Káplár László Jó Ember Díj – 2019

2019. március 5., kedd Hetedhéthatár 0

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat. Az ez évi Jó Ember Díjra 2019. március 15-ig lehet jelölni. A döntéshozók olyan személyek jelölését várják, akik a szívükkel látva egyszerűen csak teszik a dolgukat önzetlenül, és közben észre sem veszik, hogy milyen sok ember javát szolgálják a széleskörűen értelmezett kultúra területén.

No Image

Nézem, és nem látom

2018. április 23., hétfő Bandi András 0

Kiosztottuk. Immár tizenharmadszor. Megható volt. Mint minden alkalommal. Ha „agyturkász” fiamat szóhoz engedném, egyből megállapítaná: „persze, itt viszontlátod saját véleményed visszaigazolását”. Hát igen. Néha szükségünk van ilyen „visszaigazolásra”. Ilyenkor, ha rövid időre is, úgy érezzük, egy kicsit helyrebillen a világ rendje.

Szabó Pál Szasó, beteg gyermekek segítő támogatója kapta a 2018. évi Jó Ember Díjat

2018. április 22., vasárnap Hetedhéthatár 0

2018. április 22-én tizenharmadik alkalommal adta át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. A díjat idén Szabó Pál Szasó kapta, aki kórházi ápoláson tartózkodó elesett, beteg gyerekeknek önzetlenül támogatást nyújt, adományok gyűjtésével és átadásával, személyes látogatásokkal, gyerekbarát ötletek és módszerek bevezetésével segíti elő lelkiállapotuk, közérzetük javulását, és közvetve gyógyulásukat.

Jó Ember Díj átadás április 22-én

2018. április 16., hétfő Hetedhéthatár 0

2018. április 22-én tizenharmadik alkalommal adja át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.

Jelölés: Káplár László Jó Ember Díj – 2018

2018. február 19., hétfő Hetedhéthatár 0

A kulturális teljesítmények díjazására a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat. Az ez évi Jó Ember Díjra 2018. március 15-ig lehet jelölni.

Dr. Lala kapta a 2017. évi Jó Ember Díjat

2017. május 4., csütörtök Hetedhéthatár 0

Április 29-én tizenkettedik alkalommal adta át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. A díjat idén Balogh László – Dr. Lala bohócdoktor – kapta meg. Az elmúlt tizenhét évben közel százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével Balogh László bohócdoktor, vagy, ahogy egy ország ismeri, Dr. Lala.

Jó Ember Díj átadás április 29-én!

2017. április 15., szombat Hetedhéthatár 0

Április 29-én tizenkettedik alkalommal adja át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.

Káplár László Jó Ember Díj – 2017

2017. március 14., kedd Hetedhéthatár 0

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium jelenlegi és korábbi tagjaiból, valamint felkért személyekből álló döntéshozó testület.

Tóth Péter Lóránt tanár, drámapedagógus kapta a 2016. évi Jó Ember Díjat

2016. május 2., hétfő Hetedhéthatár 0

A Káplár László Jó Ember Díjat tizenegyedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi vár lovagtermében 2016. május 1-jén, vasárnap. A díjat idén Tóth Péter Lóránt tanár, drámapedagógus kapta. Az oklevél tanúsága szerint a Kárpát-medencében élőkhöz viszi el a költészet szeretetét: rendhagyó órákat tartva a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági gyerekeknek, és önálló esteket adva a felnőtteknek. Továbbá adományok gyűjtésével segíti a nehéz sorsú gyermekeket.

Május elsején adják át a Jó Ember Díjat

2016. április 28., csütörtök Hetedhéthatár 0

Május elsején tizenegyedik alkalommal adja át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány.