No Image

Hazatértem

2008. január 11., péntek Szentiványi Árpád 0

Férfiasan be kell vallanom, nem hiszek a jóslásokban. Sem tenyér-, sem kártya-, sem kávéjóslásban. Egyszóval semmiféle jóslás nálam számításba nem jöhet. Életemnek egy epizódja megváltoztatta ezen elhatározásomat, mert 12-13 éves koromban egy jóslás megváltoztatta egész életemet. Abban az időben szerettem búcsúkra járni, mert ekkor apámtól kaptam egy kis zsebpénzt, amiért azt vehettem, amit akartam.

No Image

VII. Nemzetközi Magyar Fotópályázat – 2007 – Beküldési határidő: 2007. augusztus 1.

2007. június 8., péntek Hetedhéthatár 0

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, továbbá a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSZ) fotókiállítást rendez 2007. szeptember 21. és október 4. között, a határainkon túl élő és alkotó, magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusok, továbbá a Magyar Fotóművészek Világszövetsége tagjai részére.

Tám-fotók Budapesten

2006. november 3., péntek Szarvas István 0

Hat ország tizenegy fotográfusa elhatározta, hogy szövetséget hoz létre kiállító fotóművészek számára. Az elhatározást tett követte. Tavaly Ausztriában került sor első közös kiállításukra, ezen két magyar résztvevő volt: Gyarmati Csaba és Tám László.
Tám Lászlóval, lapunk fotórovatának készítőjével képei előtt a Ferencvárosi Pincegalériában beszélgettünk.

No Image

A fotóművészet jegyében – Henkel Art.Award 2006

2006. május 2., kedd Hetedhéthatár 0

A bécsi székhelyű Henkel Central Eastern Europe (CEE) idén ötödik alkalommal hirdeti meg Henkel Art.Award (Henkel Művészeti Díj) elnevezésű pályázatát Közép-Kelet-Európa, illetve Közép-Ázsia 28 országa számára, 2006-ban a fotóművészeknek. A jelöltek alkotásait egy kiállítás keretében Bécsben, novemberben mutatják be a nagyközönségnek. A Henkel Art.Award célja, hogy hozzájáruljon a népek egymás közötti megértéséhez és az európai integrációhoz.

Könyvajánló – 86 éves barátunk új kötete

2006. január 13., péntek Hetedhéthatár 0

Barátunk és szerzőtársunk, Szentiványi Árpád január 4-én volt 86 éves. Szeretettel köszöntjük őt ebből az alkalomból, és további jó egészséget kívánunk neki! Születésnapi ajándékként most jelent meg új kötete a Dávid Kiadó gondozásában, Első nyolcvanöt évem bolyongásai címmel. „Bámulatos az a vitalitás, ahogyan Szentiványi Árpád, Kaposvár kiváló fotóművésze immár 85 évesen, de még mindig fáradhatatlanul, aktívan részt vesz művészeti életünkben.

A kép ezer arca

2005. november 4., péntek Szarvas István 0

A kép ezer arca a szerző, ifj. Regös István érzései, meséi, gondolatai, amelyeket hat kiváló fotóművész – E. Várkonyi Béla, Kanyó Béla, Kerekes Emőke, Papp Mónika, Regös Gábor, Varga Gábor – képei inspiráltak, ezzel szemben az emberi bölcsesség legmélyét, a tudás tanulhatatlan, csupán veleszületett bölcsességgel birtokolható képességét tükrözik.

Képekkel írt vallomások a világról – Tám László fotóalbuma –

2005. szeptember 23., péntek Bogádi Kis György 0

Valahányszor új könyvet veszek a kezembe – mint most TÁM LÁSZLÓ „Fejezetek – Leicaval színesben” című albumát –, úgy kapom föl a fejem egy versre régóta már, mintha az nekem szóló intés volna. Hogy el ne feledjem: a jó könyvek, a „falatkenyér”-fontosak azért születnek, hogy beteljesedjék a költő látomása a legszentebb akaratról: „Legyen világosság, szólott az Isten és támadt a Nap. De könyvet írt az ember s szólt: legyen világosabb!”

Első nyolcvanöt évem

2005. március 11., péntek Szentiványi Árpád 0

Első nyolcvanöt évem címmel január 25-től három héten át láthatták a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium növendékei, tanárai, valamint az iskolába látogatók barátunk és szerzőtársunk, Szentiványi Árpád fotóinak kiállítását a gimnázium és a Somogyi Fotóklub rendezésében. A kiállításmegnyitón Mihályfalvi László gimnáziumi igazgató köszöntő szavait és a műsort követően a 85 esztendős EFIAP, PSA**, E-MAFOSZ/G, ES-MAFOSZ alkotóművész Somogy Megye Közgyűlésének emlékérmét és oklevelét, továbbá Kaposvár Város Önkormányzatának emléklapját vehette át munkásságának elismeréseként.

Portrék

2004. november 19., péntek Tóth Károly 0

Bocz Gyula, Szatyor Győző,
Soltra Elemér, Bogádi Kis György,
Barth István, Dávid Kis Ferenc,
Amerigo Tot, Kelle Sándor,
Pákolitz István, Tüskés Tibor,
Bükkösdi László