
Pillanat
November ágyán rozsda ül,
az avar szégyelli magát,
varjú muzsikát mímel épp,
vállamon fázik a kabát.
November ágyán rozsda ül,
az avar szégyelli magát,
varjú muzsikát mímel épp,
vállamon fázik a kabát.
A boldogság nehezen körülírható fogalom, már csak azért is, mert számtalan összetevője van, minél fogva kevesen mondhatják el magukról, hogy maradéktalanul boldogok. Vagy ha mégis, akkor az csak ideig-óráig tartó átmeneti állapot.
Múltamba forduló jövőmből
tétován integetek a mának.
Hiába kutatom a végtelent,
nem ad semmiféle választ,
miféle állat is az ember.
Gálával ünnepelte Törőcsik Mari Kossuth-díjas színésznőt 80. születésnapján hétfőn a Nemzeti Színház. A művészt többek között Tompos Kátya, Törőcsik Franciska, Kern András, Lázár Kati, Hirtling István, Voith Ági, Eszenyi Enikő, Bodrogi Gyula, László Zsolt, Stohl András színművész, Szabadi Vilmos hegedűművész, Érdi Tamás, Vásáry Tamás zongoraművész, Jávori Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Selmeczi György, Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, Zorán, Oláh Ibolya énekes, Román Sándor táncos-koreogreáfus és együttese köszöntötte a Jordán Tamás által rendezett esten. Bodrogi Gyulával együtt énekelte Törőcsik Mari azt a dalt, amelyet először énekeltek közösen: a Nekem a Balaton a Riviéra című számot.
A kitaszítottságról, a hontalanságról, a menekülésről, a migránsokról, a jobb élet reményében új hazát keresőkről szól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház legújabb előadása, az Exodus. Pár héttel a premier után, első magyarországi vendégszereplésükön, a Pécsi Harmadik Színházban láthatja a közönség e megrendítő produkciót.
Nyolcadizben adott ki gyönyörűen illusztrált könyvszerű határidőnaplót az Alexandra Kiadó. A naptárt Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, a Rio de Janeiróban 1947-ben született író az ABL (Brazil Irodalmi Akadémia) tagja 2002 óta. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristálydíjával (1999) és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagja címmel (1996) is kitüntették.
A hatalmas új kórház emeletein, végig az egész épület teljes hosszában nyitott folyosó volt, ami szerencsésen bontotta meg a nyolcemeletes nagy tömb egyhangúságát. A kórtermekkel szabdalt hosszú felületet a betegek már rég belakták, kipakolták oda ételes dobozaikat, a feleslegesen sok helyet foglaló tárgyakat.
Rostás Árpád vándorasztalos csodálatos neogótikus bölcsőt készített ajándékul az idén született Sarolta cambridge-i hercegnő számára. A bölcső mintegy három hónap alatt készült el, anyaga tölgyfa, 200 éves diófa borítással, gyönyörű intarzia-faberakással, esztergamunkákkal, faragott, aranyozott kis koronával ékítve, 3000 éves egyiptomi technikával kivitelezve. A bölcső átadására november 19-én került sor a londoni Kensington palota idén felújított szárnyában található elegáns szalonban.
A Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége és a KIKA Lakberendezési Áruház Kft. szervezésében „Hogy’ kerül a csizma az asztalra?” címmel merészen kreatív asztalterítési és díszítési versenyt hirdetett meg. A szervezők nem pusztán a klasszikus hangulatok újrafogalmazását várták, hanem lehetőséget adtak a meghökkentően újszerű kísérleteknek is.
Magyarország Kína európai gazdasági expanziójának hídfőállása, a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt 66 évben most a leghatékonyabb az együttműködés – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kínai-magyar barátságért kitüntető díj átadásán a Parlamentben pénteken. A keleti nyitás nem újkeletű dolog. Kiemelkedő érdemeket szerzett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése terén Medgyessy Péter, a 2002-ben megalakult szocialista – szabad demokrata kormány miniszterelnöke, aki jelenleg is gyakran jár Kínában és fogad küldöttségeket.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes