Erdei Péter írásai

Esőcsepp,
lelkem könnye
legyél ott,
hol izzó,
vörös rózsán
méh vagyok!

Míg virág
voltam, telve,
zenével,
szerelmes
szellők között
fenn, erős

Az éj szélén ül a vén hölgy és ásít,
egy felhőt magára húz takarónak.
Tél van, fázik és rosszul zár az ablak.
Álmában langy eső esik, a szelíd
szélben a tavasz lassan kivirágzik.

Csodálatos hangulatban
csónakázok egymagamban
szelíd vízen nyugalomban,
amiközben lenn alattam,
szavakkal leírhatatlan
háború dúl csúf, hangtalan.

Fakó éjszakák, sötét nappalok állnak
közéd és közém,
észrevétlenül lépek át az életem
botlatókövén.
Utolsó utam elején még nem látom
menetem végét