Vasi Ferenc Zoltán írásai

Naponta meggyötörsz,
naponta bántalak,
nővérem lehetnél
s lettél fiam anyja.

Világegyetem Ura, Apostoli Mátka,
Költők nagy Sorsfogoltja, Égből alászálltak
Ízzás-Fehér Rózsalángja,

Múltamból egy göröngyöt cipelgetek.
Elrejtem mélybe, nem búsítlak vele.

A magunk mögött hagyott házban
renddé növekedik a homály
terebélyes világ világa

Smaragd-jóság
Szentek homlokában a pillanat
A révész markában a hithajnalonta ide-oda

Ég alá törpülök
s torokhangon szólok
küszködöm a testtel
reszketek a csenddel

Szobatiszta vagyok – és szabadúszó,
de nincsen kád, medence,
hogy előmerüljek
egy kötött versformában valakiért.

A tenger-zöld dió-halom
ezer-lelkű fáról dalol,
bokáig emlékekben
sétálsz az Édenben…

Békülj meg sorsoddal,
hányt-vetett és dobált,
vedd fel a vízszinteset,
álomrend az éjszakád.

Magyarnak lenni? – állni egy fa lombja alatt,
körötte sok aratni való búzamező, szőlőskert –
srégen kinézni a kék égboltozat felé,
s közben kenyeret szelni, országformájú szeletet.