Hajnalban arra ébredtem,
hogy rég hallott neszek verik fel
a csendet: eső kopog az ablakon,
és rég néma madarak csivitelnek
az ablakom alatt. Olyan régen tartott
már az aszály, szomjazott a föld és
kókadtan lógtak a fák csüggedt ágai.
Míg hallgattam, ahogy az eső muzsikált,
elképzeltem, amint ég felé tartják ágaikat
a fák. Míg hallgattam ezt az édes, rég hallott
eső-muzsikát, éreztem, ahogy elringat,
álomba sodor az eső hangja, és a résnyire
nyitva hagyott ablakon át hozzám
besurranó, simogató szellő érintése.
Így érkezett el a reggel, a földön már
alig látszottak a hajnali eső nyomai,
és elfogott a kétség, hogy vajon csak
álmodtam-e, vagy valóban esett?
És akkor megláttam az ablak alatt
egy picike tócsát, amit még nem
szárítottak fel a felkelő Nap sugarai.
Nem álom volt, ujjongott a lelkem,
valóban esett, felfrissült a lég és
feltöltekeztek madarak meg a fák.
Csak ennyi kellett, hogy cicám és én
megérezzük: milyen szép is a világ!
2026 júliusában
Szóljon hozzá!