Amikor megérkeztek a debreceni diadal után – amelynek díszes ünnepléséről a múlt rész végén számoltam be –, egy másik örömhír várta őket: a Pécsi Zeneegylet egyesülési szándékot jelentett be. Ez a lépés nagyon jónak látszott, már csak azért is, mert az ott működő zenekar az együtt-muzsikálás lehetőségét is közelebb hozta, amely különösen a közös föllépésekkor jelentett előnyt.
Mint virág a Napot, föld az esőt
Mint kandúr a kiscicát, légy a légypapírt
Kalapács a szeget, mint régész a méhészt
Vak a töltényt, pénztáros az aprópénzt
Napok óta köd ülte meg a völgyet, a köd magába ölelte a neszeket, az illatokat. A füveken és a bokrokon páracseppek csillogtak. Az eget nem látta már egy ideje, felhők szürkültek a világ fölött, a hideg éjszakákon néha előfénylett egy-egy csillag. B. alig mozdult el a félhomályos tisztásról.
– Most kitalálták, hogy olvassák el a 2001: Űrodüsszeiát is – mondta Tom csak úgy mellesleg, miközben azokat a kicseszett műholdfotókat nézegette. – 2001-et?! – hüledeztem. – Hiszen az több mint százéves regény. Mit értenek abból a mai fiatalok?
Bibliográfiák, repertóriumok – Az előző tételben említett Hernádi László névrokon. A Magyar-Szovjet Baráti Társaság főosztályvezetője volt. Minden további összecserélést megelőzendő a diplomamunkámhoz új címlapot készítettem, és megkértem a kollégákat, hogy cseréljék ki azt.
Mind rest, ki csak hátul sunnyog,
és olcsó, düh perzselte szózatát,
hazug hangosan csak ott veri,
ahol bólintnak, bár fanyalgva óraszám.
Az alkonyi fák az isteneké.
A kentaur nimfákat olvas belé,
a kerub áldottságában megérleli.
A nem szökő szökőkút mellett
botlott belém a csaknem teljesen
vak öregember, aki bárkinek
készséggel elmeséli kalandokban
bővelkedő életét.
Az ítész – Bölcs remetének tartanak, pedig nyomába se érhetek néhai mesteremnek – nyugodjék békében. Mikor tanítványául fogadott, azt mondta, mozgalmas, kalandos, megpróbáltatásokban és fordulatokban gazdag életem oly sok tanulsággal szolgál, hogy jószerével bárki fordulhat majd hozzám tanácsért.
Elfogynak az égig érő, ősi fák,
cserjéken meg félelemként ül a köd.
Gyík – reményt takar a kő, a test kivár,
sok fürge lábat fóbia odaköt.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
