No Image

Lovasnemzethez méltóan

2004. augusztus 27., péntek Szarvas István 0

A 110 ezer lélekszámú Kecskemét 600 éves múlttal, fennmaradt hagyományokkal rendelkező, de egyben modern, gazdag Bács-Kiskun megyei székhely adott otthont a fogathajtás királyának tekinthető XVII. Négyesfogathajtó Világbajnokságnak augusztus 4-8. között. Hazánk 1971-ben úttörőként rendezte a sportág első Európa-bajnokságát Budapesten. Ezután 1978-ban Kecskeméten, 1984-ben pedig Szilvásváradon zajlott rangos világesemény.

No Image

Sikeres kudarc vagy kudarcos siker

2004. április 2., péntek Szarvas István 0

„A magyarok hazai pályán borzasztó balszerencsésen versenyeztek, és több esetben is csak hajszálnyival maradtak le a dobogóról. A legpechesebb Szalma László volt, aki a férfi távolugrásban 810 centiméterre repült, és így lemaradt a bronzéremről, amit az amerikai Mike Conley szerzett meg 811 centis ugrásával. Szintén kevésen múlott a gyalogló Urbanik Sándor bronzérme férfi 5000 méteren, ahol mindössze 7 tized másodperccel szorult szovjet vetélytársa mögé.”

A Katedrális

2003. december 5., péntek Hajdú Mónika 0

Az a Katedrális, amiről mesélnék, itt található Bilbaóban és jóval nagyobb helyet foglal el, mint a könyvben szereplő, hisz maga csak a főhajója 104×68 méter nagyságú. Általában nem imádkozni járnak oda a hívők, bár igen gyakori a fohászkodás, a keresztvetés vagy akár a keresztrúgás is. Ne szörnyülködjenek kérem, ez így van, ahogy mondom! Ahova több mint 46 ezer ember befér, ott minden megeshet.

No Image

Hegedűs Csaba Athénról

2003. december 5., péntek Szarvas István 0

Az olimpiai előkészületet bemutató sajtótájékoztatón a budapesti Régi Sipos étteremben a Birkózó Szövetség tisztikara beszámolt a felkészülésről, és a megjelent újságírók kitűnő sajtóanyagot kaptak kézhez.
A birkózás a görög testkultúra része volt. Az írásos források szerint első alkalommal i. e. 708-ban szerepelt önálló versenyszámként az olimpiai játékok műsorán. Így természetes, hogy 1896-ban Athénban is.

Baranyai atlétikatörténet

2002. október 11., péntek L. Csépányi Katalin 0

Pécs atlétikai életében két fontos esemény történt szeptember utolsó hetében: hétfőn a szerzők és a kiadók sajtótájékoztatón mutatták be a Fejezetek a pécs-baranyai atlétika történetéből (1920-2000) című kötetet, pénteken pedig a PVSK Verseny utcai sporttelepén felavatták az új nyolcsávos, műanyag borítású atlétikai pályát.

No Image

Egy élet állomásai – Tamásy Lia örökös teniszbajnok

2002. június 28., péntek Bandi András 0

Tamásy Liának, Pécs örökös teniszbajnokának sorsára akár a közép-európai XX. század krónikájában is szentelhetnének pár sort. Sorsa szorosan összefügg az évszázad hajnalának történelmi és geo-politikai változásaival. Talán csak a véletlenen múlott hogy végül is itt, Pécsett kötött ki, eresztett gyökeret.