Csák Gyöngyi írásai

Rendületlen
hordja a köveket,
mint gyémántjait kiveti –
ilyen a tenger

Mint újranyitott akták
vagy feltárt sírhelyek,
visszakúsznak gyakran,
akárha régi kísértetek.

Nincs sivárabb a novemberi kertnél,
virágok fejét a fagy lemetszi,
füvet fojtanak dérnyirokcsomók

Koszolódó függönye mögött
egyre sóvárabb a képzelet
homlokon csókoló  helyett
a kupán vágó múzsa szól

nehéz
csöndű
fáradt
béke

Most jó egyedül a meleg szobában
Noé bárkája ritka csendembe úszik,
hozza magával, lám itt lebeg előttem
a múlt levegővel teli zsákja.

Nem nyit tért,
bár írva vagyunk
tenyerében.

Magához tér
az infúzióval
életben tartott rózsa.

Hogy emlékeztessenek
az emberi küldetésre
vissza-visszakanyarodok
a tagadhatatlan hősi múltba

Elfáradtam a kívül
rideg homályában topogni,
a remény szikkadt penészes
kenyerét enni