Kő-Szabó Imre írásai

Mihály bátyám lehorgasztott fejjel ült a szobában az asztal mellett. Mindenki láthatta, akinek egy picike szeme is van, hogy most mérges. Valahogy kudarcot vallott. Elszámította magát a reggeli újfalui piacon. Régen a kupecség, mármint a lókupecség, jól ment, mindig sikeres volt, de most a tyúkos kofaság, az nem neki való. Mert ugye, ha belegondol, fiatalon úgy adta, vette a lovakat, ahogy csak akarta.

Simon Péter végzett a munkával. Iratait elrakta, bezárta a fiókokat. Felöltözött, kiment az utcára és elindult hazafelé. Az úttesten átment, nem is nézett körül, ez az átkelés már olyan megszokott volt számára. Hirtelen azonban autófékezés rázta fel. Visszanézett, ott állt előtte, pár méterre egy nagy szürke Audi. Nagyon megijedt.

– Mit csinálsz vasárnap? – kérdezte Feri Miklóst a villamos megállóban, és esőkabátját összehúzta magán. – Még nem tudom. – Szeretnélek meghívni ebédre. Eljössz? Miklós egy kicsit gondolkodott, úgy tett, mintha latolgatna a választási lehetőségek között. – Igen! – mondta aztán határozottan.

Tóth Melindának szeretője van. Ezen nem csodálkozott senki, hiszen nem az egyetlen nő, aki szeretőt tart. Csak hát ezzel a szeretővel egyszer egy nagy kalamajka történt. Ahhoz, hogy a történteket teljes egészében kibontsuk, minden legyen érthető, így az elejéről kell kezdeni.

A negyvennyolc éves Tóth Sándor kálváriája pontosan egy éve kezdődött. Lehetne ez mondjuk az évforduló, a számvetés ideje, ahogy azonban az ember belegondol, akkor ez egy kegyetlen vesszőfutás volt inkább. Ott kezdődött, hogy ez a szőke, jóképű, magas, még fiatalembernek számító szobafestő, az utcán találta magát. Egyik percről a másikra.

Sanyi, amióta az eszét tudja (mire kellene használni), mindig hajadonfővel járt. Sosem volt sapkája, se télen, se nyáron. Történt aztán, hogy új munkahelyre került, egy hivatalban lett tisztviselő. Ez a beosztás már nem engedte meg, hogy csak úgy pulóverben, lezserül mászkáljon. Jobb kinézetűnek kellett lennie, legalább is öltözetben.

A három személykocsiból és egy 325-ös sorozatszámú gőzmozdonyból álló szerelvény Dalabból Rét községig közlekedett. Menetrend szerint, mindennap. Ez egy szárnyvonal volt, Dalabból 15 óra 40-kor indultak és közben két falu, Kávás és Becsi érintésével értek Rétre. A menetidő nem volt több harmincöt percnél.

Többször mondták már, az emberi hiszékenység végtelen, még akkor is, ha naponta hallunk áldozatokról. Ő csak akkor hiszi el, ha vele történik meg, amíg nem, addig nincs baj. A hiszékenység volt a téma, vagy legalább is az alapja, ami szerda este történt a kiskocsmában.

A haláleset mindig tragikus. Tragikus bárkit érint, ez alól nincs kivétel. Talán ez az egyetlen esemény, amelyre sem belépőt, sem kilépőt nem lehet váltani. Ezt még eddig nem tudták árucikké minősíteni (hacsak nem egy megrendelt gyilkosságról, vagy ilyen szándékról van esetleg szó). Ez egyformán érinti a szegényt, a gazdagot.

Tamás hatvanöt éves lett. Ebben a korban az ember többször gondol a betegségekre, meg a halálára. Ez egyértelmű, mert apja hatvannégy évesen halt meg. Akkor még negyven éves volt, és arra gondolt: vajon ő megéri-e ezt az időt? És íme, már egy évvel túl is élte.