Prokop Gábor írásai

Vörös vásznak lógnak az utcákon, főleg azon az egy utcán, a Rombolók útján, széles, már-már mozgalmi utca, a zászlótartókban rudak, a rudakon vörös vásznak. Zászlók. Lobogók. Vörösek. Mint a hús. Azt is mondom a politikai tisztnek a kihallgatáson, hogy a vörös zászló a forradalmi munkásosztály szimbóluma.

Kellene valami szabály, hogy ha nem eszed meg időben az ételt, akkor beleöntik a levesedbe a második fogást. A legjobb a paradicsomos húsgombóc bele egyenesen a húslevesbe. Nézed, ahogy a hosszú metéltek rúgkapálnak, mint a kis kukacok. A szabály az, hogy amikor a legjobban érzed magad és tojsz a szabályokra, akkor beleöntik.

Az ázott fa illata… Öntözéskor kifolyt a víz a műanyag „cserepekből”, amiben a hamisciprusok nézegetik egymást, kicsi patak a kerek fa asztalon, töröljünk vizet a fáról és máris a nedves fa nehéz levegője, poros kigőzölgése, mint az iskolában nagytakarításkor, amikor anyu törölte a port.

– Panaszt teszek egy roppant kínos ügyben – rontott be az irodába dr. Hódosi Edömér. – Jó napot kívánok, ügyvéd úr, hallgatom – mondta a hivatalvezető-helyettes. – Maga engem nem fog diszkriminálni, ezt jegyezze meg magának! Egyáltalán. Honnét tudja, hogy ügyvéd vagyok?

A legrosszabb fajta, nem vitte semmire. Nem tudta, mire készül, mi lesz, ha nagy lesz.  Kicsit színésznek készült, kicsit magyartanárnak, de igazából nem készült el semminek. Hamar el is vették a kedvét, igaz, de hagyta magát, nem karolta fel senki, miért is tette volna, nem is hallgatott volna a bölcs szavakra.

Mindig ugyanaz. Háromkor kel hajnalban. Alig alszik valamit, mert bagoly. Négy órakor beül a jármű kormánya mögé és máris azon töpreng, hogy rá van-e kapcsolva a fűtés, mert ha nem, akkor az első kanyart követően, miután már felfázott, hátra kell mennie, fel kell nyitnia a motortér ajtaját, azonnal piszkos lesz a keze és össze kell dugnia a tyúkbelet, ki kell nyitnia a golyóscsapot.