Bányai Tamás írásai

Dantész Ede a Fára Jó nevű Mahart hajó kapitánya. A parton a csaja várja őt, akivel össze akar költözni. Ebből nem lesz semmi, mert az összeköltözés előtt Dantész Edét csőbe húzza legjobb haverja.

Soromra várok a kórházi folyóson. A mellettem ülő úriemberrel szóba elegyedünk. Néhány közömbös szóváltás után megbök: nézze azt a pasast, mutat a főnővéri iroda ajtaja felé.

Megállít egy hajléktalan az utcán. Nekem adná? Kérdem: mit? A félig szívott cigarettáját. Azt már nem! Megkínálom a dobozból. Kivesz egy szálat. Hálás. Engem pedig megrohannak az emlékek.

Az egyik leghírhedtebb náci nagykutyáról, Martin Bormanról egész életében alig készült néhány fénykép. Míg náci társai szívesen pózoltak a kamerák előtt, addig ő messze elkerült minden fényképészt.

Időnként mindig felvetette valaki, hogy Petőfi Sándor nem halt meg Segesvárnál, hanem fogságba esett, s csak évekkel később, valahol Szibériában szólította magához a kaszás. Ezt a feltételezést sokan elutasították, mint képtelenséget.

Igen Tisztelt Pártbizottság!

Nyilván furcsának és szokatlannak találják, hogy egy tigristől kapnak levelet, aki ráadásul még csak nem is párttag. Mentségemre legyen mondva, a dzsungelben, ahol én élek, még nem alakultak pártszervezetek…

Gyanítom, hogy majd mindenki ismeri a közmondást, miszerint kis ember nagy bottal jár. Nos, Bonaparte Napóleon alacsony, tehát kis ember volt, amúgy pedig nagy hadvezér, aki ügyesen és hatékonyan forgatta kezében a marsallbotot.

Mindig csodálkoztam azon, hogy emberek milyen felkészületlenül vállalkoznak bizonyos dolgokra. Mint a favágó, aki meg sem nézi hány fogát húzta ki fűrészének a dentiszt. Nem tudom, ilyen esetekben kinek mi jár a fejében.

Több mint hetven éve, hogy az európai hadszintereken véget ért a II. világháború. Az én nemzedékem javarésze elmondhatja, békében élte le életét. Természetesen ez a megállapítás még Európában sem vonatkozik mindenkire.

Egy tucat fokhagymás éticsiga elfogyasztása alaposan felcsigázta doktor professzor Knédly Ábrahám érdeklődését német kollegáinak azon megállapítása, miszerint újabban már csak a tüntetők oszlanak, a halottak nem.