1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 6. rész

2021. november 8., hétfő Dr. Vargha Dezső 0

Az előző részben a Dunántúli Napló 1956. november 9.-i számában közzétett Unita (helyesen: L’Unita – az Egység, az Olasz Kommunista Párt hivatalos lapja /1924-2017/) cikk-ismertetésének első részéről írtam, amely álszent módon „A szabadság és a béke védelme” cím alatt jelent meg, és Palmiro (Michele Nicola) Togliatti (1893-1964), a Moszkvához hű Olasz Kommunista Párt vezető politikusa írását ismertette.

1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 5. rész

2021. június 21., hétfő Dr. Vargha Dezső 0

A Dunántúli Napló 1956. november 8-i számában, az első oldal alján a következő fontos helyi közérdekű értesítés jelent meg. A címzettek a hegységben harcoló „Mecseki Láthatatlanok” voltak. „Megbeszélés a sebesültek elszállítására. November nyolcadikán, ma, fél kilenc és fél tíz között, a Mélyvölgyben, a Kőlyuk barlangnál a pécsi vöröskereszt és az egyetem fegyvertelen kiküldöttjei jelennek meg. Kérik, hogy a mecseki fegyveresek orvost vagy egészségügyi megbízottat küldjenek a megjelölt helyre. A megbeszélés célja: sebesültjeiknek klinikára való szállítása. A Vöröskereszt és az Egyetem vezetősége.”

1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 4. rész

2021. április 15., csütörtök Dr. Vargha Dezső 0

A Dunántúli Napló 1956. november 8.-i szalagcíme – „Azonnal kezdjük meg a munkát!” – alatt a következő felhívó cikk volt: „Mégegyszer (sic!) szólunk! Hozzátok szólunk baráti szóval ifjak és munkások, akik hangzatos jelszavakra hallgattok és még mindig gyilkoló fegyvert tartotok a kezetekben. Akik elszakadva családotoktól – szülőtől, testvértől, szerető feleségtől – áztok a novemberi esőben, és azt hiszitek, így szolgáljátok a nép érdekeit, a haza boldogulását.”

1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 3. rész

2021. március 22., hétfő Dr. Vargha Dezső 0

A „baranyai szocialista hírharsona” számaiban 1956. november 5. után már egyre több „más hír” is megjelent. Az országos és helyi hírek mellett a külpolitikával, sőt egyéb témákkal is egyre többször foglalkoztak az idő előre haladtával. Mivel azonban ezek nem érintik témánkat, ezekről nem szólok a következőkben. 

1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 1. rész

2021. február 26., péntek Dr. Vargha Dezső 0

A „Szabad Dunántúl” az 1956-os forradalom utolsó napjaiban jelent meg. Amikor azonban a szovjet „baráti csapatok” megszállták országunkat a Ny. Sz. Hruscsov (1894-1971) vezette Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottsága határozata alapján, a Forgószél Hadműveletben, a második világháború neves hadvezérei (!), a súlyos veszteségekkel nem törődő, kérlelhetetlen, Mjasznyiknak (Mészárosnak) is nevezett G. K. Zsukov (1896-1974) marsall-miniszter mozgósításában, I. Sz. Konyev (1897-1973) marsallnak, a Varsói Szerződés főparancsnokának végrehajtásában 1956. november 4.-én, a címe egyből meg-, illetve visszaváltozott – ahogyan a többi megyében is megtörtént.