Végezetül pedig következzen a Lofoten-szigetek újabb csúcspontja (ja, ezt már mondtam): a Reinebringen túra, továbbra is Moskenesøyán. A Reine nevű apró halászfaluból a Reinebringen csúcsra vezető túra klasszikus értelemben nem is túra. 1566 sherpa-kőlépcső vezet fel, amely a könnyedség képzetét kelti.
Másnapra kisüt a nap. Időben el is készülünk, a busz is jön. Ma minden könnyebbnek tűnik. Még a hátizsák is. Elmegyünk Svolværbe (azért ide, mert a busz ide tart), amely a Lofoten-szigetek legnagyobb városa, 4736-an élnek itt. És hogy szusszanjunk egyet, megszárítsuk a ruháinkat, átgondoljuk a továbbiakat, kiveszünk egy szobát. Ablakunk közvetlenül a Svolværgeitára néz, a Svolvær kecskéje nevű hegyre, amelynek két csúcsa a kecske két szarvára emlékeztet. Ez valami jel?
Amíg odalent süt a nap, a szint emelkedésével párhuzamosan rohamosan romlik az idő. És még el sem érjük a Delpen csúcsát (374m), amikor már zuhog az eső, egyre nagyobb a köd, és a távolban látjuk a Matmora felé vezető havas szirteket és a Matmora hóborította csúcsát. De előtte átszelünk még egy hatalmas fennsíkot, a szél a kapucninkat és a hátizsák védőhuzatát tépkedi. Így utólag be kell vallanom, ilyen kihívó túrával Közép-Európában eddig nem találkoztam.
Az ÖBB tegnap jelentette be a 2026-os osztrák vasúti menetrendet. A bejelentés – gondolhatnánk – nem jelent semmi különöset, hiszen minden év decemberében Európa-szerte menetrendváltás szokott életbe lépni. Most viszont egy új korszak veszi kezdetét az osztrák belföldi és nemzetközi vasúti közlekedésében: megnyílik a Koralm-vasútvonal.
A Gyimesekben volt szerencsém többször is megfordulnom. Az odalátogató anyaországi vendégeimnek mindig elmondom, hogy egy mesevilágba kalauzolom őket, egy olyan vidék vár reájuk, ami egyedülálló és tényleg meseszép. A Fügés-teleki tetőn meg szoktunk állni pár percre, pár fotó erejéig, majd az autóbusz ablakából mindenki folytatja a fotózást.
Amikor először említem meg, hogy idén a Lofoten-szigeteken nyaralok, azonnal látom a csodálkozó tekinteteket. Egyrészt: az hol van? Másrészt pedig (miután a hol vant tisztáztuk): mit akarsz a nyár kellős közepén az északi sarkkörön túl? Örülnél inkább, hogy végre jó idő van. A nyár kellős közepe enyhe túlzás ugyan, hiszen még csak június van, amikor utazunk, ennek ellenére megértem a kételyt.
Az internetkapcsolat-mutató az egyes országok internetének utazókra gyakorolt vonzerejét azonosítja különböző szempontok, például a kiberbiztonság, az internet minősége, a megfizethetőség és a szabadság értékelésével. A magyarországi internet az utazók és a távmunkát végzők számára vonzóság szempontjából a 24. helyet foglalja el.
A 19. század utolsó harmadában Európa-szerte sorra épültek a vásárcsarnokok. Az időszakban példa nélküli népességnövekedés jellemezte a városokat, az utcai piacok és kisboltok már nem feleltek meg a tömegigényeknek, közegészségügyi és közbiztonsági problémák jelentkeztek. A növekvő vásárlóerő kiszolgálásának biztosítása és az említett gondok kezelése érdekében született meg a vásárcsarnok intézménye.
Nagyon örülök, hogy a régi sajtót lapozgathatom, mert sok olyan cikk-kincsre találok így, amelyek segítségével nemcsak a múlt kerül hozzám közelebb, hanem olyan értékes, általam eddig nem ismert szerzővel hoz össze a sors, akiknek magvas gondolataival, eszmefuttatásaival érdemes megismertetni a ma olvasóját is.
A régi sajtót, így a pécsit is lapozgatva sok érdekes, a mának is szóló írást, emlékezést találunk, amelyek adatokat szolgáltatnak a régmúlt időkről – már csak ezért is érdemes fölidézni ezeket. Az 1869-től 1873-ig, illetve 1894-től 1913-ig megjelenő napilap, a „Pécsi Közlöny” szintén számtalan ilyen írást tartalmaz. Ilyen volt az 1910. október 1.-jén, illetve 2.-án, két hosszú folytatásban közölt „Balatonfüredi emlékeim” is, dr. Boróczy Kálmán tollából – én is ezt a gyakorlatot követem ennek a fölidézésében.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
