Kartonpapa mindenkit maga alá gyűr

2024. május 1., szerda Komlós Attila 0

A bemutató óta töretlen népszerűségnek örvend Tasnádi István Kartonpapa című előadása a Pécsi Harmadik Színházban. Az 1970-ben született drámaíró, forgatókönyvíró, rendező a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére írta a színdarabot; ősbemutatóját 2018 februárjában tartották. A közönség még abban az évben láthatta a produkciót a POSZT-on.

Képeslapok elfeledett grafikusa: Boór Vera

2024. március 28., csütörtök Komlós Attila 0

Legnagyobb ünnepeink, Húsvét és Karácsony közeledtével az alkalmi dekorációk, díszek mellett előkerülnek a szekrények mélyéről a rokonoktól, ismerősöktől kapott régi képeslapok is, szerencsés esetben több generációra visszamenőleg. Ez is egyfajta kapcsolat a jelenünk és a múltunk között. A személyes kötödés mellet ezek a képeslapok sokszor más értékeket is hordoznak. A gyakran sajnos tömegárunak, alkalmi kacatnak tekintett nyomdatermékeken a sok „sablonos” ábrázolás mellett előfordulnak híres festőművészek vagy szobrászok galériákban őrzött mesterműveinek reprodukciói, valamint kevésbé ismert grafikusművészek képeslap céljára készült munkái is.

Az ügynök halála a Centrál Színházban

2024. február 25., vasárnap Komlós Attila 0

2024. február 24-én mutatta be a budapesti Centrál Színház Bíró Bence friss fordításában Arthur Miller drámáját, Az ügynök halálát. Vannak színdarabok, melyek egy-egy legendás alakítás, vagy rendezés révén szinte „beleégtek” a köztudatba. Ezek közé tartozik Arthur Miller egyik klasszikusa, Willy Loman figurájával.

Szubjektív kiállításajánló 2024-re

2024. február 17., szombat Komlós Attila 0

Január elején vetődött fel a gondolat, hogy egy szubjektív kiállításajánlót tegyünk közzé a Hetedhéthatár oldalán, amely felvillantja a 2024-es év legjelentősebbnek ígérkező hazai időszaki tárlatait. Február közepére körvonalazódott, hogy mi is várható ebben az évben. Egy „legek legjei” válogatást nyújtunk át Olvasóinknak a témában.

Pino Daeni képei

2024. január 23., kedd Komlós Attila 0

Pino Daeni 1939. november 8-án született az olaszországi Bariban. Képeit laza, de pontos ecsetkezelés jellemzi, alkotásain legtöbbször feminin, romantikus nők és erős férfiak jelennek meg. Korának egyik legjobban fizetett könyvillusztrátoraként több mint 3000 könyvborítót, filmplakátot és magazin-illusztrációt készített.

Kialudtak a színes fények az ajtó mögött

2024. január 19., péntek Komlós Attila 0

A régi polgári lakás dolgozószobájának sárga katedrálüveges ajtaja csukva van. Színes fények foltjai szűrődnek át rajta: egy óriási karácsonyfa égősorának fényei. Edit néninél vagyunk, körülöttünk míves bútorok a 19-20. század fordulójáról, roskadásig megtöltve-telepakolva egy élet emlékeivel. Az ajtó kinyílik és feltárul előttünk a csoda: a lakás legnagyobb szobájának közepén egy leírhatatlan méretű, díszek százaitól roskadozó fa.

Újévi koncert Bécsből

2024. január 1., hétfő Komlós Attila 0

A Bécsi Filharmonikusok 1939-ben tartotta első újévi koncertjét. Érdekes módon az első koncert még nem január elsején, hanem december 31-én került megrendezésre. Újév napján először 1941-ben tartottak koncertet. Ausztria német megszállása után történt mindez – a jótékonysági céllal meghirdetett koncertek bevételei a második világháború végéig nemzetiszocialista segélyszervezetekhez mentek.

Kövesd a Mikulást a Flightradaron!

2023. december 21., csütörtök Komlós Attila 0

A Mikulás manói az utolsó simításokat végzik a játékokon, a földi személyzet pedig a szánkót készíti elő, Rudolf vörös orra is új fényezést kapott. A munka majdnem befejeződött, a Mikulás készen áll a követésre a Flightradar24.com oldalon vagy a Flightradar24 iOS és Android alkalmazásban! Az előzetesen benyújtott repülési tervek alapján a Mikulás december 24-én 04:00 (UTC) körül indul el az Északi-sarkról, hogy a távol-keleti időzónákban időben szállhasson le az első házakhoz.

A világon először Magyarországon jelent meg hivatalos karácsonyi bélyeg

2023. december 20., szerda Komlós Attila 0

A 80 évvel ezelőtt, 1943-ban kibocsátott, három címletből álló sorozat Tóth Gyula szobrász- és éremművész (1893-1970) tervei alapján készült. A négyfilléres bélyegen az angyalok hirdetik Jézus születését a pásztoroknak. A húszfilléresen a bárányokkal érkező pásztorok teszik tiszteletüket Jézus előtt. A harmincfilléres címleten a Napkeleti bölcsek / Háromkirályok hódolata jelenik meg.

Mi a kapcsolat a Hotel Jane és a Titanic között?

2023. december 13., szerda Komlós Attila 0

New York múltjának egy érdekes részletét őrzi a Hotel Jane. A hétköznapi külsejű épület West Greenwich Village egy csendes, macskaköves utcájában található. Alig hívja fel valami a figyelmet rá, mégis különleges titkokat őriz.