Szédület
Bogarak életéből
Font gyöngysor
Tekeredik szememre
És visszaránt a földre
Budavári Zoé írásai
holdtalan éjjel
szűkülő résben állok
kezekből font ketrecben
ajkak nélkül kiáltok
megfulladok csendedben
szavaim mélyére zárva
csontok közt pattog a visszhang
Fata Morgana
Azt mondják, a mező átkozott hely. Hajdani sebek emléke morog a törékeny szárak között, s rég elfeledett holtak dúdolnak a szélben, gyilkosukat átkozva. Egyszer régen élt itt egy szörny. Az ő pokoli mágiájának maradványa az átok. Én azonban nem látok semmiféle átkot, csak szélben hajbókoló vadvirágokat, arany ragyogást és békét.
Alkonyhasadás
az alkony kék burka megrepedt.
a repedésbe mártom deres szememet,
míg elérem a csillagokat.
követem a visszhangokat,
a fehér szilánkok suttogását,
Tükörtánc
Felsiklanék a víztükörre,
hogy megérintsem az ég arcát.
Örök kékség venne körbe
és újszülött némaság
Repedés
ezüst tükörbe nézve állok
ezüst tükörben állva nézek
ezüst fényű arcot látok
ezüst fényű arcom véres
mi vöröslik a tükrön túl?
Kontár munka
Reggel lett. Megint. Fáradt sóhajjal nyugtázom az idő képzeletszegény vánszorgását, s megpróbálok visszamerülni az álom színpompás ködébe, de persze ismét kudarcot vallok. Ennek is az átkozott fény az oka! A nap megint felkelt. Nem számít, hogy sebesen suhannak tova az órák, vagy lassan vánszorognak a túlsúlyos pillanatok, a nap minden egyes reggel felkel.
Határtalan égi fény
hömpölygök és áradok
most víz most már láng vagyok
éj mélyén égő szikra
az álom aláhulló szirma
szertelenül szállok a széllel
a föld maradni kérlel
Kórókór
fekete ketrecben
pihen a harmat
csak hallgasd
karcos hangú
légzését
Bizalom játék
Érzem, hogy jön.
Nem látom, mert elbújt
a tükörben.
Nem láttam, mert ott volt
a múltban.
Nem jelezte semmi jöttét,