Történelem

„Mivel én tudtam Feriről, hogy otthon négy gyermeke várja, odamentem a századosunkhoz és megkértem, engedje meg, hogy a szolgálatot én vállaljam, mivel nem vagyok családos. Parancsnokunk megölelt, és beleegyezett a kérésbe. Meghallotta ezt Csizek Anti, aki otthonról is ismerős volt – sógoromnak volt vadásztársa –, és ő is kérte, hogy maradhasson, ’vigyázni rám’.

„Hogy megkönnyítsük a dolgunkat, a kórház részére tartott tehenek közül az elhullottakat nem engedtük elvermelni, hanem kivittük az erdőbe, egy jól megközelíthető tisztásra, hogy azzal csalogassuk oda az ordasokat. Hajnalonként négy-öt farkasnak a nyomát tudtuk megkülönböztetni, de magukkal az állatokkal egyszer sem találkoztunk, pedig egy alkalommal nagyon sok hús hiányzott a dögből.

„1942 őszén, ahogy a fűtés elkezdődött, hamarosan baleset történt a belosztályunkon, ami az iskolában volt. Egy novemberi estén kigyulladt a tető, és percek alatt lángokban állt az egész épület. Riadóztattunk gyorsan, mindenki rohant a betegeket menteni, és a tüzet oltani. Minden baj nélkül sikerült is mindkettő. A betegeket házaknál helyeztük el.

„Délután három óra után értünk az ellátó-állomásra, s ott elállt szemük-szánk. A megérkezésnél a konyakok különböző minőségei, kubai szivarok és hidegtálak, sonka, kaviár, szardíniák, szalámik, egyéb felvágottak vártak bennünket, amiket itthon sem evett az ember minden nap.

„Emlékezetemben van néhány egészen különös sérülés, lövés, aminek szerencsés vagy szerencsétlen kimenetelét csak isteni gondviseléssel, csodával lehetne magyarázni. Egy katonát a bal szeme mellett talált el egy golyó oly szerencsésen, hogy a szemüreg csontja és az azt fedő bőr között ment el a lövedék, sem a csontot, sem a bőr felületét nem sértve.

„Márkónak más közreműködése is volt a közellátás javításában. Egyik tiszthelyettesünk, itthoni lakásproblémája gyors megoldása miatt tábori esküvőt volt kénytelen tartani menyasszonyával, egy tanítónővel. Márkó egy libával járult hozzá az ünnepi vacsorához. Kutattunk utána, honnan is ’tévedhetett’ az asztalra a liba, de ennek nem jutottunk a nyomára, a faluban sem hiányzott senkinek.

„Az alezredes úr hivatkozott a nagybátyjára, aki akkor éppen honvédelmi miniszter volt, s tudomására hozta Deák Jánosnak, hogy hadbíróság elé fogja állíttatni. Deák dr. azonban hajthatatlan maradt. Azt mondta az alezredesnek, hogy ha a közlegényeket aknasérülés után pár nap múlva vissza lehet küldeni az arcvonalba, akkor az alezredes úr is visszamehet, mert hogy nincs légnyomása és idegösszeroppanása.

„Úgy 1942. július közepe táján a kozák laktanyából átköltöztünk egy orvosi egyetem épületébe, amely háromemeletes volt, és jóval jobban megfelelt egy kórház céljainak. Lakószobáink a harmadik emeleten voltak, méretüknél fogva ketten laktunk egy helyen. Ott is Baczur Gazsi volt a lakótársam. Augusztus 5-én megkezdődött a korotojaki áttörés. Ezzel a mi kényelmes életünknek is vége szakadt.

„Továbbindulva még vagy húsz kilométert lovagoltunk, míg célunkat elértük. Erős alkonyatban indultunk visszafelé, s a holdvilág éppen nem lévén, korom sötét éjszakában lovagoltunk visszafelé az ismeretlen tájon. A csillagok után csupán a nyugati irányt tartottuk, egyébként teljesen rábíztuk magunkat a lovainkra, tudva azt, hogy a ló sötétben is tud tájékozódni.