Helytörténet

Ha fölütjük (vagy számítógépen megnézzük) a lap május 2.-i, keddi számát, idilli vezércikkel találkozunk. Olyan bűbájos mondatokat olvashatunk itt, hogy muszáj idéznem belőle az első harmatos gondolatokat. „Május a tavasz kiteljesedése. A természet hozsannája a mindenek Urához az újjáéledésért. Balzsamos illatok áradásának, milliónyi virágszirom menyasszony ruhás lebbenésének, gyöngyvirágok csilingelésének, a levegő kékjébe fúródó pacsirták dalolásának egyetlen szimfóniába való olvadása.

A központi rendelkezések mellett a lap a helyiekről is közölt sajtóhíreket. Ez történt április 29.-én is, amikor „A zsidó rendeletek végrehajtása Pécsett” főcímű, „A megkülönböztető sárga csillagot 4200-an kötelesek viselni – Befejezték a zár alá vett üzletek leltározását” alcímű írás jelent meg előző napi pécsi keltezéssel. „A kormány által kiadott zsidó rendeletek végrehajtása nagy erővel folyik Pécsett. Az első intézkedések sorába tartozott a megkülönböztető sárga csillag viselési kötelezettségének az eldöntése.

Ha mai szemmel olvassuk át a lap április 29.-i, szombati számának „Nem lehet” látszólagosan jellegtelen című, aláíratlan vezércikkét, sok mindent megértünk abból a szellemiségből, amely az akkori kormányzatot jellemezte országrontó munkájában, és amelyet eléggé el nem ítélhető módon az eredetileg konzervatív-katolikus szellemiségű újság is sajnos magáénak vallott, sőt fennen hirdetett akkoriban… 

Április utolsó napjaiban számos, zsidókra vonatkozó rendelkezés jelent meg. A hónap hátralévő napjairól szóló írásom tehát ezeknek az első részéről szól. A 28.-i, pénteki számában például hosszan taglalta az újság azt a kormányrendeletet, amely előző napi keltezéssel, a zsidó lakások igénybevételéről, és a falvakban-városokban élő zsidók át-, illetve összeköltöztetéséről látott napvilágot – a Magyar Távirati Iroda (MTI) nyomán.

Ha április legvégének közölt híreiből a legfontosabbakat veszem sorra, a világháború hadieseményeinek közlése mellett, a hazai belpolitikára, a helyi hírekre rátérve, a következő cikkeket emelem ki. Elsőként még az április 26.-i lapszám „A magyar politika útjai” című összegzést ismertetem, amely elsőként a március 19.-i „változás” (megszállás)  előtti állapotokat elemezte, majd rátért a német megszállás utáni időkre.

Mivel a lap április 25.-i száma tartogat még szomorú érdekességet írásomhoz, ezzel kezdem. Kormányrendeletet közöltek ugyanis a 4. oldalon a zsidó értelmiségi alkalmazottak elbocsátásáról, és ismét az 1944. szeptember 30.-i (!) határidőt adták meg arról, hogy utána már zsidó alkalmazottal munkaviszonyt nem lehet kialakítani! Ezt is a Budapesti Közlönyre hivatkozva tették, és az április 24.-i dátumot adták meg keltezésnek.

Az általános hangvétel mellett – amely a világháborús hadi-, és a hazai politikai események tálalását meghatározta – nem esett szó „furcsa mód” arról, mit jelentett az ország életében a német megszállás gyakorlata. Az biztos, hogy amikor Hitler Adolf 55. születésnapi megemlékezéseiről esett szó, kitört a hivatalos „Hitler őrület.” Ez a lap április 25.-i számában folytatódott.

Most jött el az idő, hogy leírjam: az európai zsidóság sorsát konkrétan az 1942. január 20.-án, Berlin délnyugati városrészében, Wannsee-ben tartott konferencián döntötték el, amikor megszületett a „Végső megoldás” („Endlösung”) elpusztításukra. A mindenkitől elzárt, festői kastélyban Reinhard Heydrich SS vezérezredes, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője tartotta ezt a néppusztító konferenciát.