Karádi Kázmér írásai

Kinyúlni a végtelen fele,
Tarka platánként csókolni az eget,
Megtartani a csillagporos éjszakát,
Hagyni lehullni a menny zálogát.

Álltam csendben,
S néztem,
Hogy merengenek a fények
A tó vizében.

Nyújtja már a szélnyűtte idő
Az őszi órák végtelen lángját
Bele a homályba.

Az éj fekete szárnyán elbukó kísértetek
Zuhannak a pokol mélysége felé.
Röhögve harapnak lelkeket
Odalökve magukat a Mindenség elé.

Szemed barnaságának puha takarójában
Pihen a tekintetem.

Bőröd selymének meleg simogatásában
Pihen az érintésem.