Toldi Zsuzsa írásai

Mikor azt a teásdobozt kiválasztottam neked, mindjárt tudtam, hogy teafű is kívánkozik bele. Eszembe se jutott, hogy te csak az őrölt tea füvet ismered, a filtert nem. A filtereket szépen elhelyeztem a dobozban, a dobozt becsomagoltam. Magam is ledöbbentem. Akkor, amikor egy év múltán a megtervezett kép érintetlenül bámult rám.

A tóban úszkált. Élt már hideget, csoda, hogy meg nem fagyott. Semmilyen hang nem jött ki a torkán. Igazából közölni valója már nem szívesen akadt, s főleg nem akárkinek. Hosszú csőrével a vizet nézte. Néha megérintette, aztán rázott egyet tollazatán, s egy pillanatra felnézett a Napra. Társai sütkéreztek mellette az enyhe napfényben, élvezték a korai tavaszt.

László nem tartozott a kitűnő tanulók közé. Az eminens tanítványokkal általában kevesebb gond adódott, többnyire szófogadóak, távolságtartóak voltak, ezért színes események, meghökkentő fordulatok, pikáns történetek is kevésbé kötődtek hozzájuk. Na, ezzel nem akarom ám őket megsérteni, sem megkisebbíteni. Az iskolai élet így kerek.

Az asszony főzött. Életében sokkal többet főzött a családnak, mint ahányszor őt megvendégelték. Ugyanez vonatkozott a vendégeire is, akik nem voltak rokonai. Már rég lemondott arról, hogy valaki három napig elébe tegye az ételt. Az élet nem terülj asztalkám. Őneki. Legjobb a kórházban.

Tudod, mióta létem egyre lejtősebb léptein át egyre lentebb és lentebb haladok, annál inkább vágyom veled a kapcsolatot. Egy meleg szagú, meleg ízű kapcsolatot. Ugye csodálkozol, hogy tegezlek? Mindenki tegez, csak én magázlak egész életemben. Úgyse fogod elolvasni, bármit írhatok.

Az asszony négy dobozt készített elő. Az ezüstnek, az aranynak, a pirosnak és a kéknek. A karácsonyfa csillogó díszeinek, a gyöngyöknek. Az égőt lassan tekerte fel egy vastag papírra, ne gubancolódjon jövőre össze. Még egy dobozba is belegyömöszölte. Az ajtódíszt már leakasztotta.