Kocsis Tibor írásai

Hajdanában danában, mikor még a nő csak lány volt, élt egy fiú: Fajankó. Ez a Fajankó a fiúgimnáziumba járt, a szóban forgó lány pedig, ha hiszed, ha nem, a lánygimnáziumba. A lány apja tudós tanár, a fiúgimnáziumban osztogatta a jeleseket és – ahogy ő mondta – a „kampókat”.

Szomszédaim. Ezt a képet tavaly készítettem róluk. Másfél évtizede ismerem őket, cigányok. A kerítésen át néztem, ahogy készültek a hóemberek. A férfi lapáttal építette a törzseket, a leány görgetve hizlalta a fejeket.

Ilyet még nem pipáltam! – mondanám tréfásan, ha éppen a hírtől nem füstölögnék már magamban. Hihetetlen. Pedig a hír igaz: kilakoltatták a hajléktalanokat. Pontosabban így igaz a hír: a fővárosban az egyik kerületi Vöröskeresztet úgy költöztették ki, hogy nem volt hova be.

Ötven éve is lassan, hogy sokat vonatoztam. Az utóbbi évtizedekben már inkább gépkocsival, néha autóbusszal közlekedem. Kívülállónak számítok immár MÁV-ügyekben.