Smelka Sándor írásai

– Mennyi van még a műszakból vissza?
– Sejtelmem sincs.
– Délután van vagy délelőtt?
– Nem tudom, de már sötétedik.
– Tudod, mi jutott eszembe az előbb?

Gazsi materialista volt. Nem hitt Istenben, nem hitt a Mikulásban, de még a húsvéti nyúlban sem. Ő csak az ufókban hitt. Azokban viszont nagyon. Többször megkérdezte tőlünk, mit csinálnánk, ha találkoznánk egy ufóval. Az olyan választ nem fogadta el, hogy nem léteznek ufók. Ha tőlem kérdezte, olyankor úgy csináltam, mintha nagyon elgondolkodnék, simogattam az államat és nagyokat hümmögtem.

Ők kilencen pontosan olyanok voltak, mint mi segítők: huszonévesek, vidámak, lelkesek, sokszor neveletlenek, néha letörtek, olykor kíváncsiak, néhanapján szomorúak. Nekik is voltak terveik, félelmeik, vágyaik, humoruk, igényelték a szeretetet, szerelmet, az ölelést és végül nagyon, de nagyon szerették a kólát. Csak egyben különböztek tőlünk: valamennyien sérültként éltek.

Ők kilencen pontosan olyanok voltak, mint mi segítők: huszonévesek, vidámak, lelkesek, sokszor neveletlenek, néha letörtek, olykor kíváncsiak, néhanapján szomorúak. Nekik is voltak terveik, félelmeik, vágyaik, humoruk, igényelték a szeretetet/szerelmet, az ölelést és végül nagyon, de nagyon szerették a kólát.

Az ember egyszer csak felnőtté válik. Mindig eljön az a pont, hogy a gyerekszerepet kinőve, a másik oldalon találjuk magunkat, mert előbb vagy utóbb eljön az őrségváltás ideje, az a bizonyos Karinthy-féle fejbekólintás. Van, aki nem veszi észre ezt, van, aki percre pontosan emlékszik a napra, órára. Én az utóbbi csoporthoz tartozom.

Ők kilencen pontosan olyanok voltak, mint mi segítők: huszonévesek, vidámak, lelkesek, sokszor neveletlenek, néha letörtek, olykor kíváncsiak, néhanapján szomorúak. Nekik is voltak terveik, félelmeik, vágyaik, humoruk, igényelték a szeretetet/szerelmet, az ölelést és végül nagyon, de nagyon szerették a kólát.