Szépirodalom – próza

Az ember olvasóvá nevelésében egy iskolai olvasmány is meghatározó állomás lehet. Óriási felelősség, s ezt a feladatot csak megfelelő kompetenciákkal rendelkező személyek végezhetik. Móra Ferenc varázsos kincs a magyar irodalomban. Meséiben, novelláiban és regényeiben oly mély lélek tárul fel, bontakozik ki a magyar nyelv szavaival, amihez fogható nincs is talán.

Akkor kaptam észbe, amikor elhaladtam a porban vergődő, sebesült gerle mellett és nem tettem semmit. Nem hajoltam le hozzá, nem vettem tenyeremre, nem vizsgáltam meg sebeit, még csak át sem futott az agyamon, hogy esetleg orvoshoz kellene őt vinnem. Nem tettem semmit érte.

Diákkoromban, a húszas éveim elején sokat olvastam, valósággal faltam a könyveket. Szórakoztattak, de szinte semmilyen nyomot nem hagytak bennem. Többször is előfordult velem, hogy nagyjából a felénél tartottam egy könyvnek, amikor rájöttem, hogy már olvastam, mígnem egy napon egyszeriben hátat fordítottam az irodalomnak.

Darling! Tudom, hogy most szállsz be a gépbe. Neked ez semmi, gyakorlott utazó vagy. Elfoglalod helyed. Baj nem történhet, nem történt még eddig soha. Veled. Hogy én? Már szóltál, hogy indulsz. Hidd azt, hogy ez megnyugtat engem. Azért megpróbálok örülni. Legalább látom a magányos napok végét, csupán öt óra, s itt vagy velem.

Nem bocsátottam meg azoknak, akik súlyos bűnt követtek el ellenem annak idején, a bosszúvágy azonban rég kialudt bennem. Oly sok idő elteltével, az öregkor küszöbén immár, kíváncsiság ébredt bennem a sorsuk iránt, bár valamiért azt gyanítottam, hogy már egyikük sem él. Meglehet, csak azért, mert a lelkem mélyén azt kívántam, hogy így legyen.

Mondhatom, egészen jól éreztem magam a kirakatban. Minden létező hiúságomnak kedvezett. A tulajdonos jó ízléssel áldatott meg. Kiváló minőségű kelméket rendelt, remek varrónőt alkalmazott, s kitűnő érzéke volt a divathoz. A kirakat közepén álltam. Testem csinos, alakom fess, frizurám tökéletes.

Az író negyvenes éveinek a közepén járt, mikor eljuttatta első könyvének kéziratát egy kiadóhoz. Hosszú heteken át várta hiába a visszajelzést, mígnem egy napon a sajtóból értesült, hogy leégett a kiadó szerkesztősége, teljes berendezése a tűz martalékává lett, a leadott kéziratokkal együtt.

Teiresziászt várta ebédre Zeusz és Héra. Az asztalt szépen megterítették, a tányérokat, melyeket egymás fejéhez vágtak, a lányuk, Hébé már feltakarította és másokkal pótolta. — Na, most már elmehetek a randimra? — kérdezte az anyjától. — Még egy kis nektárt csepegtess ide, azután mehetsz — nyújtotta poharát a tehénszemű.

És ezután összegyűjtöttem minden filléremet, még vártam egy jó véreredményre, mert ez a játék vérre megy, végre összeválogattam az álmaim ruháját, hagytam, hogy hajamat összekócolja a szél, a zenénket ezernél is többször végighallgattam, pontosabban ezt a zenét én választottam ki, de úgy gondoltam, neked is fog tetszeni,

A komód tetején álló régi óra nem sietett, nem késett, sok-sok évtizede mutatta már a pontos időt. Az egykori mester nagy szakértelemmel és gondossággal rakta össze a szerkezetet, a kisebb és nagyobb fogaskerekeket, rugókat, mutatókat, számlapot, majd az egészet egy fémkorongba, egy üveglap mögé tette.