű első helyezést ért el az alapítvány 2008-as irodalmi pályázatán. A könyv bemutatójára november 6-án került sor a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában, az író ismerősei, barátai és a helybeli irodalomkedvelők jelenlétében.
Szentmártoni János, a kiadvány szerkesztője rövid bevezetőjében elsősorban a könyv tartalmi ismertetésével foglalkozott, ami teljesen igazolta a fent emlegetett kettősséget, mert olyan műről van szó, amelynek cselekménye a kádárizmus éveiben kezdődik és Amerikában folytatódik. A szó hagyományos értelmében vett befejezésről azért nem lehet beszélni, mert Bányai elvarratlanul hagyta a regényét. A főhős sorsáról tehát csak találgathat az olvasó.
Mivel a könyvbemutatók nagyjából fele-fele arányban szólnak az íróról meg a műről, a Mire minden jóra fordul című kötetnek is meg kellett osztoznia a reflektorfényen a megalkotójával, Bányai Tamással. Az irodalomkedvelő közönség ezzel pedig kifejezetten jól járt. Bányairól kiderült, hogy nemcsak tehetséges író, hanem remek előadóművész. Igazi showman, aki kivételesen jól olvassa fel a saját írását, sziporkázik, rögtönöz, együtt
bánkódik és derül a közönséggel. Élvezet volt hallgatni humorral és öniróniával gazdagon áthatott történeteit, amelyek között itt-ott valódi műhelytitkok is előbukkantak. Bányait érdemes meghívni a sokszor megkérdőjelezett és lejáratott író–olvasó találkozókra, mert bizonyosan vissza tudná adni azt a közvetlen és meghitt kapcsolatlehetőség mítoszát, amely az alkotó és a befogadó közönség között mindig is vágyállapot maradt.
Nincs arra kidolgozott recept, hogy egy frissen megjelent kiadványra milyen módon hívjuk fel a figyelmet. De talán az a legbiztosabb módszer, hogy az író személyes hitelességével irányítsuk rá az érdeklődést. A többi már az olvasókon múlik.
M.S.
Szóljon hozzá!